Isten hozta a Rózsafüzér Királynéja Plébánia honlapján!

Minden nap érdemes megnyitni a Magyar Kurírt is.

www.magyarkurir.hu

2018.

Máj. 23. GAZDAGSÁG
A Zsolozsma mai szentírási olvasmányából (A Prédikátor könyvéből 5, 9 – 6, 8)
Aki szereti a pénzt, az soha sem kap elég pénzt, és aki szeret szerezni, annak soha sem elég a jövedelme. Ez is hiábavalóság! Ahogy nő a vagyon, szaporodnak a pusztítói. És mi haszna van a birtokosának? Csak a szeme elégül ki. A dolgozó ember álma édes, akár keveset, akár sokat eszik. De a gazdagot jóllakottsága nem hagyja aludni.
Van egy szörnyű baj, amit a nap alatt láttam: a gazdagság, amit tulajdonosa a vesztére tartogat. ... Mezítelenül született, s úgy megy el innét, amint jött; abból, amit fáradsággal szerzett, semmi sem marad a kezében. Az is rettenetes nyavalya, ha úgy kell elmennie, ahogy jött. Mit használ hát neki, hogy szelet hajszol? ...

Máj. 19. CSÍKSOMLYÓ

Máj. 17. Boldog Scheffler János püspök

Tízgyermekes családban született 1887. október 29-én, Kálmándon (Szatmár vármegye). A Szatmárnémeti Katolikus Gimnáziumban, a Pázmány Péter Tudományegyetemen, majd Rómában, a Gregorianán tanult. Volt segédlelkész, plébános, teológiai tanár, lelki vezető. 
A Szentszék 1942. március 26-án kinevezte a szatmári egyházmegye püspökévé, március 28-án pedig nagyváradi apostoli kormányzóvá. Május 17-én a szatmári székesegyházban szentelték püspökké. 
Élete fő célja: Isten akaratának keresése, felismerése és teljesítése. Püspöki jelmondata „Ut omnes unum sint” (Legyenek mindnyájan egy) szellemében próbálta összefogni szétdarabolt egyházmegyéjét, vezetni papjait és híveit. 
1950-ben szembeszegült a romániai katolikus egyházat a pápától elszakítani akaró kommunista törekvésekkel, kényszerlakhelyre vitték, majd letartóztatták. Jilava börtönében halt meg 1952. december 6-án. Boldoggá avatása 2011. július 3-án, Szatmárnémetiben volt.
Pásztorleveléből
Gondolkoztatok-e már ezen, miképpen maradt fenn a Jó Pásztor emléke és minden drága adománya századokról–századokra, és miképpen szállott át nemzedékről nemzedékre, és jutott el hozzánk is, akik nem lehettünk szerencsések a Jó Pásztort földi életében látni? – Úgy, hogy az isteni Jó Pásztor végtelen jóságában maga helyett más, látható, földi pásztorokat rendelt:
Önmaga helyett legfőbb pásztorrá tette Pétert és annak utódait, folytatólagosan Szentatyánkig, XII. Piusz pápáig;
Péter mellé apostolokat választott: Andrást, Jánost, Jakabot… és azok utódait, a püspököket, és az apostolok mellé segítőtársakat adott: a 72 tanítványt és azok utódait, a mai áldozópapokat.
Ezeknek adta át a Jó Pásztor szeretetét és minden kincsét. Rájuk bízta az örök igazságok hirdetését: „Elmenvén tanítsatok minden népet…”; szent áldozatát: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”; szentségeit: „Elmenvén, kereszteljetek az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében”, „Akiknek megbocsátjátok bűneiket, megbocsáttatnak.”
Ezek nélkül a látható földi pásztorok nélkül rég feledésbe ment volna az Evangélium; megszakadtak volna a szentségek csatornái, amelyek a Jó Pásztor megváltó halálának gyümölcseit a lelkekbe vezetik; kialudt volna az újszövetségi áldozat tüze oltárainkon. Sőt ha a földi pásztorok nem vésték volna az isteni Jó Pásztor képét a katakombák falára, de még inkább a bárányok szívébe nemzedékről nemzedékre, Jézus drága emléke elhalványult, talán egészen el is veszett volna.
Az isteni Jó Pásztor – földi pásztorok által közli minden javát.
Ha Jézus jóságából mi nem volnánk, az emberiség rég visszasüllyedt volna a pogányság sötétségébe. Azért mondta híveinek az arsi szent plébános: „Vegyétek el egy faluból a papot, és 20 év múlva barmokat fog imádni.” Sőt mi több: maguk is barmokká lesznek, elvadulnak és eldurvulnak.
Hová süllyed az elhagyatott nép, – pap és templom nélkül! – Mi lesz a legműveltebb néppel, ha 10-15 éven át folyik a lélekmérgezés a papok és az Egyház ellen. Saját szemünkkel láttuk, hogyan válhat a rombolás és nyomorba döntés eszközévé.
Közületek is sokan éltek hosszú hónapokat messze idegenben, papok nélkül. Ti tudjátok, milyen sivár a vasárnap szentmise és prédikáció nélkül; milyen szomorú az élet templom és szentségek nélkül; milyen vigasztalan a halál pap nélkül; milyen borzalmas a hulla elföldelése keresztény temetés és imádság nélkül.
A pap közvetíti mindazt, amit a Jó Pásztor hozott: örök igazságait a prédikációban, lelki újjászületést a keresztségben, az elsőáldozás édességét, a bérmálás örömét és erejét, szentmisét, a bűnbocsánatot, az áldást a házasélethez, az ünnepeknek Istenhez emelő derűjét; vigasztalást a balsorsban, betegségben és halálban, enyhületet a halál után…
Azért, amikor ma a Jó Pásztornak minden jóságát megköszönjük, mélyen érző keresztény lélekkel megköszönjük jópásztori szívének azt a jóságát is: hogy nekünk papokat adott.

Máj. 11. FERENC PÁPA LOPPIANOBAN

Máj. 10. FERENC PÁPA LOPPIANOBA MEGY

http://www.magyarkurir.hu/hirek/a-fokolare-mozgalom-telepulesen-loppianoban-az-egesz-vilag-varja-papat


Máj. 7. MAGYAROKNAK

VI. Pál pápa apostoli leveléből, amelyet az Egyház Magyarországon történt alapításának, s egyben Szent István születésének és megkeresztelésének ezredik jubileuma alkalmával írt
Őseitek szent örökségét adjátok át utódaitoknak
Ami a magyar népet leginkább megindította, és a keresztény élet elfogadására bírta, az Szent István példás vallásossága és ennek megfelelő életmódja volt. Ehhez járult családja kimagasló példaadása, amelyet hitvese, Boldog Gizella és fia, Szent Imre nyújtott. Így történt, hogy az a nép, amelyet egykor „a keresztények ostorának” tartottak, a hithirdetők munkája révén olyan nemzetté vált, amely mint a kereszténységnek századokon át hűséges követője, a hit bátor védőjének kitüntető nevét érdemelte ki.
A hit, az Istennek ez a felbecsülhetetlen ajándéka természeténél fogva rendületlenül áll, mert Krisztusra, a sziklára épült az Egyház, vagyis azoknak a közössége, „akik Jézus Krisztusban az üdvösség szerzőjét és az egység és a béke alapját látják”. Hiszen már Szent Pál apostol figyelmeztet, hogy Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké (Zsid 13, 8).
Valóban, a hit semmiképp sem minősíthető emberileg kigondolt rendszernek, egy letűnt szociális helyzet tükörképének: a hit a Szentlélek ajándéka, a szellem szabad hódolata, amellyel az ember nagylelkűen válaszol Istennek, s a hozzá intézett isteni sugallatnak engedelmeskedik; a hit az Istennel való kapcsolatunk természetfeletti bizonysága, amely a feltámadás és az örök élet reményéből él és cselekszik.
A hit, amely összeköt bennünket az örök Istennel, és a hívők közössége, az Egyház, nem egy távoli kornak ránk hagyott maradványa, hanem élő, lobogó, lüktető valóság. „Krisztus az egyetlen közvetítő ugyanis Egyházát, a hit, a remény és a szeretet közösségét, látható szervezetnek alapította a földön, s azt szüntelenül fenntartja. Az Egyház, amely emberi és isteni elemekből tevődik össze, a keresztet és az Úr Krisztus halálát hirdeti, amíg az újra el nem jön.”
Amikor tehát a magyar katolikus Egyház történelmének évkönyveit lapozgatjátok, legyetek mélyen meggyőződve róla, hogy ezek a régi dicső emlékek nem tűntek el egyszer s mindenkorra, hanem új életre kelnek, s megújulnak a jelenben. Tartsátok tehát kitüntető kötelességteknek, hogy a múlt eseményeiről nemcsak emlékezzetek, hanem egyúttal tanúságot is tegyetek erről a régi és mégis mindig új hitről, és őseitek szent örökségét a maga tisztaságában és érintetlenségében adjátok át utódaitoknak.
Szilárd bizalommal fogjatok tehát munkába, és bízva Isten kegyelmében, kövessétek ezt a buzdítást: Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik az Isten szavát hirdették nektek. Gondoljatok életútjuk végére, és kövessétek őket a hitben (Zsid 13, 7).
Ti vagytok mintegy a láncszem, amely hazátokban a múltat összeköti a jövővel. Fontoljátok meg alaposan az ebből eredő kötelességteket Isten és az eljövendő századok előtt. Mint az Egyház és Krisztus titokzatos testének tagjai, az Igazság munkatársai (3 Jn 8) kell, hogy legyetek: a ti feladatotok ugyanis, hogy az evangélium igazsága hirdettessék. Azon kell lennetek, hogy Krisztus szava el ne fojttassék. Hiszen maga Pál apostol mondja: Hogyan hívhatják segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? (Róm 10, 14)
Kitartó, nagy buzgalommal kérjétek tehát a gondviselő Istent, hogy támasszon köztetek apostoli hivatásokat, papokat, szerzeteseket, férfiakat és nőket, világi apostolokat, szent szolgákat az Egyháznak, hűséges tanítványokat az isteni Mesternek, nagylelkű, serény, önzetlen szolgálókat Istennek és népének.
Titeket pedig, kedves hívek, kiváltképpen kérünk, hogy pótoljátok azt, amit paptestvéreitek elvégezni nem tudnak, legyetek azon, hogy otthonotokban, családjaitokban, az emberek között, akikkel érintkeztek, az evangélium világossága soha el ne homályosodjék. Az ilyen tanúságtétel néha bátor helytállást kíván, nehézségekkel jár, önmagatokról és érdekeitekről való lemondásra kötelez: de mindezekért bőséges lesz a jutalmatok az Úr Krisztus ígérete szerint: Mondom nektek, hogy aki tanúságot tesz mellettem az emberek előtt, azt majd az Emberfia is magáénak vallja az Isten angyalai előtt (Lk 12, 8).

 

Legyetek meggyőződve arról, hogy nem vagytok egyedül, s a többiektől magatokra hagyatva, amikor fáradhatatlan munkával arra törekedtek, hogy az a hit, amely Szent István buzgó munkájának eredményeként rendkívüli módon megerősödött nemzetetekben, ne csak megmaradjon a maga érintetlenségében, hanem a mindennapi élet gyakorlatában új életerővel mintegy újra felvirágozzék, és új megnyilvánulási formákkal gyarapodjék a társadalom mai igényei szerint. Mint Krisztus titokzatos testének tagjai, legyetek meggyőződve róla, hogy ti annak az Egyháznak vagytok gyermekei, amely szerető lélekkel részt vesz minden egyes fiának aggodalmában, örömében és reményében.

Ápr. 19.

http://www.magyarkurir.hu/hirek/-adj-eletet-gyermekednek-eletvedelmi-csoport-indult-facebookon


Ápr. 12.

A fiatalok érzelmi és szexuális nevelése volt a hagyományos tavaszi családpasztorációs papi találkozó témája Budapesten, a Katolikus Pedagógiai Intézetben.

A Bíró László családreferens püspök által vezetett családpasztorációs találkozón Janka Ferenc, a Veszprémi Hittudományi Főiskola teológiatanára mutatta be a Fiatalok érzelmi és szexuális nevelése című vatikáni dokumentumtervezetet – a témák kidolgozását a Laikusok, Élet és Család Dikasztériuma külső szakértők bevonásával kezdte meg. Jelenleg az anyag széles körű értékelése és véleményezése, a tökéletesítési javaslatok összegyűjtése és kiértékelése zajlik. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családbizottságának megbízásából ebben a munkában vesz részt Janka Ferenc, aki elmondta, hogy a vatikáni dokumentum összeállításának kezdeményezője a spanyolországi Szent Antal Egyetem, amelynek oktatói az országban elterjedt genderideológia ellenében dolgoztak ki szexuális, érzelmi és etikai nevelésről szóló tananyagot az iskolák számára....

1. Az érzelmi intelligencia fejlesztését célzó, a családi életre és az érett szexualitásra való nevelés terén Magyarországon több kezdeményezés indult fiatalok számára egyházi körökben. A családpasztorációs konferencián Boros Annamária – aki Tomka Ferenc atya káposztásmegyeri plébániai közösségében nevelkedett – bemutatta a TeenStar elnevezésű német–osztrák kezdeményezésű, fiataloknak szóló szexuálpedagógiai programot, amelyet harminc évvel ezelőtt a Humanae vitae pápai enciklika ihletett, és amelyet már Magyarországon is oktatnak. A féléves tanfolyamon, amelyet képzett oktatók iskolákban tartanak, a diákok a testük működésével kapcsolatos megismerő, elfogadó, pozitív kapcsolat során érettebben látnak rá saját szexualitásukra. „A lányok rácsodálkoznak, hogy a testük mekkora ajándék, és nem fogják odaadni magukat az első jöttmentnek, a fiúk pedig jobban megismerik az érzelmeiket, képesek azokat kezelni és uralkodni önmagukon” – mondta az előadó. A tapasztalatok szerint mindez sokkal többet jelent a diákok számára, mint az egyoldalúan a fogamzásgátlásra fókuszáló szexuális felvilágosító tanórákon elmondottak. A TeenStar óráin bármilyen kérdést feltehetnek, és a személyiség egészéről van szó. A programról további tájékoztatás olvasható az ergo-net.hu honlapon.

2. Egy másik kezdeményezés a Pécsi Egyházmegyében nyert teret: Udvardy György püspök felkérésére Nagy Péter egyházmegyei közoktatási munkatárs, biológia–rajz szakos tanár, grafikus évekkel ezelőtt átfogó programot indított el. A családi életre nevelés komplett és komplex projektje 2010 óta zajlik most már mind a tizenhat egyházi iskolában a 11–14 éves diákok számára, minden osztályban, fiúknak, lányoknak egyaránt. 2014-től a szülőknek, a 14–18 év közötti tanulóknak (életstratégiai program), 2013-tól a 18 év felettieknek (párkapcsolati műhely) indultak projektek. „A keresztény hit, az emberi normalitás” alapján kidolgozott képzés, amely őszintén tárgyal önismereti, szexualitással, konfliktuskezeléssel kapcsolatos kérdéseket, a visszajelzések alapján rendkívül elfogadott a fiatalok körében, pedagógiai központokban jelenleg országos szintű bevezetéséről is tárgyalnak. A hatalmas munkát végző Nagy Péter karizmatikus egyénisége, megalkuvások nélküli, a fiatalok nyelvét is ismerő, férfias stílusa garancia a sikerre, teltházas előadásokon „menti a lelkeket”. A szexualitás torzult szemléletére és gyakorlatára reagálva frappánsan szokta mondani a diákoknak: „nem te fogyasztod a pornót, hanem a pornó fogyaszt el téged”.

3. A harmadik kezdeményezést, a TestTeo projektet Babos Áron diakónus mutatta be egy team segítségével. A 2010-ben indult programot jelenleg harminc önkéntes tag segíti, 2014 óta húsz hétvégét szerveztek alkalmanként negyven fiatal számára. A TestTeo alapját II. János Pál pápának a test teológiájáról szóló tanítása képezi. Ennek központi üzenete: az ember lényege az, hogy odaajándékozza magát valakinek. Ennek tükrében beszélnek az hétvégéken többek közt a szexualitásról is. Ezeken az összejöveteleken szentmise, gyónási alkalom is van, s az előadók tapasztalata szerint a TestTeo evangelizációs eszköz, mert mélyreható tanítás, amely megérinti a lelket. „Az a vágyunk, hogy elterjedjen a test teológiájáról szóló pápai tanítás” – mondta Babos Áron, s ennek érdekében a jövőben gimnazistáknak, házaspároknak, papoknak is tartanának „hétvégéket”. Róluk és tevékenységükről a kezdeményezés honlapján olvashatnak bővebben.

A családpasztorációs papi találkozó gerincét Janka Ferenc teológiai tanár több részes előadása adta, amely nemcsak bemutatta Martin Buber, Erich Fromm, Eric Berne, Carl Gustav Jung és Gary Chapman kutatási eredményeit, hanem a magyar költészet mesterműveit segítségül híva antropológiai megalapozását is nyújtotta a Laikusok, Élet és Család Dikasztériuma által készített pedagógiai anyagnak, amely hamarosan a Családbizottság weboldalán magyarul is elérhető lesz. A szövegtervezet idegen nyelven már olvasható a http://www.educazioneaffettiva.org oldalon.


Ápr. 4. SZTÁROK - KATOLIKUSOK - HITÜKET MEGVALLÓK

Ápr. 3. 

Ápr. 1. LACKFI
Volt már nálunk is, személyesen is hallgathattuk... most olvashatjuk is...

Márc. 27. KERESZTÚT
Százezren vettek részt az extrém keresztúton világszerte
Március 23-án, pénteken a világ számos részén megrendezték az úgynevezett extrém keresztutat. A résztvevők 40 kilométert gyalogoltak éjszaka, csendben, lelki zarándoklatot is járva, csak magukra és az ima erejére számítva.
Ferenc pápa üzenetet küldött a résztvevőknek...
„A magányban, csendben és hidegben megtett út fáradsága az Eucharisztiával és az Urunk szenvedéséről való elmélkedéssel együtt olyan elemek, amelyek kortársainknak extrémnek, szélsőségesnek tűnhetnek. Nagyon hasznosak azonban azok számára, akik a valódi szeretetet és az igazságot keresik” – írta a Szentatya üzenetében Marek Jędraszewski krakkói érseknek.
--- Eszembe jut, hogy nagyböjtben, a mi templomunkban is volt minden pénteken Keresztút járás (nem 40 km)... - Többen rámozdultak, de talán nem lehet nyugodt a lelkiismerete mindenkinek...
--- Csütörtök este is lesz még egy...
--- De nemcsak keresztutak, hanem egyéb "extrém" (?) lehetőségek is vannak, amire érdemes figyelnünk. Pl. a kötelező vasárnapi misén kívüli programok... sok-sok alkalom... (hétköznapi szentmisék, gyakori szentgyónások-szentáldozások, hittanok, plébániai programjaink, stb.) - Ezek is lehetnek idei húsvétunk célkitűzései, "feltámadásai" - különös tekintettel az eucharisztikus kongresszusra is, de keresztény életünkben való megújulásunk miatt is...
„Ahhoz, hogy az életet meg tudjuk élni a maga teljességében, szenvedéllyel és lelkesedéssel, arra van szükség, hogy elvessünk minden álszentséget és a mulandóság kultúráját az újjászületés érdekében, még azon az áron is, hogy kényelmetlenséget és szenvedést élünk meg” – fogalmazott a pápa. Másrészt pedig az újjászületés vágya, az újrakezdés öröme hitünk alapvető kérdései, amint ezt a Szentatya említette a 2017. november 15-i általános kihallgatáson. „Ezt a vágyat könnyen elveszíthetjük, mert rengeteg dolgunk van, sok tervet kell megvalósítanunk, és a végén kevés idő marad magunkra, szem elől veszítjük azt, ami alapvetően fontos: szívünk életét, spirituális életünket, életünket, amely találkozás az Úrral az imában.”
- Az extrém keresztutat 2009-ben rendezték meg először, az idei már a tizedik alkalom volt. A kezdeményező Jacek Stryczek krakkói egyetemi lelkésznek az volt a célja, hogy az evangéliumot a modern élettel összekapcsolva élhessék meg azok, akik szeretnék vallási, családi és munkahelyi mindennapjaikat egységben élni. 
Idén huszonöt ország csatlakozott a kezdeményezéshez, közöttük az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Spanyolország, Németország, Ausztrália és Ukrajna. Összesen több mint 350 városban rendezték meg az extrém keresztutat, mint például Jeruzsálemben is, és 700 különböző útvonalat jártak be világszerte.

Márc. 25. APÁK

Márc. 23.
Kíváncsi lennék, hogy Kós Károly milyen levelet írna Európa népeinek az iszlám jövőjéről?!
Csaba t.
Kós Károly: Levél a balázsfalvi gyűlésről
Mélyen Tisztelt Szerkesztő Uram!
Ha én itt Erdélyben magyar pap volnék, akkor a tegnapi vasárnapon prédikációm textusát Dávid zsoltáraiból választottam volna: „Uram, mily nagyon megsokasodtak az én ellenségeim! Mily sokan vannak az ellenem támadók.” (3. zsoltár, 2. vers) Mert én láttam az Astra gyűlését, és erdélyi magyar népemnek szerettem volna beszélni a balázsfalvi napokról. Láttam azt az ünnepet és tudom, hogy az ott Erdély oláhságának győzelme volt rajtunk. Beszélnek az ellenségeinkről az én népemnek, de nem szidnám őket, és nem kicsinyelném az ő munkájukat. Mert láttam Balázsfalván seregleni hatezer romániai urakat és asszonyokat, és országunk minden szegletéből főpapokat, tanárokat, birtokosokat, ügyvédeket és képviselőket, szegény prédikátorokat és dászkeleket, iparost, kiskereskedőt és pórnépet; egy egész társadalmat.
Ez a sok különböző ember mind lelkesedésből, saját jószántából jött oda, nem inni, nem mulatni, csak lelkesedni, csak tanulni, vezéreit meghallgatni, hogy szavukat szívébe vésve, újabb tíz esztendőre való munkakedvet, nemzeti gondolatot vihessen haza az otthon maradtaknak.
Ezt mi magyarok nem tudjuk utánuk csinálni!!! Mi erdélyiek már fáradtak vagyunk; a magyarországi közvéleményt pedig most nem érdekli a magyarság sorsa. De fontos az ott mostan, hogy piszkálódásból élő újság terjesztheti-e szabadon a mocskot a magyar nép között a sajtószabadság szentségének védelme alatt vagy sem.
A sajtó a közvéleménynek hű tükre: a balázsfalvi napok idején a fővárosi lapok közöltek néhány cikket az Astra gyűlésről (igaz, hogy egyrészüké, még tekintélyes napilapoké is, roppant téves és furcsa volt), de hamar végeztek vele, és ma már vígan tovább csépelik az obstrukció ócska szalmáját. De mi nem térhetünk oly könnyen és oly hamar napirendre; mert elvégre ez a játék a mi bőrünkre megy. Közvetlenül a miénkre, de végeredményben az egész magyarságéra.
És mi tanulni is akartunk ott Balázsfalván, mert nagyon nagy szükségünk van immár erre, és lehetett is ott tanulni sokat az oláhoktól…
Láttunk egy hatalmas nemzetgyűlést, hallottunk halálosan komoly beszédeket. De nem láttunk pózolást, nem hallottunk frázisokat. Ez az egyik tanulság.
Láttunk ott egy hadsereget: nemzeti hadsereget. Mert ez a gyülekezet nem Janku és Axentye hordája többé, ez nem támad ellenünk kaszával és faágyuval. És nem fog többé Bécs szolgálatába állni. Ez itt már nemzet, mely öntudatos munkával, pénzzel és kultúrával szerelte föl magát. Ez a másik tanulság.
Láttuk azt, hogy az odasereglett nép milyen áhítattal szívta magába vezérei tanítását, milyen lelkesedéssel hallgatta a sokszor unalmas beszédeket, hogy meg volt elégedve mindennel, amit kapott, nem kritizált semmit, de fizette örömmel filléreit az Astrának. És nem volt ott rendetlenség, nem volt ott szó politikáról, nem volt ott izgatás; száraz számadatokat hallottunk, száraz tényeket soroltak elő a szónokok nyugodtan, majdnem unalmasan.
És az volt a benyomásunk, hogy ez volt az utóbbi esztendők egyik legnagyobb politikai eseménye, ez volt a legveszedelmesebb nemzetiségi politikai izgatás. Ez a harmadik tanulság.
Néhai nagy újságírónk, magyarságunk ideáljaiért utolsó leheletéig harcoló Beksics Gusztáv megjövendölte egykoron – nem is olyan régen – hogy mihelyst az erdélyi oláhság kultúrailag, vagyonilag és társadalmilag konszolidálódik, abban a pillanatban kérdéssé válik a magyar Erdély léte. Ma, az Astra gyűlése után tudhatjuk – ha csak el nem fedtünk szemünket, be nem dugtuk fülünket –, hogy a vagyonilag, társadalmilag, sőt kultúrailag is szervezett oláh társadalom Erdélyben készen van. Ez a társadalom tisztában van erejével, céljaival, ez a társadalom fegyelmezett, fanatikus és idealista. Ez a társadalom: nemzet.
Olvasom a zsoltárokat: „A mi útjainkban most körülvettek minket és csak azt figyelik, mikor teperhessenek a földre.” „Hasonlóak a prédaleső oroszlánhoz és a barlangban ülő oroszlánkölykökhöz.” (Dávid 17. zsoltár 11-12. vers)
Ez az oláh társadalom annyira természetes ellenségünk, hogy ezt sem szép szóval, sem erőszakkal a magunk részére nyerni nem tudhatjuk. Amit állam és társadalom erre a célra áldoz, az teljesen haszontalan munka és erőpocsékolás. Az erdélyi oláh a maga jószántából magyar nem lesz soha. A magyar nyelv megtanulására sincsen szüksége – hiszen nekünk, erdélyi magyaroknak sokkal inkább szükségünk van az oláh nyelv tudására. Inkább francia és német nyelvekre tanítják gyermekeiket. De a magyar állameszme részére sem hódíthatjuk meg az oláhságunkat többé, amióta tőszomszédunk a szabad, nemzeti és hatalmasan fejlődő Románia.
Mai helyzetünk az, hogy a zárt sorokban, egységes vezetés alatt és öntudatosan előrenyomuló oláhsággal szemben az erdélyi elszegényedett, fáradt és reményvesztett magyar társadalom lépésről-lépésre, lassan de folytonosan kénytelen visszavonulni minden téren. Sorsunkat előre látjuk, és csodára nem számíthatunk. Mi magunk gyöngék vagyunk, és segítségünkre nem jön sem a nagymagyarországi társadalom, sem az államhatalom.
A magyarországi társadalomra sohasem számíthattunk. A múltban is mi: Erdély voltunk azok, akik, ha kellett, segítséget vittünk Magyarországnak. Jutalmat ezért sohasem kértünk és sohasem vártunk.
De az államhatalommal másképpen vagyunk. Annak kötelessége volna minket legalább segíteni, ha már nem vállalja a teljes védelmet. Kötelessége volna minden eszközt, minden fegyvert a mi részünkre szolgáltatni és oláhjainktól minden eszközt és minden fegyvert elvenni, mellyel nekünk árthat. Ezt nevezhetjük jogtalanságnak, nevezhetjük embertelenségnek, jogállamban nincsen is ez helyén. De az orvos is megöli a magzatot, tehát gyilkol, amikor arról van szó, hogy vagy az anya vagy a gyermek maradjon életben. És lássuk vajon a külföld nemzeti államai milyen eszközökkel védekeznek nemzetiségeik ellen, illetőleg hogyan védelmezik nemzetüket:
1.     Pózenben tilos a lengyeleknek német birtokot vásárolniok.
2.     Romániában tilos iskolákban (nyilvános iskolákban), sőt templomokban más nyelven, mint oláhul beszélni és tanítani.
3.     A szabad Amerika csak azt ismeri el állama polgárául, aki szóban és írásban bírja az angol nyelvet, és tisztában van az alkotmány főbb elveivel: szavazati joga pedig csak állampolgárnak van.
Mi sok törvényt, elvet vettünk át idegenből, sokszor ránk károsat vagy legalább is problematikusat; vajon mért nem vettünk át ilyenforma törvényeket is? Pedig ilyen törvényeknek sikerük van és – nem kerülnek pénzbe.
E helyett évekig tartó válságokba visszük országunkat a problematikus egyenlő, általános, titkos választójogért való küzdelemmel és a nemzeti hadseregért való harccal (ez utóbbi – elismerem – nagy dolog, de bajosabb megcsinálni, mint egy új nemzetiségi törvényt).
De nemzetiségeink kultúráját milliókkal segíti a magyar állam – méltányosság címén…
… E héten Kolozsvárott ünnepi közgyűlést tart az EMKE. Hatszáz vendég jelentkezett eddig, és a város aggódik, hogy hol helyezze el ezt a sok embert. Balázsfalván – a 2500 lakosú faluban – 6000 embert láttak szívesen vendégül három napig – a román kultúra nevében.
Kolozsvárott – a 60.000 ezer lakosú városban – 600 vendég gondot okoz – a magyar kultúra nevében. Ehhez – úgy gondolom – nem kell kommentárt fűznöm!!!
Majdnem minden évben tartunk Erdélyben székely-kongresszust; melynek eredménye mindenkor egy-egy memorandum – de sikere egyiknek sem volt. Azt hiszem, már meg is unták a minisztériumok az erdélyi magyarok ügyeit – el is olvasni. A székelyek segítségére miniszterileg Sepsiszentgyörgyre telepített „Hitelbank” akár be is csukhatja a boltját – semmi dolga sincsen. Ma is olcsóbb a Transilvania, az Albia meg a szebeni bank pénze, mint a magyar pénz. És éppen a múlt héten árverezték el a kolozsvári Nemzeti Színház alapítványi birtokát; a magyar kultúrminiszter asszisztenciája mellett, – az oláhok vették meg. Ehhez sem kell kommentár.
Hát tessék Kolozsvárra jönni EMKE gyűlésre. De nekünk hiába beszélnek, hiába ígérnek már. Kezdünk nem hinni semmiben, ami Pestről jön, kezdünk nem hinni miniszteri nagy nemzetmentő terveknek.
Ha magyar pap volnék, jövő vasárnap a következő textusról tartanék prédikációt: „A szívem remeg, elhagyott az erőm és az én szememnek világa kialszik.” „Barátaim és szeretteim elfordultak tőlem az én csapásomban, és az én rokonaim is elhúzódnak tőlem.” (Dávid 38. zsoltár, 11-12. vers).
Hazafias tisztelettel:
Kós Károly
Kalotaszeg, 1911. szeptember 4.

Márc. 13. FERENC PÁPA

Márc. 11. TEMPLOM
 
Tiszta templom (Fehérváry Jákó OSB liturgikus jegyzetét olvashatják).
Különös ív húzódik nagyböjt harmadik és negyedik vasárnapja között.
A harmadik vasárnapon Jézus prófétai gesztussal – ostort fonva –, erővel, mondhatni erőszakkal megtisztítja a jeruzsálemi templomot, Atyja házát, kiűzve onnan az egyébként teljesen legális, sőt az áldozatok bemutatásához nélkülözhetetlen tevékenységet űző kalmárokat.
Nagyböjt negyedik vasárnapján az ószövetségi olvasmány a salamoni templom babiloniak általi lerombolásának történetét beszéli él, amit a majd ötvenévnyi fogság után Kürosz perzsa király parancsára építenek újjá. A templom pusztulását a krónikás a nép hűtlenségének, míg újjáépítését Isten szabadító és megbocsátó szándékának tulajdonítja.
Mondhatjuk, hogy ez a templom hete. Templomainkat szent helyként tiszteljük, Isten lakóhelyeként tekintünk rájuk, ahol áldozatot mutatunk be neki: az Eucharisztiában, az imában, a dicséret, a hála és a közbenjárás áldozatát. A templom az Istennel való közösségi és személyes kapcsolat kiváltságos tere. Vonatkoznak-e ránk Jézus prófétai tettei és szavai, vagy a templom hányatott sorsáról szóló ótestamentumi igék?
Jézus erős gesztusa nem hagy kétséget: az Istennel való tiszta kapcsolattól idegen az üzleti szellem, az adok-kapok viszonyulás, a kalmárkodás. Templomi istentiszteletünk nem tekinthető valamilyen heti kötelesség letudásának, kipipálandó programpontnak, ami után úgy megyünk haza, hogy „Te is rendben vagy, én is rendben vagyok” – egészen a következő vasárnapig. Ha Isten sátor helyett kőtemplomot fogad el lakóhelyül, azt pusztán azért teszi, hogy az immár letelepedett Izraellel vállalt sorsközössége – „Veletek lakom” – nyilvánvalóvá váljék. Ám ez nem garancia. Ellenkezőleg: folytonos válaszra hív. Itt az idő, amikor Istent lélekben és igazságban lehet imádni (Jn 4,23). Épp ezért nincsenek olyan helyek – sem hegyek, sem templomok –, amelyekhez Isten kizárólagos módon kötné jelenlétét. Az élet minden pillanata és a földön minden hely jó alkalom az Úrral való találkozásra. Ha ehhez hűtlenek leszünk, akkor az a másik templom, a testünk, és a közösség élő köveiből épült szent hely szenved kárt. - Magyar Kurir
--------
- Márc. 24. Templomunk nagytakarítása...
- Nagyböjt: Lenkünk nagytakarítása...

Márc. 7.
- Nálunk pénteken 15.30-tól 19.30-ig lesz nyitva a templom... de lehet hosszabbítani is (ha van jelentkező) - előtte és utánna is!
- Már is van egy jelentkező: este 9-ig!

Márc. 2. KATOLIZÁL

Febr. 22. BALCZÓ

Hívom a családokat – Soron kívül!
Bíró László püspök, az MKPK Családbizottságának elnöke, a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke köszöntője a házasság hetére, a családok évében.
2018 a családok éve. Alkalom arra, hogy mindnyájunkban tudatosodjon: a család nagy és fontos érték. Szeretnénk, ha Magyarországon erősödne a családbarát értékrend, a gyermekbarát szemlélet, a generációk közötti együttműködés, és az élet szentségének tisztelete, ha egyre jobban sikerülne összehangolni a munkát a családi élettel.
2018. február 11. és 18. között lesz a házasság hete. Ezen a héten azt ünnepeljük, hogy a házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára, amelyben a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül. A házasságban egy férfi és egy nő saját elhatározásából elkötelezi magát, egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében. Ilyen módon a házasság felelősségteljes, biztonságos és meghitt közösséget jelent számukra, és áldásul szolgál életük minden más területén is.
Az elmúlt hétvégén Kaposváron tartottuk meg a Családreferensek Országos Találkozóját. Lelkesítő együttlét volt. Öröm volt hallani, hogy egyházmegyéinkben nagy összefogással készülnek a házasság hetére. Szép volt hallgatni a lelkes beszámolókat, amelyek érzékeltették, hogy a házasság hetének sokféle programja mögött nagy sodrású társadalmi összefogás húzódik meg. Ennek az összefogásnak a gyümölcse, hogy egy héten keresztül ünnepelhetjük a házasságot. Megújulnak a házastársi kapcsolatok, egy-egy település családjai megbarátkoznak egymással, felekezeti, világnézeti különbözőségtől függetlenül a házasságot, családot értéknek tekintők egy emberként cselekszenek, ünnepelnek. Szép látni, hogy ez a mozgalom egyre szélesedik, egyre több embert szólít meg.
Kedves Házaspárok! Ez a hét kiváló alkalom arra, hogy tegyünk házasságunkért, párkapcsolatunkért. Tudatosan lépjünk egymás felé. Lepjük meg párunkat személyes ajándékkal, szánjunk időt meghitt beszélgetésre, olvassunk közösen egy, a házasság megújulásáról szóló könyvet, vagy nézzünk meg egy ilyen témájú filmet. Hadd újuljanak házasságaink! Ha van erre lehetőségünk, kapcsolódjunk be a helyi közösség nyilvános programjaiba, vagy a közeli városok kezdeményezéseibe, tapasztaljuk meg a közös öröm lelkesítő hatását! Az idei házasság hete honlapján tájékozódhattok a programokról, a házasság hete jelenlegi és előző nagyköveteiről, és sok, a házasságra és családra vonatkozó információról.
A házasság hetén elkezdett lépéseket folytassuk ezt követően is. Hiszen nem egy hétre mondtunk igent egymásnak, hanem egész életünkre szólóan. Tegyük ezt azért is, hogy a családok éve ne csupán üres jelszó legyen, hanem egész társadalmunkat megszépítő valóság. A családok évére figyelve szervezzék idei programjaikat az egyházközségek és a családcsoportok! Legyen különös gondunk a házasságra való felkészítésre, a házasságok, a szükséget szenvedő családok segítésére.
Mindeközben ne feledjünk hálát adni házasságunkért, családjainkért Istennek, akinek ezt a csodálatos ajándékát élvezzük és ünnepeljük.
Kívánok gyümölcsöző házasság hetét és családok évét!
Bíró László tábori püspök,
az MKPK Családbizottságának elnöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

Febr. 14. SZÜLŐKNEK

Febr. 13. KAPCSOLD KI

Febr. 10. NINCS KEDVED IMÁDKOZNI

Febr. 2. ABORTUSZ
Kevin Doran ír püspök lelkipásztori levele az abortusszal kapcsolatos ír népszavazás előtt
Kevin Doran elphini püspök „Az élet ajándéka – Közös felelősség” címmel január 26-án közzétett lelkipásztori üzenetének magyar fordítását közöljük. Az üzenetet a tavasszal tartandó, az abortusz legalizációjáról szóló népszavazás kapcsán írta a főpásztor.
 
Az ír alkotmány nyolcadik módosítása kimondja az anya és még meg nem született gyermeke egyenlő mértékű jogát az élethez. Nem függetlenül a nemzetközi nyomástól, idén tavasszal népszavazással döntenek Írországban az alkotmány e pontjának eltörléséről. Kevin Doran püspök a közelgő népszavazás okán szólt az írekhez lelkipásztori üzenetében. 
* * *
AZ ÉLET AJÁNDÉKA – KÖZÖS FELELŐSSÉG
1. Az élet titka
2016 nyarán észrevettem egy hattyúpárt öt fiatal hattyúval úszni a Garavogue folyón. Következő tavaszra már majdnem teljesen megnőttek. Sáros, barna tollaikat új, fehér színűre cserélték. Rút kiskacsáknak tűntek korábban, de hattyúk voltak, éppúgy, mint a szüleik. Ha egy ilyen természetes dolog, mint ez, az élet titkának csodálatára és félelmére késztet minket, még inkább így tesz egy baba születése, aki a mi húsunkból és vérünkből való.
Mi, keresztények semmiképp sem vagyunk az egyetlenek, akik meglátják Isten keze munkáját egy új gyermek megformálásában, megszületésében. Ebben osztozunk a zsidókkal, a muszlimokkal, és különböző mértékben más vallási hagyománnyal rendelkező emberekkel is. A Szentírás legelső oldalaitól mélyen tudatossá válik bennünk Isten, aki életre és a vele való kapcsolatra hív bennünket, aki „megformált minket anyánk méhében” (Zsolt 139), és aki kiválasztott minket, hogy „szeretetben éljünk előtte” (Ef 1).
A férfi és a nő biológiai közreműködésével formálódik meg az új emberi embrió a megtermékenyítéskor, de Isten az, aki életadó lelkét lehelve új személyt alkot a saját képére és hasonlatosságára; a szülők szerető gondozására bízva, de a Vele való kapcsolatra teremtve őt. Benedek pápa nagyon szépen fejezte ezt ki, kimondva: „Nem vagyunk az evolúció véletlen és értelmetlen termékei. Valamennyien Isten gondolatának gyümölcsei vagyunk. Mindannyiunkat akarnak, szeretnek, mindegyikünkre szükség van.” Úgy gondolom, a legtöbb szülő ezt ösztönösen tudja, még akkor is, ha nem mindig tudják szavakba önteni.
A sejtbiológia felfedezéséig, kevesebb mint kétszáz évvel ezelőttig, senki sem tudta igazán, mi történik a megtermékenyítéskor vagy a várandósság korai szakaszaiban. Az apostolok idejétől azonban az Egyház mindig is azt tanította, hogy az emberi élet szent, az ártatlan emberi élet szándékos elvételét pedig súlyos bűnnek tekinti. A modern embriológia most már világossá teszi, hogy nincs konfliktus a hit és az észszerűség között. Az új ember élete, aki kilenc hónap elteltével kisbabaként megszületik, a megtermékenyítéssel kezdődik. Az új gyermek genetikai identitása már a fogantatástól kezdve jelen van. Minden más egyszerűen természetes fejlődés.
 
2. Felelősségvállalás az emberi életért
Az utakon és a munkahelyeken egyre nagyobb figyelmet fordítanak az ír társadalomban az élet ajándékának megóvására vonatkozó közös felelősségünkre. Ezzel a háttérrel magunk mögött még nehezebb megérteni, hogy miért javasolná bárki is, hogy legalizálják az abortuszt.
II. János Pál pápa és Ferenc pápa is elismerték, hogy számos tényező befolyásolhatja az abortusz melletti döntést, és hogy ez egy fájdalmas és összetörő döntés lehet. Mindkét pápa, ragaszkodva ahhoz, hogy az abortusz mindig súlyos bűn, biztosított minket arról, hogy Isten kegyelme mindig elérhető számunkra, amikor hozzá fordulunk. Ez minden bizonnyal a helyes egyensúly.
Az abortuszért természetesen nem csak a nő tartozik felelősséggel. Ahogy II. János Pál pápa írja, mindannyiunknak része van a felelősségben azokért a döntésekért, melyeket meghozunk, vagy elmulasztunk meghozni.
„A jó és a rossz, a halál és az élet, a »halál kultúrája« és az »élet kultúrája« közti hatalmas és drámai összeütközés előtt állunk. De nemcsak »előtte«, hanem a konfliktus »kellős közepében« állunk: részesei vagyunk valamennyien azzal a lerázhatatlan felelősséggel, hogy föltétlenül az élet javára kell választanunk.” (Evangelium vitae, 28)
Amikor a választáshoz való jogról esik szó, egyre inkább elfelejtjük, hogy egy másik személy is jelen van; egy olyan sérülékeny személy, akinek nincsen választása, és aki teljes mértékben mások védelmétől függ. Ha a társadalom elfogadja, hogy egy embernek van joga véget vetni egy másik ember életének, nem lehetséges többé azt állítani, hogy bárkinek is alapvető emberi joga lenne az élethez való jog. Számos EU-tagállam legalizálta már az eutanáziát. Meggyőződésem, hogy ha bármilyen teret is engedünk az abortusznak, ugyanezeket az érveket, amelyeket most az abortusz igazolására használnak, alkalmazni fogják az elesett idős vagy súlyosan fogyatékos emberek életének kioltásának igazolására is. Ez a végső határ. Ha átlépjük, nem lesz könnyű a visszaút.
Eszembe jutnak a költő, John Donne szavai, aki így ír:
„Minden halállal én leszek kevesebb,
mert egy vagyok az emberiséggel;
ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang:
érted szól.”
                                   (Sőtér István fordítása)
3. Javaslat az életpárti alkotmánymódosítás eltörléséről (40.3.3 cikkely)
A nyolcadik alkotmánymódosítást tárgyaló Oireachtas Bizottság felvázolja a legalizáció széles jogszabályi lehetőségeit, ha és amennyiben a 40.3.3 cikkelyt eltávolítanák az alkotmányból. Ezek a lehetőségek magukba foglalják:
– a tizenkettedik hétig végzett abortuszt, mindenféle korlátozás vagy indoklás nélkül;
– a születés pillanatáig végzett abortuszt, ha az orvosok úgy vélik, hogy a magzat valószínűleg meghal a születés előtt vagy röviddel azután;
– az abortuszt, ha a nő élete vagy egészsége veszélyben forog; az egészséget pedig úgy definiálják, hogy az a mentális egészséget is magában foglalja.
 
Ezek a javaslatok a jelenleg Nagy-Britanniában hatályos törvényeknél is jelentősen liberálisabbak, ahol a még meg nem született gyermekek valamivel több mint ötödét abortálják évente. Nagy-Britanniában elméletileg az összes abortuszt egészségügyi indokkal végzik, de az egészség kiterjesztett fogalmát használva, amely az anya mentális egészségi kockázatát is magába foglalja, így ez a gyakorlatban kérésre végzett abortuszt jelent.
 
A 12 hetes javaslat alapján az abortuszt a háziorvosi szolgálaton keresztül biztosítanák. Ez radikálisan megváltoztatná az orvostudomány ethoszát, amely mindig is a betegek gyógyításáról és a betegségek megelőzéséről szólt. Az abortusznak semmi köze az egészségügyi ellátáshoz. Semmit sem tartalmaz a háziorvosaink munkaköri leírása, amely akár csak egy pillanatig is azt sugallná, hogy az emberi élet kioltásában kellene részt venniük. Egyes orvosok elfogadhatják ezt, de sokan fognak nagy bajba kerülni ezáltal, és szükségük van a támogatásunkra.
Az Oireachtas Bizottság legfőbb javaslata azonban, hogy a 40.3.3. cikket egyszerűen helyezzék hatályon kívül. A (gyermeket és az anyát megillető) élethez való jogról szóló való hivatkozást eltávolítanák az alkotmányból, és nem helyettesítenék semmi mással. Ez az alkotmányos kérdés az egyetlen kérdés, amit Írország népének vállára helyeznek majd. Ha elfogadnánk, hogy a 40.3.3. cikket egyszerűen töröljék, a kormány teljes mértékben szabad kezet kapna ahhoz, hogy olyan abortuszrendszert vezessen be, amilyet csak akar, most, és a jövőben bármikor. A népszavazás előtti ígéretek semmilyen értelemben nem lennének kötelező erejűek. A Bizottság arra kéri az állampolgárokat, hogy biankó csekket adjanak a kormánynak. Sosem volt jó érzésem a biankó csekkekkel kapcsolatban.
 
4. Együttérzés és igazság
A legtöbb ember, akivel találkozom, láthatóan elég egyértelműnek gondolja, hogy a meg nem született gyermek valóban egy emberi kisbaba. Az emberek azzal küzdenek, hogy egyensúlyba hozzák ezt az alapvető igazságot annak szükségével, hogy együttérzők legyenek; és ez így van jól, mert valóban együttérzőknek kell lennünk. De min alapszik a valódi együttérzés? Vajon együttérzően viselkedünk egy súlyos nehézségekkel küzdő nővel, ha azt mondjuk: „Talán meg kellene fontolnod a gyermeked életének kioltását azért, hogy megkönnyítsd a szenvedésed vagy a traumád.” Nem tehetnénk ennél jobbat?
Az együttérzés mély szimpátia vagy érzékenység érzése. Erkölcsileg jó, ha arra ösztönöz minket, hogy szolidaritásunkat fejezzük ki a másik felé, de ennek a tettnek összhangban kell lennie az igazsággal. Egyes jó szándékú emberek talán az együttérzés kedvéért veszik fontolóra a nyolcadik alkotmánymódosítás eltörlésére irányuló szavazást, de amennyiben a szavazat szándéka, hogy emberi kisbabákat abortáljanak, megkérdezném: „Hogyan lehet ez a tett nem súlyosan bűnös, amikor ilyen egyértelműen szemben áll az igazsággal?”
 
5. Mi mit tehetünk?
Úgy gondolom, hogy nagy segítséget jelentene, ha az emberek, akik hisznek a meg nem született gyermekek élethez való jogában, beszélgetnének erről a szomszédjaikkal és a barátaikkal egy csésze tea vagy egy korsó sör mellett, úgy, mint ahogy a sportról vagy a politikáról szoktak. Itt nem a vitákról vagy veszekedésekről van szó. A legalapvetőbb szinten ez csak arról szól, hogy lássák meg az emberek, nincsenek egyedül, és hogy teljesen észszerű hinni az élethez való jogban.
Az emberek néha úgy beszélnek az imádságról, mintha az az utolsó menedék lenne. Én nem így látom. Az imádságban olyan szíveket kérünk, amelyek összhangban vannak Isten szívével. Ha nem biztosak abban, hogy hogyan szavazzanak, vagy mit tegyenek, biztatom Önöket, hogy imádkozzanak naponta a bölcsesség ajándékáért, és engedjék meg a Szentléleknek, hogy vezesse Önöket. Lelki erőforrásokat találhatnak a www.chooselife2018.ie oldalon.
A politika nem csak a politikusoké. A politika a jó kormányzás művészete, és egy demokráciában nekünk mindannyiunknak szerepet kell vállalnunk a kormányzásban. Tehát beszéljenek a politikusaikkal, vagy írjanak nekik, és tegyék világossá számukra, hogy meg akarják védeni a meg nem születettek életét. Legyenek udvariasak, de győződjenek meg róla, hogy tudják, hogy ott vannak, és tudják, hogy mit gondolnak.
Bármi is történik az alkotmány tekintetében, továbbra is szükség lesz a nők támogatására, különösen azokéra, akik kihívásokkal kerülnek szembe várandósságuk során. Ezt szem előtt tartva keresem, hogy hogyan lehet (a legfelsőbb bíróság által biztosított) válságterhességi tanácsadáson túlmenően olyan további támogatást nyújtani számukra, amely képessé tenné őket, hogy az életet válasszák, nemcsak a baba miatt, hanem a saját érdekükben is. Örömmel hallanék ilyen lehetőségekről bárkitől, aki olyan különleges szakértelemmel vagy személyes tapasztalattal rendelkezik e téren, amely segíthetne nekünk a válaszok megformálásában.
Isten áldja Önöket, és adjon Önöknek bölcsességet és bátorságot, hogy szeretettel tanúskodjanak az élet örömhíréről.
+ Kevin Doran Elphin püspöke

Jan. 31. Bosco Szent János – az ifjúság nevelője
„…Könnyebb dolog valakire megharagudni, mint őt elviselni; könnyebb a gyermeket megfenyíteni, mint őt meggyőzni; sőt, nyíltan megmondom: türelmetlenségünkben és önkényeskedve kényelmesebb dolog a makacsokat büntetgetni, mint határozott és nyájas türelmünkkel őket megjavítani. … szelídek és alázatos szívűek legyünk.
A mi gyermekeink ezek! Tehát ha hibáikat javítani akarjuk, tegyünk félre minden haragot, vagy legalábbis mérsékeljük azt annyira, mintha egészen kiirtottuk volna.
Ne legyen felindulás a szívünkben, ne legyen megvető tekintet a szemünkben, sem gyalázkodó szó ajkunkon, hanem legyünk irgalmasok minden adott helyzetben, a jövőre nézve pedig tudjunk remélni a javulásban, mint ahogyan az olyan igazi atyákhoz illik, akik a fiak igazi megjavítására és jobbá tételére törekszenek.
Az igen nehéz helyzetekben pedig tartsuk előbbre valónak azt, hogy esedezve és alázatosan kérjük az Istent, és ne mennydörgő szavak áradatát zúdítsuk a vétkesre, hiszen ez csak kárára lesz mindannak, aki csak hallja, és magát a vétkest sem javítja meg.”

Jan. 27. Merici Szent Angéla szűz

A Garda-tó melletti Desenzanóban született 1474-ben egyszerű emberek gyermekeként. Tízéves korában elveszítette szüleit… belépett Szent Ferenc harmadrendjébe, és azon volt, hogy az evangéliumi tanácsokat minél tökéletesebben valóra váltsa.

Huszonkét évesen fölfigyelt arra, hogy a legtöbb gyermek iskolai és hitbeli képzés nélkül nő fel. A szegény emberek nem tudták megfizetni gyermekeik iskoláztatását, s maguk a szülők is többnyire teljesen tudatlanok voltak. Összegyűjtötte a szegények lányait, hogy hittanra tanítsa őket. Ebből a tevékenységből olyan szemmel látható áldás fakadt, hogy Angélát meghívták a közeli Bresciába, hogy ott is folytasson hasonló tevékenységet. Kezdetben csupán a szegény lányok hitoktatása volt Angéla szándéka, de ez kiteljesedett, és fő életműve a szegény leányok teljes körű nevelése lett. Eljuttatta őket az Istennek szentelt életre, amennyiben azt óhajtották. …

1535. november 25-én, a Szentlélek közreműködésével, Bresciában közösséget alapított. Huszonnyolc lány Istennek szentelte magát, és csatlakozott Angéla művéhez. Az alapító eszményképe a radikális Krisztus-követés volt. Ezt a vértanúk maradéktalanul megvalósították, ezért tisztelte őket Szent Angéla, és ezért választotta Szent Orsolyát, a vértanú szüzet a Társaság pártfogójául. A rend tagjait később ezért nevezték el orsolyitáknak.

A Szent Orsolya Társaság tagjai a világban élhettek Istennek szentelt életet, Isten és az Egyház szolgálatában dolgoztak. Ezzel megelőzték korukat. Hogy Istennek szentelt nők a világban éljenek és rendszeres apostoli munkát végezzenek, sok egyházi méltóság szemében elképzelhetetlennek látszott még abban a korban. A Merici Angéla által kidolgozott szabályzatot a veronai püspök engedélyezte ugyan, és később a pápa is jóváhagyta...

Angéla 1540. január 27-én szentség hírében halt meg Bresciában. Sírja hamarosan zarándokhely lett, Borromei Károly bíboros sokat fáradozott boldoggá avatása érdekében. …

Angéla elgondolásai saját korában különösen modernek voltak. Azokban az időkben, amikor a nevelés szinte embertelenül szigorú volt, Angéla ezt írta lelki leányainak: „Könyörögve kérlek titeket, arra törekedjetek, hogy lányaitokat szeretettel kapcsoljátok magatokhoz, szelíd és jóságos kézzel vezessétek őket, ne parancsolgatva vagy szigorúsággal. Ez más szóval azt jelenti, hogy fölszabadítjuk a lelkeket, ha a gyengékbe és bátortalanokba bátorságot öntünk, szeretettel intjük őket, mindenkinek példánkkal prédikálunk, és hirdetjük nekik azt a nagy örömet, amely ott fenn készen vár rájuk.”

Egy 1506-ban történt látomás („brudazzói látomás”) adta meg Angéla számára a bizonyosságot ahhoz, hogy életét a keresztény pedagógiának szentelje. A jelenetet a desenzanói templom mennyezetének freskója örökítette meg: szülőföldjének tavánál, a Garda-tónál Angéla egy helyet látott, melyről egy létra emelkedett egészen az égig. E létrán angyalok és leányok jártak föl és alá. A szent ebből arra következtetett, hogy neki olyan művet kell létrehoznia, amely erre a létrára hasonlít.

Urunk, Istenünk, szüntelenül ajánljon minket irgalmadba Merici Szent Angéla szűz közbenjárása, hogy szeretetének és okosságának lelkesítő példáját követve tanításodat megtartsuk és életünkkel megvalljuk! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen

Forrás Diós István: A szentek élete

Jan. 25. ÖNMEGTARTÓZTATÁS
A sportoló mindent feltett arra, hogy Pjongcsangban sikerrel szerepeljen, nem véletlenül kapta meg társaitól a Guldmunken (Arany Szerzetes) becenevet. Úgy döntött ugyanis, hogy csak az olimpiára koncentrál, így a szexuális örömöket is kiiktatta az életéből.
„Így sokkal többet lehet a síelésre koncentrálni, ez mentálisan nagyon sokat kivesz az emberből.  Nincs idő a pihenésre, emiatt kell az önmegtartóztatás” – mondta.
Ld.: http://www.nemzetisport.hu/teli_sportok/pjongcsang-2018-aranyrol-almodik-az-onmegtartoztato-sved-2615103

Jan. 17. SZENT ANTAL
Szent Antal életrajzából, amelyet Szent Atanáz püspök írt meg
A szülők halála után húgával egyedül maradva a körülbelül 18-20 éves Antal átvette a ház és húga gondviselését.
Nem telt el még hat hónap sem a szülők halála után, amikor szokása szerint a vasárnapi misére ment, és útközben azt forgatta magában, hogy hogyan hagyták el az apostolok mindenüket, és követték Üdvözítőnket, és azokra is gondolt, akik az Apostolok Cselekedetei szerint minden vagyonukat eladták, árát pedig az apostolok lábához tették, hogy a szegényekről gondoskodjanak belőle. Elgondolkodott azon is, hogy az ilyeneket micsoda remény várja a mennyben. Ezen elmélkedve lépett be a templomba, s történt, hogy amikor az evangéliumot olvasták, Antal hallotta, hogy az Úr azt mondja a gazdag ifjúnak: Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere, és kövess engem! (Mt 19, 21)
Antal ekkor, mintha isteni indításra jutottak volna eszébe a szentek, s mintha őmiatta olvasták volna az említett részt, mihelyt kijött a szentmiséről, az őseitől örökölt birtokot (mintegy 300 szántásnyi termékeny és szép fekvésű földje volt), elajándékozta a falusi szomszédoknak, hogy az ne legyen terhére sem neki, sem a húgának. Aztán pénzzé tette minden ingóságát, s az érte kapott nagy összeget szétosztotta a szegények között, csak egész keveset tartott vissza a húga számára.
Legközelebb a vasárnapi misére menve hallotta, hogy az Úr azt mondja az evangéliumban: Ne aggódjatok a holnap miatt! (Mt 6, 34) Ezután már azt sem tudta elviselni, hogy valamije is maradjon, s kimenve, azt is szétosztotta a szegényebbek között. Húgát az általa ismert szüzekre és a hívekre bízta, hogy ők neveljék. Ő maga pedig ettől kezdve háza közelében önmegtagadó életre adta magát, és kemény, önmegtartóztató életet élt.
Saját kezével dolgozott, mert ezt hallotta: Aki nem dolgozik, ne is egyék! (2 Tessz 3, 10) Így részben magának tudott kenyeret venni, részben a szegényeken tudott segíteni.
Gyakran imádkozott, mivel azt tanulta, hogy visszavonultan, szünet nélkül kell imádkozni (vö. 1 Tessz 5, 17); annyira figyelt a szentírási olvasmányokra, hogy abból semmit sem felejtett el, hanem mindent megjegyzett, úgyhogy végül is emlékezete szolgált neki könyv gyanánt.
Az összes közelben lakó és becsületes férfi, akivel bizalmasan elbeszélgetett, csodálta ezt az embert, és Isten barátjának hívták. Egyesek gyermekükként, mások testvérükként szerették őt. (356-ban halt meg)

Jan. 12. ISTEN
- A Viskó c. film is közel hozta hozzánk Istent, a Szentháromságot…
- A Zsolozsma mai olvasmánya is csodálatos költemény a Teremtőről,  Istenről! Idézem, hátha valaki már rég olvasta…
- A szentmise mai zsoltára (88,1 6-1 7.18-19) méltó válasz mindezekre:  „Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát!” 
Sirák fiának könyvéből 43, 14-37
Amikor az Úr elrendeli, akkor hull a hó, és parancsa szerint csapkod a villám. Ilyen úton-módon kinyílnak csűrei, és mint a madarak, kiszállnak felhői. A felhőt nagysága jeléül sűríti, összetördeli a jégeső szemeit. Amikor megpillantják, reszketnek a hegyek. Dörgő hangjától jajveszékel a föld. Akarata szerint száguld a déli szél, s így az északi szél, meg a forgószél is. Mint a madarakat, röpködteti a hópelyheket, olyan az esésük, mint a sáskajárás. Hófehér szépsége vakítja a szemet, a hullása pedig gyönyörködteti a szívet.
Mint a sót, hinti a zúzmarát a földre, amely amikor megfagy, hegyes, mint a tüske. Parancsára fúj a hideg északi szél, és a víz felszínén képződik a jég. Minden állóvizet takaróval von be, és felöltözteti, mintegy páncélt ad rá. Megingatja a hegyeket, kiégeti a pusztát, s perzseli a füvet, mintha láng volna.
Megkönnyebbülést hoz mindennek a felhő, s a harmat életet ad az aszály után. Rendeletére elapadtak a vizek, akkor ültette el a szigeteket.
Akik járják a tengert, mondják, mily veszélyes; ha a fülünk hallja, mi csak ámuldozunk. A legelképesztőbb dolgok teremnek ott, sokféle élőlény, a tenger szörnyei.
De hála Istennek, minden jól végződik, a szavára minden jól elrendeződik. Sokat mondhatnánk, s még nem jutnánk végére, de egy szó a vége, az, hogy ő a minden. Honnan vegyünk erőt, hogy őt magasztaljuk? Hiszen nagyobb ő, mint minden műve. Félelmetes az Úr, és rettentően nagy, hatalmas tettei csodálatra méltók.
Magasztaljátok őt dicsőítő énekkel, ahogy csak tudjátok, mert még annál is nagyobb (és csodálatos az ő fensége. Áldjátok az Urat, s magasztaljátok, mert nagyobb minden dicséretnél.) Ha hozzá kezdetek, merítsetek erőt, és ne lankadjatok, mert nem értek soha a végére.
Ki az, aki látta, és le tudná írni, s ki tudná dicsérni, ahogy hozzá illik? Amit nem ismerek, az sokkal több ennél, csak nagyon keveset láttam műveiből. De valamennyit az Úr hozta létre, s a jó embereknek bölcsességet adott.

Jan. 4. LAKÁS/HÁZ SZENTELÉS

Dec. 30.
Hat egyszerű cél, hogy boldogabb legyen az új éved

Dec. 22. KARÁCSONYI NÉPSZOKÁSOK

Dec. 19.
Áder János idézte a száz éve született Szabó Magda írót, aki az elkötelezettségről szólva azt mondta: „hiszek az Egyház létezésének fontosságában, hiszem, hogy kell egy olyan közösség, amely átemeli az embereket az életük olyan szituációin, amelyek észokokkal, logikával megoldhatatlanok. (.) Elkötelezettje vagyok minden egyháznak, amely jóra használja fel a hatalmát, jóra tanít, s úgy szolgálja a maga Istenét, hogy az embereken való segítésben keresi.”

Dec. 14. EURÓPA JÖVŐJE

Dec. 8. SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS

Dec. 2. HÁZIGAZDA

Nov. 17. SZENT ERZSÉBET

Nov. 14.

Nov. 11. HÉTKÖZNAPOK-VASÁRNAPOK

Nov. 5.
Az albán bíboros 10 gondolata Medjugorjéből
     A Mladifest ötödik napján a délelőtti tanúságtételek között szerepelt Ernest Simoni, Albánia bíborosa. Simoni atya az egyetlen ma élő pap, aki tanúja és elszenvedője volt Enver Hodzsa kommunista rezsimje idején a kemény egyházüldözésnek. 28 évet töltött börtönben, kényszermunka táborokban. Az esti szentmisében az ő szentbeszédét hallgathattuk. Fogadjátok szeretettel a 88 éves bíboros szavait:
Kedves Fiatalok!
     10 pontba szedtem össze gondolataimat, melyeket megosztanék veletek. Elmondhatom, hogy közeli kapcsolatban állok a Szentatyával, barátja lehetek, és a napokban Rómában járva tájékoztattam őt arról, hogy meghívást kaptam közétek.
     Isten egész életemben csodákat művelt, mindig utasított, amikor egy új útra küldött az Ő dicsőségére és mások hasznára. Nagyon örülök az Úr ajándékának, hogy itt lehetek köztetek. Olyan érzésem van, mintha itt az angyalok jönnének a földre a nyitott mennyből, hogy itt legyenek velünk és örüljenek ennek a gyönyörű találkozásnak.
     Ferenc pápa a következő szavakkal indított útnak: "Menj Medjugorjéba és hirdesd az Örömhírt!"
"Köszönöm Szentatyám!" feleltem.
   Az első pontban ezért arról beszélnék, hogy miért születünk, miért élünk. Találkozunk az élő Istennel ebben a környezetben. Mindig fontos megkérdezni magunktól, hogy honnan jövök, hogy élek és mi vár a földi életem végén.
     Mikor a Teremtés könyvét olvassuk, már választ is kapunk ezen kérdésekre. Egy igazi, rendes keresztény választ kapunk. Ott olvassuk, hogy az Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette. Minden ember Isten teremtménye ezen a földön, az örökkévalóság számára és lehetőséget adott arra, hogy az ember sokasodjon és benépesítse a Földet. Receptet is kaptunk a 10 parancsolat formájában, hogy miként éljük az életünket. Ezért a megváltásunkért, az emberi faj megmentéséért, hogy az örök időkre megmentse, köszönjük meg a receptet, ami megmenti a Világot.
     A második pontban szeretném meghívni az összes papot, szerzetest, püspököt, hogy a Szentatyával közösségben legyen. Tehát minden pap meg van hívva arra, hogy az Isten Örömhírét hirdesse, ezért nagyon fontos, hogy gondolkozzunk, mit kell tennünk. Ezért hívom a papokat, püspököket, bíborosokat, hogy gondolkodjanak el azon, hogy ne válasszanak más utat a pápa útján kívül, mert közösségben élünk. De tudjuk, hogy minden időben, most is létezik a Gonosz, a sötétség, ezért veszély fenyegeti a világot, ezért együtt kell küzdenünk ellene, mert ebben van az erő. Ezért is örüljünk, hogy éljük Isten 10 törvényét, mert akkor nem leszünk a gonosz hatalmában, hanem az örök életre készülünk.
     A harmadik pont: mit kap az ember , ha az egész világot megkapja, de saját lelkét elveszíti? Tehát az Úr így határozza meg, mindaz, ami az evilági életünkhöz kell, irányítva van, de a mi emberi természetünk evilági dolgok felé hajlik.
     Tudatában vagyunk e annak, hogy mire hívott meg bennünket Jézus? Jézus, a következő képen válaszol az apostoloknak: ..."anyád és testvéreid aggódva keresnek, de Jézus megkérdezi: kik az én testvéreim, ki az én anyám? Ők mindazok, akik az én atyám akaratát teljesítik."
     A negyedik pont: Örüljetek, hogy Jézus 0-24 órában jelen van a papok kezeiben. Az Isten, az Úr megtartja rajtuk keresztül a világot. Tehát számomra a remény, a mi üdvösségünk, az egész világ üdvössége abban van, hogy az Isten kézben van a mi életünk és a szentmisében a papok kezein keresztül Jézus jelen van, mert Ő él. Jelen van, minden otthonban, templomban, ahol ketten-hárman együtt vannak az Ő nevében. 
     Az ötödik pont:  a szentségimádáskor már a mennyország egyik sarkában érezhetjük magunkat. 
     Kedves Testvéreim!  Az életcélunk, hogy Jézus Krisztust imádjuk, hozzá tartozzunk. Tudjátok, hogy mennyi minden történik velünk életünk során: betegségek, nehézségek stb.. és ha így fordulunk felé, akkor reményt kapunk és Jézusnál öröm vár bennünket, megváltás, mindaz, amire szükségünk van.
     A  hatodik pontban hozzátok szólok. Sok fiatal ismeri azt a szentírási történetet, melyben a gazdag ifjú Jézus felé fordulva a következőket mondja: minden törvényt megtartottam", de Jézus azt mondja neki: " add el mindenedet és kövess engem." Sajnos ő lehorgasztotta a fejét és szomorúan elfordult. Ne horgasszátok le a fejeteket fiatalok és ne forduljatok el Jézustól! 
     A hetedik pont a megváltásunkról szól, az emberiség megváltásáról. Látjátok, akik a világ minden pontjáról azért érkeztetek ide, hogy Jézussal találkozzatok éppen itt Medjugorjéban. Itt reménnyel, az emberiség minden  irányú reményével találkozhatunk. A Szentlélekkel Isten ereje leszáll ránk, hogy folytassuk életünket, Ti Mindannyian itt vagytok Jézus Krisztus miatt, hiszen ő hívott bennünket. Látjátok, Krisztus válaszol, még a kereszten függve is beszélt Jánoshoz:  "Íme a te anyád." Most is ezt mondja itt nekünk: Íme a ti anyátok. Jézus édesanyjának szerepéről is tanított minket a kereszten.
     A nyolcadik pontban elmélkedjünk a magvető példázatán. Tudjuk, hogy jó magvetőnek kell lennünk a jövő számára. Jézus kihangsúlyozza a jó magvető példáját. Ti tudjátok, hogy a mag hová hullik. De nem csak rossz földbe hullik, hull jó földbe is.
     Mi történik ma világunkban? Az egész emberiséghez akarunk szólni. Látjátok, Jézus hív minket, aki kész magot vetni, aki lemond magáról, aki követni akarja Őt. Nem tudunk két úrnak szolgálni. Vagy Istennek, vagy a világnak. Jézus azt mondja:  "aki engem szolgál örök életet nyer."
     Szent Antal életéből egy példával szeretném alátámasztani gondolataimat: egy gazdag ember  temetésekor a szent megkérdezi a gyászolókat, hogy hová viszik a a testet. A temetőbe, a földbe; hangzott a válasz. De oda nem temethetitek el, mert neki nincs szíve. Nyissátok ki a koporsót és meglátjátok, hogy nincs szíve, mert sosem volt - felelte nekik Antal. Tényleg így történt. A szíve helyén is pénz volt. Így kedves testvéreim. Miért vagyunk itt, miért járunk szentmisére? Azért, hogy megtudjuk: merre van az utunk és a mi szívünk, hogy nézzen majd ki.
     A kilencedik pontban  arról szólnék, hogy az Úr nem csak beszél, hanem cselekszik, hat ránk.  Amikor megkérdezzük Tőle, hogy Uram miért van konkoly a mag között?  Azért, hogy kigyomláljuk? Nem, ne gyomláljátok ki, had nőjenek együtt egy darabig. Majd eljön az aratás, akkor egyik oldalra a jó mag, a másik oldalra konkoly kerül, ami megy a tűzbe.
     Az utolsó, tizedik pontban  tedd fel magadnak a kérdést, hogy miért is jöttél ide? Reményeim szerint azért jöttünk itt most össze, hogy szemtől szembe találkozzunk Jézussal. A hívőkkel, a papokkal, a püspökökkel a pápával az élen, hogy mindannyian egyek legyünk Jézussal, mert ő a mi utunk és szeretném megértetni veletek, hogy ha együtt működünk Máriával, lefektetjük örök életünk alapjait. Nincs a világon olyan katolikus templom, ahol nincs ott Mária szobra, vagy képe. Nincs olyan szent, aki ne működött volna együtt Máriával, az Egyház mindig Máriával együtt működött. Ezért arra kérlek benneteket, hogy ajánljátok fel magatokat Mária szívének és napi 3 rózsafüzért imádkozzatok el és segítsetek a világnak, hogy mindenki az élő Isten felé forduljon. Ámen 

Nov. 2. NEK

Nov. 1. LUTHER

Okt. 31. Rózsafüzér – nem csak októberben!
Kovács Zoltán plébános, mariológus írását olvashatják, aki arra biztat, hogy október hónap elmúltával is vegyük kézbe gyermeki szeretettel és hűséggel mindennap a szentolvasót.
„Imádkozzátok mindennap a rózsafüzért” – hangzott el a Szűzanya első, 1917. május 13-i fatimai üzenetének végén. Október 7-én mint a Rózsafüzér Királynőjét ünnepeljük őt, de már a hónap elején felhívjuk a hívek figyelmét: október – májushoz hasonlóan – Szűz Máriának szentelt hónap! Ne felejtsük el hát kézbe venni a szentolvasót, szenteljünk neki e hónapban önzetlen gyermeki szeretettel egy-egy estét, amikor bokros teendőinket félretéve a templomba sietünk, hogy Isten imádkozó népének körében felismerhessük a velünk és értünk is imádkozó Istenszülő vigaszt és békét adó anyai jelenlétét, akárcsak a Szentlélekre váró tanítványok az „emeleti teremben” (vö. ApCsel 1,14).
Megkísérthet minket azonban, hogy az októberi rózsafüzér imádság hagyományát egyfajta „kampányszerű” imának fogjuk fel, és a jeles hónap elmúltával ellankad lelkesedésünk. A civilizáció „áldozataiként” vergődő emberek talán leggyakoribb védekező mondatai: a „nem érek rá”, a „nincs időm semmire”, az „egyszerűen nem érem utol magam”, és hasonló vélt vagy valós panaszok mindannyiunk számára ismerősek. Ha a rózsafüzért tehernek, elvégzendő pluszteendőnek tartjuk, vagy egyfajta belső kényszertől hajtott lelki elvárás tárgyának, az bizonyára nyomasztó súlyként fog ránk nehezedni, elvégzése pedig a „na, ezt is kipipáltam” fanyar érzésével tölthet el. Ez pedig azt jelzi vissza számunkra, hogy nem sikerült még ráéreznünk a rózsafüzér imádkozásának valódi „ízére”. A rózsafüzért úgy szeretjük meg, ha végezzük, ha általa egyre élőbb kapcsolatba kerülünk az Egyház Anyjával.
Mint minden ima, a rózsafüzér is lehet „küzdelmes”: a figyelmetlenséggel, szétszórtsággal folytatott tusakodás, a lelki szárazság, belső sötétség miatt valósággal végigkínlódott idő ugyanúgy a lelkiélet része, mint a Szentlélek öröme által „repített” és Isten békéje által körülvett ima gyönyörű percei. Ha kitartó hűséggel mondjuk a rózsafüzért, előbb-utóbb megtapasztaljuk: gondolataink, érzéseink, mindennapos ügyeink megszentelődnek általa. Néha egy-egy tized rózsafüzér is rengeteget ér, amit „üresjáratokban”, buszra, orvosi rendelőben nyíló ajtóra vagy egy másik emberre való várakozás alatt mondunk, vagy egyszerűen „csak úgy”, mert jó egy kis időt töltenünk Égi Édesanyánkkal.
Kispapkori személyes élményem volt egy megható főpapi szolgálatkezdés. Amikor egyik szemináriumi rektorunkat mindnyájan elkísértük püspökszentelésére, elődje, a nyugdíjba vonuló idős főpásztor atyai szavakkal mindenki előtt a lelkére kötötte: „Fiam, szorítsd szíved köré a rózsafüzér koszorúját!” De ne feledkezzünk meg egy másik, mindannyiunk számára ismert főpásztor, Mindszenty József bíboros esztergomi érseki beiktatásáról sem, mely 1945-ben éppen Rózsafüzér Királynőjének ünnepén volt. Az új hercegprímás akkor – mint egyfajta személyes „hitvallást” – a következőt mondta: „Édesanyám mostantól még szorosabbra fogott rózsafüzérében bízom.” Tudta, akárcsak az övéit Nagyasszonyunk oltalmába ajánló haldokló Szent István király: sorsunk, jövőnk Mária kezeiben lesz a legjobb helyen. „Nagy öregjeink” példáját szívünkbe vésve számunkra, a 21. század keresztényei számára is bátorítólag hat: a rózsafüzér „már bizonyított”: évszázadok óta kíséri és szenteli meg Isten népének életét, fáradozásait, könnyhullatásait és örömeit. A Szűzanyával imádkozó szív könnyebben talál utat Istenhez.
Szent II. János Pál pápa is emlékeztet: „egy ilyen egyszerű, ugyanakkor ennyire gazdag imádság valóban megérdemli, hogy a keresztény közösség újra felfedezze” (Rosarium Virginis Mariae, 43). Tegyük magunkévá október hónap elmúltával is e szavakat, és vegyük kézbe gyermeki szeretettel és hűséggel mindennap a szentolvasót, hogy felismerhessük: a Szűzanya velünk járja a földi élet útját az örök Haza felé, ahol ő már „a biztos remény és vigasztalás jeleként ragyog Isten zarándoknépe számára” (Lumen gentium, 68).

Okt. 29. SZERESD FELEBARÁTODAT (mai evangélium)
Másokért fáradozom, én leszek boldogabb – Riport az önkéntesség csodájáról
Aki azt állítja, hogy épelméjű ember csak akkor dolgozik, ha megfizetik, racionálisan gondolkodik. Aki fittyet hány a kétszer kettő józanságára, és szívesen segít másoknak csak úgy, szeretetből, általában nem tehetős, de boldog ember. Mert az önkéntes, ellenszolgáltatás nélkül végzett munka nemcsak kivesz belőlünk, de fel is tölt! V. Kulcsár Ildikó riportja.
Talán már eljutottunk odáig, hogy a többség számára az ellenszolgáltatás nélkül dolgozók nem „furabogarak”, akik a világ távoli pontjain, egzotikus tájakon tevékenykednek, hanem a jelenlétük része a hazai hétköznapoknak is. Hiszen élnek közöttünk fáradt kismamák, magukra maradt idősek, ezernyi gonddal küzdő nagycsaládosok és betegek, akiknek szükségük van rájuk. Valamennyiünkkel előfordulhat, hogy mások segítségére szorulunk, merthogy a családtagjaink elfoglaltak, távol élnek, vagy nincsenek is. És akkor jönnek (jöhetnek) az önkéntesek. Például az Otthon Segítünk Alapítvány munkatársai, akik kisgyermekes családoknak nyújtanak ingyenes, baráti segítséget.
TALÁLJANAK EGYMÁSRA!
Olyan egyszerű a képlet. Mondjuk, az egyik utcában laknak Kovácsék, akiknek ikreik születtek, s az édesanya majd’ összeroppan az otthoni teendők súlya alatt, miközben a férje hajnalban elmegy, és késő este ér haza a munkából, hogy eltartsa a családot. Néhány utcával (kerülettel) odébb él a hatvankét éves, nyugdíjas Márta, akinek a negyvenhez közeledő lánya nem talál társra, gyermeke sincs. Márta szenved a magánytól, és folyamatosan hajtogatja a lányának, hogy unokára vágyik, amitől a viszonyuk egyre romlik. A háromgyerekes kismamának segítség kellene, Mártának feladat és gyerekélmény. Logikusnak tűnik a gondolat: segíteni kell, hogy egymásra találjanak! Erre jött rá az angol Margaret Harrison, aki 1973-ban létrehozta a Home Start jótékonysági szervezetet – az alapítás óta több mint egymillió gyerek családjának nyújtott segítséget szerte a világon –, amelyhez Benkő Ágota irányításával a magyar Otthon Segítünk Alapítvány is csatlakozott 2001-ben.
– Egyedül nevelem az ötéves fiamat, de erre nincs tekintettel a munkahelyem – meséli egy nevét elhallgatni kívánó, negyvenéves, budapesti anyuka –, tehát gyakran végzek hivatali munkát az otthoni számítógépemen. Csakhogy az élénk gyerekem nem egy, de három felnőttet is képes lekötni, ezért akkor dolgozom, amikor alszik. Késő este, éjszaka. Nincs segítségem, a családom Zalában él, és nincs pénzem bébiszitterre. Egyelőre nem merem megkeresni a barátnőm által javasolt Otthon Segítünk Alapítványt, mert nehéz kérni, és a segítségük elfogadásával a kudarcomat ismerném be. Nem bírom egyedül, pedig mások két-három gyerekkel boldogulnak! Attól is félek, ki érkezik az otthonunkba, és mit szól egy idegenhez a kisfiam…
Sokakkal beszéltem a „másik partról” is – tele az e-mail fiókom magányos emberek leveleivel –, ők a tétovázásuk legfőbb okaként a világ szájától és a saját családjuk reakciójától való félelmet említették. „Nem vagy normális, idegeneknél cselédkedsz?”
HA VAN SZÜLŐI TAPASZTALAT
– Azért, hogy felkészült segítők ajánlhassák fel a barátságukat és az idejüket – általában heti három-négy órát –, már az alakuláskor sokat tett a SOTE Magatartástudományi Intézetének munkatársaiból, pszichiátereiből, pszichológusaiból álló csapat, s a szoros együttműködés a jelenre is jellemző. Tehát az önkéntesek ötvenórás tanfolyamon vesznek részt, a szervező koordinátorok még komolyabb szakmai felkészítést kapnak, hiszen ők keresik fel először a segítséget kérő családot, és ők választják ki a hozzájuk tartozó önkéntesek közül azt, aki az új családdal foglalkozni fog – magyarázza Lehőcz Monika igazgató, akivel az alapítvány hetedik kerületi központjában találkozom. Nem „szabályos” igazgatói irodában, hiszen e kétszobás lakásban nincs pucc, csak sok munka! S hogy a kifogyhatatlan energiájú Monika eredményesen dolgozik 2007 óta – három felnőtt gyerek édesanyja és kétunokás nagymama –, nemcsak az jelzi, hogy átlagosan kétszázötven önkéntes áll a családok rendelkezésére, és tizenöt városban van helyi szolgálatuk, hanem az is, hogy gratulálhatok neki a Kopp-Skrabski-díjához. Olyanok kapják civilek jelölése alapján, akik a társadalom lelki egészségéért, a támogató közösségek létrejöttéért és a vágyott gyermekek megszületéséért tevékenykednek.

Okt. 24. PÁSZTÓ
A Váci Egyházmegye közleménye a pásztói Szűz Mária-szobor könnyezése kapcsán - 2017. július 18. 
Június végén a pásztói Szentlélek-templom Szűz Máriát ábrázoló szobrának szeme nedvességtől fényleni kezdett. Többen is úgy vélték, hogy csodálatos könnyezésről lehet szó.
Mivel hasonló jelenségek már többször előfordultak – gondoljunk csak a győri vagy a máriapócsi kegyképekre –, érthető, hogy sokan érdeklődnek és állásfoglalást kérnek.
Minden ilyen csodálatos tünemény ráirányítja a figyelmet – hívőkét és nem hívőkét is – az életünk titkaira. Maga a csoda fogalma is elgondolkodtató. Amit nem tudunk megmagyarázni értelemmel, amiről nincs kísérleti bizonyosságunk, azt csodának nevezzük. Ugyanakkor ezeket a tapasztalatokat az isteni, a természetfeletti világ megnyilatkozásainak tartjuk. Sajnos a legnagyobb csodákat nem vesszük észre, mert megszoktuk. Pedig a csodának nem az a lényege, hogy a megszokott rendtől eltér valami, hanem az, hogy nekünk abban a pillanatban az Úristen gondviselését bizonyítja. Csodálkozzunk rá a búzamagra, a víz körforgására, a születésre, a hitre ébredés titkára!
Jó alkalom ez a mostani élmény, hogy érzékenyebbek legyünk a mindennapi életünk apró csodáira. A hívő ember hálával veszi tudomásul, hogy minden pillanatban a gondoskodás, a megajándékozottság tényei vesznek körül bennünket. Szükségünk van egy ilyen figyelemfelhívásra, hogy rácsodálkozhassunk a teremtett világ minden titkára, emberi életünk, emberi kapcsolataink megmagyarázhatatlan „véletlenjeire”.
Nem az a kérdés, hogy könnyek vannak-e a szobor arcán, hanem az, hogy miként válaszolunk az Úristen minden pillanatban megnyilvánuló szeretetére.
Imádkozzunk és testvéri szeretettel adjuk tovább mindazt a csodálatos lehetőséget, amit mi is úgy kaptunk. Szeretettel törődjünk egymással! Ha ezt elmulasztjuk, akkor joggal sirathat minket a Szűzanya.
Forrás és fotó: Váci Egyházmegye; Szentlélek-templom, Pásztó - Magyar Kurír

Okt. 23. KATOLIKUSOK

Okt. 12. ÖZVEGYEK
Szeretett Fiam! Tiszteld az özvegyeket… Ha valamely özvegynek gyermekei vagy unokái vannak, ezek tanulják meg, hogy elsősorban saját családjuk tagjaira legyen gondjuk, és róják le hálájukat szüleik iránt, mert ez kedves az Isten előtt. Aki azonban valóban özvegy, és magára maradt, bízzék az Istenben, imádkozzék kitartóan, és könyörögjön éjjel-nappal.
Aki ugyanis feslett életet él, eleven halott. Kösd hát szívükre, hogy legyenek feddhetetlenek. Aki övéinek, főleg háza népének nem viseli gondját, az megtagadta hitét, és rosszabb a hitetlennél… Legyen jó a híre: hogy gyerme-keket nevelt, gyakorolta a vendégszeretetet… segített a bajbajutottakon, és minden jóban buzgólkodott.
A fiatalabb özvegyeket azonban utasítsd el, mert ha – Krisztushoz hűtlenül – erőt vesz rajtuk az érzékiség, férjhez akarnak menni, így megszegik az első hűséget, és elmarasztaló ítéletet vonnak magukra. Azon kívül rászoknak arra, hogy tétlenül házról házra járjanak, s nemcsak tétlenkednek, hanem pletykálkodnak, haszontalanságokat művelnek, s olyasmit beszélnek, amire semmi szükség nincs. Azt akarom ezért, hogy a fiatalabbak menjenek csak férjhez, adjanak gyermekeknek életet, viseljék gondját családjuknak, s ne szolgáltassanak alkalmat az ellenfélnek becsmérlésre. …
PAPOK, 
akik tisztüket jól töltik be, kétszeres megbecsülést érdemelnek, főképpen, ha az evangélium hirdetésében és a tanításban fáradoznak. Az Írás ugyanis ezt mondja: „Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját!” Vagy: „Megérdemli a munkás a maga bérét.” Pap ellen ne adj hitelt a vádnak, csak két vagy három személy tanúságára. A vétkeseket mindenki előtt ródd meg, hogy a többi is elrettenjen. …(1Tim 5, 3-25)
-----------------------------------
Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanúnak a filadelfiaiakhoz írt leveléből
„…Az igazság fényének fiai vagytok: tartsátok tehát távol magatoktól a szakadást és a tévtanokat. A juhok oda menjenek, ahol a pásztor van!
Mindazok, akik Istenéi és Jézus Krisztuséi, a püspökkel tartanak. Akik pedig bűnbánattal a szívükben visszatérnek az Egyház egységébe, azok is Istenéi lesznek, hogy Jézus Krisztus szerint éljenek. Ne essetek tévedésbe, testvéreim; akik a szakadást szítók után mennek, azok nem lesznek az Isten országának örökösei (vö. Ef 5, 5); aki idegen tanítás után jár, az nem hisz Krisztus szenvedésében.
Legyetek rajta, hogy az egy Eukarisztia éltessen benneteket. Mert egy a mi Urunk, Jézus Krisztus teste, egy a kehely az ő vérének egységére, egy az oltár, miként egy a püspök a presbitereivel és a diakónusokkal, az én szolgatársaimmal. Amit tehát tesztek, Isten akarata szerint tegyétek…”

Okt. 11. SZENT XXIII. JÁNOS PÁPA
Pápai szolgálatomat olyan életkorban kezdem – hetvenhét évesen –, amikor mások befejezik azt. Az örökkévalóság küszöbén érzem tehát magam. Jézusom, lelkünk első pásztora és püspöke, életemnek és halálomnak titka a te kezedben van, és közel a szívedhez. Egyrészt remegek, hogy közeledik a végső óra, másrészt bizakodom és napról napra előre nézek. Gonzága Szent Alajos helyzetében érzem magamat. Végzem a napi munkámat, mindig törekszem a tökéletességre, de még inkább gondolok az isteni irgalomra.
A még hátralevő néhány évemben – a szó teljes értelmében – szent lelkipásztor akarok lenni, mint elődöm Szent X. Piusz pápa, mint a tiszteletre méltó Ferrari bíboros, és mint püspököm, Radini Tedeschi, amíg élt, és ahogyan folytatta volna életét haláláig. „Így segítsen meg engem az Úr!” Ezekben a napokban Szent Gergelyt és Szent Bernátot olvastam; mindketten a lelkipásztor belső életéért aggódtak, amely, nem szabad, hogy háttérbe szoruljon az anyagi, a külső teendők miatt. Napomnak mindig az imádságban kell eltelnie; az imádság az én lélegzetvételem. Törekszem rá, hogy mindennap elmondjam a rózsafüzért 15 titkával – lehetőleg a kápolnában az Oltáriszentség előtt – azzal a szándékkal, hogy az Úrnak és a Madonnának ajánljam Velencében és az egyházmegyében élő gyermekeim legfőbb gondjait: a papságot, a fiatal szeminaristákat, az Istennek szentelt szüzeket, a világi hatóságokat és a szegény bűnösöket. Mint bíborosnak és pátriárkának az egyházi méltóság és tekintély nagy fénye mellett két fájdalmas problémám adódott: egyrészt a pátriárkai javadalom szűkössége, másrészt a szegények nagy száma, az alkalmazottak jogos követelései és a különféle segélyezések.
A javadalom hiányossága nem akadályozott meg engem, hogy javítsam az anyagi feltételeket mind a magam, mind pedig a szolgálatban utódaim számára. Szívből áldom az Urat ezért a kissé megalázó és gyakran zavarba hozó szegénységért. Ez tett engem egyre hasonlóbbá a szegény Jézushoz és Szent Ferenchez, de biztos vagyok benne, hogy nem halok éhen. Ó, boldog szegénység, amely nagy áldást biztosít nekem a jövőre nézve és mindarra, ami nagyon fontos az én lelkipásztori szolgálatomban.

Okt. 10. IFJÚSÁG
Ne akarjunk 'menő' helyet csinálni a gyülekezetből
Két évvel ezelőtt cikk jelent meg a Washington Post hasábjain e fenti címmel.
Szerzője a fájdalmas ‘hová tűntek, miért tűntek el a z Y és Z generáció tagjai, az 1990-2000 után született fiatalok a templomokból?’ kérdést próbálja megválaszolni.
S, ha ez teljesen nem is sikerül neki, azt egy felmérés nyomán mindenképp tudtunkra adja, mit NE tegyünk azért, hogy betöltsük ezt a főként nagyvárosi gyülekezeteink életében támadt ifjúság-űrt.
Menő zene, hippster-worship, hatásos színpadtechnika – nem ebben áll az Y és Z generáció Istenhez való visszahívásának értelmes és hosszú távra szóló megoldása. A fiatalok nem egy trendy istentiszteleti show-ra vágynak.
- “Szeretnék egy olyan istentiszteletet, amely nem szenzációhajhász, nem csillogó-villogó, vagy ‘partikulárisan releváns’. Bárhol tudok szórakozni. A templomban viszont nem arra vágyom, hogy engem szórakoztassanak. Azt szeretném, ha arra hívnának, hogy részt vegyek egy ősrégi-jővőbe mutató közösség életében.” – Vallja egy fiatal.
- “Tele kétségekkel és kiábrándultsággal - nem egy jobban legyártott kereszténységet kerestem. Igazabb kereszténységet, egy sokkal hitelesebb kereszténységet kerestem. Kérdéseim voltak a tudomány és hit viszonyával, a bibliamagyarázattal és a teológiával kapcsolatban. Sajnos magamra maradtam a kétségeimmel.” – Vallja egy másik.
- “A barátaiddal bárhol megihatsz egy csésze kávét, de a gyülekezet az egyetlen hely, ahol a homlokodra kenik a hamut halandóságodra való emlékeztető jelként. Bármely hétvégén elvakíttathatod magad egy koncerten a fénytechnikával, de a templom az egyetlen hely, amit gyertyafény és zsoltár tölt meg. Online is jó barátokkal kapcsolatot tartani, de a gyülekezeti közösség az az egyetlen hely, ahol a keresztség által Isten néven nevezett és szeretett gyermeke vagy. Bármely hajléktalan-szállón oszthatsz ételt a hajléktalanoknak, de csak az egyház tanítja, hogy egy közös “vacsora” beemelhet minket Isten legbensőbb jelenlétébe.” – Vallja egy harmadik.
A fiatalok a Jézus tanítását hitelesen gyakorló, nyitott, őket is befogadó és elfogadó közösségeket keresik. Nem a gyülekezeteti életet és az evangéliumot kell tehát nekünk menőbbé tennünk, hanem arra kell koncentrálnunk, hogy az istentisztelet, az érintett korosztályt megcélzó gyülekezeti alkalom maradjon szent, isteni. Ez az ami vonz. Egyedül ez vonz.

Okt. 10.
Fekete István: Az ima
Az ima nálam nagyon régen kezdődött. Szinte emlékeim legelején. Ülök az ágyban és egy pár száraz, öreg kéz összefogja az enyéimet. 
– Mondd, kisfiam…  És én mondtam utána az imát. Az ágy puhasága simogatott, az est zsongított, az álom a szemem körül járt és én mondtam az imát, és gyönge gyermeki képzeletemmel felemeltem lelkem az Istenhez. 
Később – a diákévek kamaszos rohanásában – az ima a templomot jelentette, ahol elcsitultak a zűrzavaros vágyak, lassúra vált a lépés, tompán koppantak a szentelt kövek és az oltár előtt lobogó örökmécs mindig megmelegített, ha kinyújtottam feléje didergő kezemet. Ekkor már nem könyvből imádkoztam és nem is a régi kis imádságokat mondtam. A kivilágosodó értelem szavakat keresett, melyek újak, szépek voltak és csak az én örömömet, bánatomat, kérésemet vitték az Örökkévaló elé. 
Aztán jött az előbbi világégés és mindig mélyen megrendített az imára zendült kürtök rivalgása s a térdre hullt harctérre induló századok halálos csendje, ahol szinte érezni lehetett az elhagyott otthonok felé szálló gondolatokat, aggódást, szeretetet, igazi imát, ami hangtalanul szárnyalt a halál felé induló férfiak lelkéből. 
Ó, milyen kicsik és mégis mennyire férfiak voltak ezek a katonák, akik káromkodva ébredtek, káromkodva feküdtek és csak itt döbbentek rá, hogy az igazi kiállás hitben, vérben, fájdalomban, betegségben - és imádságban akár ezrek előtt a nyílt terek porában: az egyetlen és valódi férfiasság. 
Aztán jött a zuhanás Trianon halálos völgyébe. Jött a megalázás, a szégyen, az elesettség, szegénység, járvány és jöttek az imák. Az egész nemzet megtanult imádkozni és nem szégyellték már a férfiak sem – egy-egy „szóra” – befordulni a templomba. Ezek a férfiak többnyire megjárták a harctereket és megtanulták, hogy egyetlen félelem örökös csak – nem halálfélelem, hanem az istenfélelem. És ahogy az imádság felé fordult a nemzet, úgy emelkedtünk ki a halálra ítéltség posványából. 
Amilyen csendesek lettünk, olyan hangos volt körülöttünk a győztesek páholya, és amilyen fennhéjázók voltak ők, olyan alázatosak lettünk mi, mert akkor éreztük már, hogy az alázatosságnál nincsen nagyobb a világon. És elhallgatott körülöttünk az erőszak süvöltése, mert halkan szólni kezdtek a kassai harangok és meghallhatták az egész világon, amikor a dómban a magyarok Te Deum-ot imádkoztak. Nagy, szent pillanatokban mindig az ima volt velünk, mellettünk, értünk. Nagy örömökben, nagy sírásokban, csendben és viharokban: ima, ima. És most mégis mind több helyen hallom, olvasom, hogy valaki imádja a lencsefőzeléket, imádja a karóráját, imádja a kirándulást és a táncot. Préda lett ez a szó, melyet magyar paraszttól sohasem hallott senki, és elkopott lassan, mint a kocsmaküszöb. 
Mindenki „imád” mindent. A lovát, a szeretőjét, a nyakkendőjét... megszentségtelenítve egy szót, az emberi lélek néma himnuszát, tisztaság, a kérés, a vigasz, a félelem, az istenkeresés egyetlen, utolsó felkiáltását, amikor már nincs semmi, de semmi segítség, mentsvár, csak az ima. 
Ne imádj hát mindent, édes Magyarom, ne szórd lelked aranyát, nyelved szépségét a rombolás disznai elé, ne imádj semmit, csak az Istent, mert nem tudod, milyen idők jönnek és nincs az a vihar, mely elpusztíthatna, ha veled van az imádság és veled van az Isten.

Okt. 7. RÓZSAFÜZÉRREL
 

Okt. 6. ARADI VÉRTANÚK
Az aradi kivégzéseket és Gróf Batthyány Lajos pesti kivégzését nem véletlenül időzítették október 6-ára, szándékosan az 1848-as harmadik bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján – hajtották végre, ami ezért a forradalom és szabadságharc vérbefojtásának gyászünnepe:
 
Aulich Lajos (1792-1849): Császári tiszt volt, a Sándor gyalogezred alezredese, 1848-ban honvédezredes, 1849-től tábornok. Görgey híve volt, 1849. augusztus 11-ig hadügyminiszter.
 
Damjanich János (1804-1849): Szerb határőr-családból származott, a radikális polgári reformok híve volt. A délvidéki sikeres harcok elismeréseként tábornokká nevezték ki. Csapataival nagy sikereket ért el a tavaszi hadjárat során, stabil katonai tudása volt. Világos után ő is letette a fegyvert a cári csapatok előtt.
 
Dessewffy Arisztid (1802-1849): Középbirtokos nemes, 1839-ig a császári hadseregben szolgált, de 1848-ban belépett a Sáros vármegyei nemzetőrségbe. 1849-ben tábornoki kinevezést kapott. A temesvári csata után hadosztályát török földre akarta átvezetni, de Karánsebesnél Liechtenstein osztrák altábornagy rábeszélésére letette a fegyvert.
 
Kiss Ernő (1799-1849): Császári tiszt volt, a Hannover huszárezred ezredese. 1848. október 12-én tábornokká és a bánsági sereg főparancsnokává nevezték ki. December 22-én altábornaggyá, 1849. január 9-én országos főhadi parancsnokká léptetik elő.
 
Knézich Károly (1808-1849):Tiszt volt a császári seregben, 1848-ban századosként részt vett a délvidéki harcokban. 1849 márciusától a tavaszi hadjárat során dandárparancsnok ezredesi rangot kapott, majd később Kossuth kinevezte a felső-tiszai tartalék hadtest parancsnokává.
 
Lahner György (1795-1849): Volt császári tiszt, majd 1848-ban a 3. honvédzászlóalj parancsnoka. 1848 októberében ezredes, hadfelszerelési és fegyverkezési felügyelő lett. 1849 januárjától a nagyváradi fegyvergyár vezetője, a szabadságharc hadiiparának irányítója volt.
 
Lázár Vilmos (1815-1849): Volt császári tiszt, 1848-ban százados, később ezredesi rangban dandárparancsnok az északi hadseregnél. Betegsége következtében csak 1849 nyarától vett részt a harcokban. Karánsebesnél tette le a fegyvert. A börtönben írott visszaemlékezései 1883-ban megjelentek.
 
Leiningen-Westerburg Károly (1819-1849): A magyar szabadságharc német származású honvédtábornoka előbb császári tiszt volt, majd az 1848-as harcok idején Damjanich parancsnoksága alatt szolgált. Kiváló katona volt, minden csatában kitűnt személyes bátorságával. Németül írt naplóját és leveleit később kiadták.
 
Nagysándor József (1804-1849): 1823-tól a császári hadseregben szolgált, 1844-ben huszárkapitányként vonult nyugalomba. 1848-ban a magyar kormány szolgálatába állt, a Pest vármegyei lovas nemzetőrséghez került. Kitűnt a szolnoki, a tápióbicskei, az isaszegi és a váci csatákban. Nagyváradon csatlakozott Görgeyhez, majd később követte őt Világosra is, bár nem volt a híve.
 
Pöltenberg Ernő (1813-1849): Császári tiszt, majd kapitány volt a Sándor-huszároknál. 1848 nyarán Magyarországra helyezték, kitüntette magát a kápolnai csatában. 1849 áprilisában ezredes lett, június 2-án pedig tábornok. Görgey bizalmasaként ő közvetítette a cári hadsereggel folytatott tárgyalásokat a fegyverletételről.
 
Schweidel József (1796-1849): Császári tiszt volt a Sándor-huszároknál. Ezredét a forradalom kitörése után Bécsből hazavezette. Buda visszafoglalása után Pest hadiparancsnoka.
 
Török Ignác (1795-1849): Az 1848-49-es évi szabadságharc alatt Komárom erődítési munkáit irányította, s 1849 márciusáig ő volt a vár parancsnoka. Budán, majd Szegeden dolgozott.
 
Vécsey Károly (1807-1849): Császári tisztként őrnagyi rangot ért el. 1848 decemberétől tábornok, 1849-ben váradi várparancsnok lett. A világosi fegyverletétel idején Temesvárt ostromolta, majd augusztus 21-én ő is letette a fegyvert a cári csapatok előtt.
 
http://www.origo.hu/tudomany/tortenelem/20121004-harom-alig-ismert-vertanu-aradrol-tizenhat-martir-volt-nem-tizenharom.html
  
.. ..Így az amúgy is feledésbe merült három másik vértanú ismét kevesebb figyelmet kapott, történelmi köztudatunk tehát nem sok tudomást vesz 
- Ormai Norbert honvéd ezredesről, 
- Ludwig Hauk őrnagyról, és a magyar nyelvújítás vezérének, Kazinczy Ferencnek a fiáról, 
- Kazinczy Lajos honvéd ezredesről.
 
- Batthyány Lajos Magyarország első felelős miniszterelnöke, akit ugyanazon a napon végezték ki Pesten, mint az aradi mártírokat, akiknek kivégzését a harmadik bécsi forradalom első évfordulójára, október 6-ára időzítették.(zsgy)

Okt. 4.
Az An-148-as típusú gép Irkutszk városába tartott a Talakan olajmezőkről. A felszállás a beszámoló szerint sima volt, de a felszállást követően kigyulladt a hajtómű. A pilóta engedélyt kért a visszafordulásra, és sima kényszerleszállást hajtott végre. A gépen olajmunkások utaztak. 
Egyikük kijelentette: “Azt hittem, ateista vagyok, de aztán imádkozni kezdtem”.

Szept. 30. JÓL SEGÍTENI

Szept. 28. SEGÍTSÉG

MEDDŐSÉG

Szept. 20. NYÜZSGŐ NŐ
“Zavar, amikor megjelenik egy nyüzsgő nő a közösségben, és átveszi a vezetést.” - Ez Beer Miklós váci megyés püspök a nők szerepéről alkotott véleménye.
Beer Miklóst a Magyar Narancs az egyházi szerepekről alkotott véleményéről kérdezte. A püspök azt mondta, hogy az egyházi szolgálattevői “szerepeket nem szerencsés összekeverni”. Szerinte “női hivatásnak megvannak a sajátos területei, a család, az anyaság, a gyereknevelés”. De azt még el tudja fogadni, hogy az oktatás és az egészségügy területén tevékenykedjenek.
Lehet egy nő lelki vezető? “Ebben elég konzervatív vagyok. Nem akarom megbántani a nőket, de az mindig zavar, amikor megjelenik egy nyüzsgő nő a közösségben, és átveszi a vezetést.” “Nagyon sok diakonisszánk van, én sokkal jobban el tudom képzelni, hogy egy nő karitatív szolgálatot végez.”

IMA VEZETŐINKÉRT

Szept. 18. HOL LAKIK ISTEN?
A tanító ezt kérdezte a gyerekektől:
- Hol lakik Isten?
Különböző válaszokat kapott. Ilyeneket:
- A mennyben, a szívünkben, a templomban... Az egyik kis jelentkező pedig ezt mondta:
- Isten az alvégen, a keresztutca baloldalán, a sarokház mellett lakik.
Lett erre nagy kacagás.
De a tanító jól ismerte a fiút, és ezért barátságosan megkérdezte tőle:
- Hogyan érted ezt kisfiam?
A legényke komoly válasza ez volt:
- Vasárnap édesapámmal sétáltunk. Amikor ahhoz a házhoz értünk, ezt mondta édesapám:
Itt egy cipészmester lakik nyolc gyermekkel, öreg, vak apjával és béna nénikéjével. Szegények, de nagyon szeretik egymást. Imádkoznak Istenhez, szorgalmasan dolgoznak, és elégedettek is. Velük lakik az Isten.
Most már egy gyerek sem nevetett.
- Igazad van, fiacskám - szólt a tanító. - Isten ott lakik az alvégen, a keresztutca baloldalán a sarokház mellett.
De nemcsak ott...
Nálam lakik-e az Isten? Olyan-e a gondolkodásom, a beszédem, a tetteim, hogy abból mások azt látják, nálam (is) lakik az Isten?
Kérlek, Uram, add, hogy cselekedeteimet az irántad érzett szeretet hassa át! (Laudetur Kiadó)

Szept. 16. CSÓKAY

Szept. 11. LAPSZEMLE
A most vasárnapi újságokban olvastam. - Ajánlom megvenni, olvasni, átbeszélgetni!
Keresztény élet:
- Az imádság összeköt bennünket az éggel (Keresztény édesanyák…)
- Áldozás két szín alatt
- Csodaszer (szentáldozás)
Új Ember:
- Veres András a lombikbébi programról
- Meddőségkezelés…
Tomka Ferenc most megjelent könyve:
- „Kedves Testvérek! A pápa szinódusi család-levelét Amoris Laetitiát feldolgoztam család-csoportok találkozói számára (a könyvet érdeklődéssel olvashatja minden szülő, tágabban minden keresztény is). A könyv most jelent meg a Szent István Társulatnál, Ferenc pápa családlevele – közelebbről címmel. Teljes ár 1700 Ft, de plébániáknak, klubtagoknak adnak 20% kedvezményt. Én 30% kedvezménnyel tudom továbbadni 1200 Ft-ért (de csak személyes átvétel esetén).
A könyv (havi egy találkozóval számolva) két év anyagát 2x10 fejezetet tartalmaz. Az első 10 összefoglalja az apostoli szinodusi levél 9 fejezetét, a második 10 a levél számos fontos részletkérdésével foglalkozik, pl. a házasság szentségének még mélyebb átgondolásával, a gyermekek-fiatalok szexuális nevelésével, a házasságra való tiszta készület megokolásával, a nagycsalád témájával vagy a szenvedés kérdésével (melyekről mindről szól az AL) stb.
Ajánlom mindazok figyelmébe, akik foglalkoznak vagy szeretnének foglalkozni családokkal, család-csoportokkal”

Szept. 8. KISBOLDOGASSZONY

LOMBIKBÉBI-PROGRAM

Aug. 31.
 
7 dolog, amit senki nem mond el az iskolakezdésről
Az iskolakezdés óriási mérföldkőnek számít a gyerek és a szülők életében is. A függetlenedés egyik fontos állomása. Íme néhány dolog, amire mindenképp készülj fel!
Sulikezdés
Először is, ez egy igen stresszes időszak nemcsak neked, de a gyereked számára is. Habár mindenki azt kérdezgeti a gyerekedtől, hogy "Ugye, várod már, hogy iskolába mehess? Milyen izgalmas!" miközben elképzelhető, hogy a fiad/lányod tökéletesen boldog az oviban, és egyáltalán semmi kedve iskolába menni. Mindenképpen tanácsos felkészülnöd néhány dologra, hogy mindketten könnyebben vehessétek az akadályokat!
1. Készülj fel a kiborulásokra
A gyereked egész nap megfeszül az iskolában, hogy megfeleljen az elvárásoknak, ezért érthető, hogy mire végre vége a napnak, egy halom feszültség gyűlik össze benne. Ezt pedig mind szépen rád zúdítja majd. Lélekben készülj fel, és tudd, hogy idővel elmúlnak majd a kiborulások.
2. Másképp lesz rád szüksége
Míg az oviban még inkább babusgatásra vágyott, az iskolában sokkal inkább érzelmi támogatásra lesz szüksége. Lényeges, hogy elmagyarázd neki, hogy hogyan működik egy közösség, vagy hogy hogyan küzdjön meg a stresszel. Az érzelmi megpróbáltatások az élet természetes velejárói, de te is kellesz hozzá, hogy megtanulja ezeket kezelni.
3. Az iskola fárasztó
Hiába töltött korábban egész napokat az óvodában, számíts rá, hogy teljesen kifacsarva fog hazaérkezni az iskolából. Nagyobbak az elvárások, ami rendkívül fárasztó a kicsik számára. Ebben nincs semmi meglepő, hiszen valljuk be, számunkra is az lenne.
4. Iszonyú éhes lesz
Teljesen mindegy, hogy mekkora adag ebédet kap, tuti, hogy mire hazaértek, farkaséhes lesz. Szóval ne érjen meglepetésként, ha minden nap ki fogja fosztani a hűtőt!
5. A szocializáció sem kis kihívás
Az oviban együtt játszott a többi gyerekkel. Vagy nem, de ebből sem volt semmi gond. Az iskolában ez is megváltozik, nagyobb ügy lesz, hogy ki kivel barátkozik. Készülj rá, hogy nem biztos, hogy surlódások nélkül kialakul a kis baráti köre.
6. Nem fog mindig örülni, hogy iskolába kell menjen
A gyermeked életében talán az egyik legnagyobb változás, amikor oviból iskolába megy, és egyáltalán nem garantált, hogy boldog lesz ettől. Ezért fontos, hogy figyelj oda rá, hallgasd meg és biztosítsd afelől, hogy minden rendben lesz, amint túllesz a kezdeti nehézségeken és megszokja az iskolát.
7. Nem fogsz mindenről tudni, ami a suliban történik
Míg az oviban valószínűleg (nagyjából) mindenről tudtál, ami az intézmény négy fala között történt, addig az iskolában a tanárok nem fognak mindent az orrodra kötni. Kivéve, ha valami gond van a gyerekeddel - ne félj, ezt azonnal tudatni fogják veled.

Aug. 28. ÁGOSTON
Szent Ágoston püspök Vallomásainak könyvéből
Ó, örök igazság! Ó, igaz szeretet! Ó, szeretetreméltó örökkévalóság!
Intést kaptam, hogy térjek magamba, és azért vezetéseddel bensőm mélységébe léptem. Megtehettem, mert te lettél segítőm (vö. Zsolt 29, 11). Beléptem. Lelkem szeme bármilyen gyönge volt, de lelkem e szeme fölött, értelmem fölött, változhatatlan világosságot láttam. Nem a testi szemmel is látható mindennapi világosságot. Nem is ezzel a világossággal valami egyneműt, ennél talán nagyobbat, vakítóbban világítót és özönével mindent betöltőt. Nem ebből származott, hanem másmilyen volt, minden egyébtől ugyancsak eltérő. Nem úgy terült értelmem fölé, mint például a vízre az olaj, vagy földünkre az ég. Magasabban volt, mert ő alkotott engem, és én alatta voltam, hiszen tőle kaptam létezésemet. Ha valaki az igazságot ismeri, ismeri ezt a fényt is.
Ó, örök igazság! Ó, igaz szeretet! Ó, szeretetreméltó örökkévalóság! Te vagy ez, Istenem. Éjjel-nappal hozzád sóhajtozom. Midőn első ízben észrevettelek, magadhoz emeltél engem, hogy rádöbbenjek: valóban létezik, amit ismernem kellene, de ismeretére még nem vagyok alkalmas. Nagy erősen reám sugaraztál, és visszalökted gyönge pillantásomat. Szeretet és borzongás remegett végig rajtam. Ráeszméltem, hogy messze bolyongok tőled, és nem hasonlítok hozzád ezen a vidéken. Mintha a magasságból szavadat hallottam volna: „Én az erősek eledele vagyok. Növekedj, és eszel majd belőlem. Nem te változtatsz azonban engem magadba, mint tested eledelét, hanem te változol majd belém.”
Utat kerestem, miképpen szerezzek erőt, amely alkalmassá nevel majd arra is, hogy élvezzelek téged. És nem találtam, míg nem öleltem át az Isten és az ember közötti közvetítőt, az ember Krisztus Jézust (vö. 1 Tim 2, 5). Ő mindenek fölött való, örökké áldott Isten (Róm 9, 5). Hívogat és szólongat bennünket: Én vagyok az út, az igazság és az élet (Jn 14, 6). Az eledelt, amelynek vételére még gyönge voltam, a test leplébe zárta, mert az Ige testté lett (Jn 1, 14), hogy tejjel etesse csecsemőkorunkat Bölcsességed révén. Mindent általa teremtettél.
Éppen olyan régi, mint örökkön új Szépség: későn gyulladt föl szereteted bennem. Íme, belül voltál, én pedig kívül, és kint kerestelek. Szépséges világodnak én rútságommal rohantam neki. Velem voltál, de én nem voltam veled. Távol tartottak tőled engem olyan dolgok, amelyek nem léteznének, ha nem volnának benned. Hívtál, kiáltottál, és összetörted süketségemet. Fölcsillámlottál, sugarad rám özönlött, és messze űzted vakságomat is. Illatoztál, én lélegzetet vettem, és már lihegek feléd. Megízleltelek, már éhezek reád, és szomjúhozlak téged. Érintettelek, és fölgyulladt a vágyam, hogy békédet elnyerjem.

Aug. 27. VAN!!!

Aug. 26.
A Kossuth Rádióban hallottam, ma 12.30-tól!

Aug. 25. HITOKTATÁS
Kalazanci Szent József áldozópap írásaiból
Törekedjünk Krisztushoz ragaszkodni és csakis az ő kedvében járni!
Eléggé tudja mindenki, hogy mennyire jelentős és elismerésre méltó szent tevékenység a gyermekek tanítása, kiváltképp a szegényeké, hiszen ez az oktatás segíti hozzá őket örök üdvösségük eléréséhez. Amikor ismereteket közlünk velük, vagy vallásosságra neveljük és hittanra oktatjuk őket, egyaránt gondoskodunk testi és lelki jólétükről, így ugyanazt a szolgálatot teljesítjük irántuk, amit őrzőangyalaik látnak el.
Ezenfelül igen nagy segítséget nyújtunk a serdülő ifjúságnak, mert nem csupán a rosszat tartjuk távol tőlük, hanem a jó cselekvésre is épp ebben a korban tudjuk a legkönnyebben rábírni és fellelkesíteni őket, tekintet nélkül származásukra vagy anyagi helyzetükre. Ez az a segítség, amellyel – mint köztudomású – oly kedvezően tudjuk átalakítani a fiatalokat, hogy a nevelés befejeztével már fel sem lehet ismerni, milyenek is voltak a nevelés megkezdése előtt. Olyanok az ifjak, mint a facsemeték: könnyű a tetszésünk szerint arrafelé fordítani lelküket, amerre akarjuk. Ámde ha engedjük, hogy elfásuljanak, jól tudjuk, mily nehéz lesz már hajlítani őket, sőt néha teljesen lehetetlen is.
Ha a gyermekeknek, főleg a szegényeknek, kellő nevelést adunk, ez nemcsak emberi méltóságukat gyarapítja, hanem az emberi és a keresztény társadalomban is általános tetszést arat, mert nagyon örülnek majd egyrészt a szülők, hogy fiaikat ily módon a helyes útra vezettük, másrészt az államok vezetői is, mert derék alattvalókra és jó polgárokra tesznek szert, de legesleginkább az Egyház, mert érettebben és eredményesebben iktatódnak be az ő sokágú életébe és tevékenységébe mint Krisztus szerető hívei és az evangélium megvallói.
Csakhogy sok szeretet, mérhetetlen türelem és mindenekelőtt mélységes alázatosság szükséges azokban, akik vállalják ezt a nagy gondosságot kívánó munkát. Így lesznek méltók arra, hogy Urunk – akit alázatos szívvel kérünk – az igazság alkalmas munkatársaivá tegye őket, megerősítse nemes tisztségük betöltésében, és végül majd mennyei jutalmával is gazdagítsa a szerint az ígéret szerint, hogy akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok (Dán 12, 3).
Ezt pedig könnyebben elérik, ha örökös szolgálatra kötelezve el magukat törekednek Krisztushoz ragaszkodni, és csakis az ő kedvében járni, hiszen ő mondotta: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek (Mt 25, 40).

Aug. 23. 
Limai Szent Róza írásaiból
Ismerjük meg Krisztusnak minden ismeretet felülmúló szeretetét!
Megváltó Urunk felemelte szavát, és felülmúlhatatlan fölséggel mondta: „Tudja meg mindenki, hogy csak a gyötrelem után következik a kegyelem; értse meg mindenki, hogy a csapások terhe nélkül nem lehet eljutni a kegyelem csúcsára; tudja meg mindenki, hogy a karizmák mértéke csak az elviselt szenvedések arányában gyarapszik. Vigyázzanak az emberek, nehogy tévedésbe essenek, és nehogy elbukjanak! Ez az egyedül igazi paradicsomi lépcső, és kereszt nélkül nincs út, amelyen a mennybe feljuthatnának.”
E szavak hallása után nagy vágy fogott el, hogy kimenjek a főtérre, és nyilvánosan, hangos szóval hirdessem ott minden korú, minden nemű és minden állapotú embernek: „Halljátok, ti, népek, halljátok, ti, nemzetek! Krisztus parancsára, az ő szájából vett szavakkal élve, figyelmeztetlek benneteket: Kegyelmet másként nem szerezhetünk, csak úgy, ha megpróbáltatásokat szenvedünk. Szenvedést szenvedésre kell ugyanis halmoznunk, hogy lelkünk bensejében részesedjünk az isteni természetben, hogy eljussunk Isten gyermekeinek dicsőségére és lelkünk tökéletes boldogságára.”
Ugyanez a gyötrő nyugtalanság indított arra, hogy hirdessem az isteni kegyelem szépségét; s ez oly szorongásokkal sarkallt, hogy akaratom ellenére is beleizzadtam, és levegő után kapkodtam. Akkor úgy gondoltam, hogy lelkem már nem maradhat tovább testem börtönében, hanem széttörve annak minden bilincsét, felszabadulva és egészen egyedül, még nagyobb lendülettel bejárja majd az egész világot, hogy hirdesse: „Bárcsak megismernék a halandó emberek, milyen nagy valami az isteni kegyelem; milyen szép, milyen nemes, milyen értékes; mennyi gazdagságot rejteget magában, mennyi kincset, mennyi ujjongó örömet! Akkor aztán egész biztosan minden igyekezetükkel és gondjukkal arra törekednének, hogy szenvedéseket és gyötrelmeket vállaljanak magukra. A föld minden lakója arra törekednék, hogy jó sors helyett kellemetlenségeket, betegségeket és gyötrelmeket keressen, csak azért, hogy a kegyelem felbecsülhetetlen kincsét megszerezze magának. Ilyen a szenvedés ára és legfőbb haszna. Senki sem panaszkodnék keresztje miatt, sem az esetleges szenvedések miatt, ha megismerné azt a mérleget, amelyen lemérik, hogy ki mit kapjon.”

Aug. 15.
Szent László király, 1083 augusztus 15-én  egy öt napos bűnbánati szent időt hirdetett! Arra kérte a királyság alattvalóit, hogy tegyék el a polgárháborúk véres kardjait, imádkozzanak, böjtöljenek, és engesztelődjenek ki szívből egymással!! Ő maga is megbocsájtott az összeesküvésben vétkesnek talált Salamon királynak, elengedte tartozását, s megnyittatta előtte a tömlöce ajtaját!! Az öt nap leteltével, augusztus 20-án felnyitották Szent István sírját, a nagy királyt oltárra emelték, és azóta nemzetünk főünnepe nem aug 15, hanem aug 20-a!! 
Példátlan esemény!! Milyen jó lenne ha ma is Egyházunk, népünk nagyjai egy ilyen kiengesztelődésre alkalmas hetet szerveznének Szent István  király ünnepére!! Milyen jó lenne, ha egymás szidása, ócsárlása, a magunk "igaza" keresése helyett ki - ki magába nézve, őszinte bűnbánatot tartva, böjtölve, imádkozva, saját bűneinket siratva készülnénk a népünk, nemzetünk nagy ünnepére!! Nekem nincs jogom ilyen bűnbánati napokat meghirdetni, de kisebb testvéri szeretettel kérhetlek és kérlek is benneteket, hogy most, Szent László király évében, mi is aug. 20-ig ezt az őt napot használjuk fel bűnbánatra, kiengesztelődésre! Tegyük félre sérelmeinket, panaszainkat és alázatos szívvel, egymásnak megbocsájtva készüljünk nemzet legnagyobb ünnepére!! - Kisebb testvéretek, Csaba t. -

Júl. 14. ELHAGYOTT JÉZUS
Ha Jézus él bennem, és Ő él testvéreimben is, akkor természetes, hogy amikor találkozunk, már egyek vagyunk, már tökéletesek vagyunk az egységben. 
Mi tette lehetővé mindezt? Az Elhagyott Jézus iránti szeretet.
Az Elhagyott Jézus a testvérekkel való egység útja azért is, mert segít abban, hogy helyreállítsuk az egységet minden alkalommal, amikor az megszakadt. Megtörténhet ugyanis, hogy már megtapasztaltuk annak az örömnek a teljességét, azt a békét, azt a fényt, azt a tüzet, azt a kedvet a szeretetre, tehát a Léleknek mindazokat a gyümölcseit, amelyket az új parancsolat élése eredményez. Lehetséges, hogy már megismertük, mivel jár Jézus jelenléte két vagy több keresztény között, akik az Ő nevében jöttek össze, megtapasztaltuk, milyen mélységes értelmet ad az Ő jelenléte egész életünknek és létünk legapróbb részleteinek, mennyire megvilágítja a helyzeteket, dolgokat és személyeket. S akkor egyszer csak büszkeségből vagy kevélységből fakadó tett, vagy önzés valamilyen megnyilvánulása következtében hasonló, sőt még rosszabb állapotba süllyedünk vissza, mint amilyenben azelőtt éltünk, mielőtt teljesebben megismertük volna Jézust. Egy melegség és szín nélküli életbe. Lelkünk összezavarodik, minden értelmét veszti, nem látjuk a miértjét az útnak, amelyen elindultunk. Hiányzik a legnagyobb, hiányzik Ő, aki teljessé tette életünket. Ő, aki az öröm teljességét adta nekünk. Olyan ez, mintha egy természetfölötti nap lenyugodna. 
Mit tegyünk ilyenkor?
Ebben a pillanatban egyedül annak a sötét elhagyatottságnak az emléke jelenthet számunkra fényt, amelyben az Ő isteni lelke elmerült. Vajon Jézus számára nem veszíthette-e volna értelmét, hogy az egész életét az Atyáért élte, ha áldozatának csúcspontján az Atya elhagyta őt? És mi értelme van akkor halálának? De ő nem kételkedett: "Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet." (Lk 23,46)
Tehát mi is, ha az egység kisebb vagy nagyobb megszakadása felkavarja lelkünket - mivel egy kicsit az ő haldoklása részesének tudjuk magunkat - a szívünk mélyén átöleljük a fájdalmat s aztán, függetlenül attól, hogy mi voltunk-e a hibásak vagy mások, testvérünkhöz sietünk, hogy helyreállítsuk vele a teljes harmóniát. Hiszen az evangélium sem tesz különbséget vétkes és nem vétkes között, amikor azt kívánja, hogy ne vigyük az oltárhoz áldozatunkat, mielőtt ki nem békültünk embertársunkkal. És Jézus visszatér közénk, s Vele az erő és a boldogság.
Az Elhagyott Jézus a kulcsa mindig minden egység helyreállításának.
/Chiara Lubich: Elhagyott Jézus - pp 65-66/

Júl. 11. SZENT VÉR BÚCSÚ BÁTÁN

http://www.magyarkurir.hu/hazai/szent-ver-bucsut-unnepeltek-batan


Júl. 3. "CSÍNYTEVŐ BOLDOG"

Jún. 29. ÜNNEP A BAZILIKÁBAN

Jún. 23. FERENC PÁPA
 
... A keresztény hivatás meghívás arra, hogy kilépjünk önmagunkból és kezdjük el megélni a találkozás ünnepét az Úrral, valamint hogy járjuk végig az utakat, amelyekre elküld minket. Ahhoz, hogy haladjunk az úton, vitába kell szállni. Egyetlen hajó sem szelné át a vizeket, ha félne elhagyni a biztos kikötőt. Ugyanígy egyetlen keresztény sem élheti át Isten szeretetének átalakító erejét, ha nem száll vitába önmagával, hanem megragad saját terveinél és a megszerzett szilárd eredményeinél. Könnyen abba a kísértésbe eshetünk, hogy meg akarjuk őrizni magunkat ahelyett, hogy alkalmazkodnánk az evangélium szolgálatához. Nem halad a cél felé az, aki fél elveszíteni önmagát az evangélium szerint.
 
A keresztény azonban képes felfedezni Isten meglepő kezdeményezéseit, amikor van bátorsága ahhoz, hogy merjen megtenni dolgokat, amikor nem hagyja, hogy a félelem eluralkodjon a kreativitás felett, amikor nem merevedik le az újdonságok láttán, és képes felvállalni a kihívásokat, amelyek elé a Lélek állítja akkor is, amikor azt kéri tőle, hogy váltson utat, és lépjen ki a kész sémákból. A pápa Szent Junipero Serra példáját idézte, akinek sántítva is eltökélt szándéka volt, hogy útra kel San Diego felé, hogy felállítsa ott a keresztet.
 
Hozzátette: fél azoktól a keresztényektől, akik nem haladnak az úton, és bezárkóznak saját kis világukba. Jobb, ha sántikálva haladunk előre, még ha időnként el is esünk, de mindig bízva Isten irgalmában, mint ha múzeumi keresztényekké válunk, akik félnek a változásoktól. Ha karizmát vagy hivatást kapnak, ők ahelyett, hogy az evangélium örök újdonságának szolgálatába állnának, védik önmagukat és saját szerepüket. Mindannyiunkat meghívott az Úr arra, hogy egy nagyobb terv szolgálatába álljunk és ezt alázattal tegyük. Szomorú látni, amikor mi, egyházi emberek nem tudjuk átadni helyünket, nem tudunk nyugodt lélekkel megválni feladatainktól és mások kezére hagyni a munkát, amelyet az Úr ránk bízott. Haladjatok előre bátran, kreatívan és kitartással! Ne féljetek megújítani struktúráitokat és ne hagyjátok, hogy az eddig megtett út elveszítse az újdonság lendületét... - Forrás: Vatikáni Rádió

Jún. 17. IRAK

Jún. 3. CSÍKSOMLYÓ
(Veres András püspök beszéde)
Sok minden összeköt bennünket, akik most együtt vagyunk itt a Kissomlyó és a Nagysomlyó közötti nyeregben, illetve a rádió vagy a televízió előtt. Olyan jó megtapasztalni, hogy vannak pillanatok, amikor együtt tudunk gondolkodni és érezni egymással. Sajnos ma egyre ritkábban adatik ilyen pillanat. Ezért is köszönjük most székely és csángó testvéreinknek, hogy a 450 évvel ezelőtt tett ígéretüket hűségesen megtartva, alkalmat kínálnak ma mindnyájunknak arra, hogy a Kárpát-medence, sőt a világ minden tájáról összejöjjünk mi, magyarok a Csíksomlyói Szűzanyát köszönteni és egész nemzetünkért imádkozni. Hiszen a közös nyelvünk, kultúránk és történelmünk mellett, ami leginkább összetart bennünket, az a krisztusi hitünk és a Szűzanya iránti tiszteletünk. Ez utóbbival senki érzékenységét nem szeretnénk bántani, de mindenki számára elgondolkodtató lehet egyik kortárs írónk gondolata: Ha Isten a Szűzanya által akart közeledni az emberhez, mi ne akarjunk nélküle közeledni Istenhez (Szent-Gály Kata).
A földi édesanyák egyik különleges képessége, hogy minden nehézség, esetleg fizikai távolság ellenére is egyben tudják tartani a családot. Bizony számtalan esetben látjuk, ha meghal az édesanya, lazul a kapcsolat a családtagok között, nem egyszer fel is bomlik a család. Láthatjuk hát, mennyire nagy szükség van a földi édesanyákra. De Testvéreim, legalább ekkora szükség van Égi Édesanyánk, a Szűzanya segítségére is, hogy a krisztusi család, az Egyház az evangéliumi egység útján maradjon. Szent István királyunk óhaja szerint a Szűzanya nekünk, magyaroknak Nagyasszonyunk és Pátrónánk, ezért nemzetünk békéjéért, fejlődéséért és fennmaradásáért is bizalommal fordulhatunk hozzá. Krisztus Urunk szándéka szerint a Szűzanya közbenjárónk Istennél, és segítőnk földi életünk folyamán. Ennek gyakori megtapasztalása vonzza a Krisztusban hívőket ide Csíksomlyóra és más Szűzanya-kegyhelyekre egyaránt. Mi is a hálaadás és a segítségkérés szándékával érkeztünk most ide.
E kegyhely gondozói, Jakubinyi érsek úr és a ferences atyák, segítségünkre siettek, hogy egyéni kéréseink mellet ebben az évben milyen közös kérést is fogalmazzunk meg imádságainkban. Így adták a búcsú mottójául a Salvator-kápolna előtti keresztre felvésett mondatot: Isten, tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben! Egyetlen tömör mondat, de ebben van magasság és mélység, szélesség és hosszúság. Hiszen ebben benne foglaltatik egész földi életünk és örök üdvösségünk. A krisztusi hit és a belőle fakadó erények nemcsak célt, hanem értelmet, biztos értékrendet, tartós békét és boldogságot is adnak földi életünknek. Szent Lászlónak, az erényekben tündöklő keresztény uralkodónak, Erdély védő-szentjének jubileumi évében különösen is érdemes erre a vonatkozásra figyelnünk.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy korunk emberének minden baja abból ered, hogy sokakból hiányzik a hit, mert elveszítették, vagy soha nem is volt hitük, mert nem volt emberük, aki Isten ismeretére elvezette volna őket. Bár minden emberben ott van az Isten utáni sóvárgás, de tapasztaljuk, mindenkinek segítségre van szüksége ahhoz, hogy felfedezze, hol csillapíthatja az istenéhségét. A költő, Berzsenyi fogalmazta meg a legtalálóbban Fohászkodás című versében: Isten! kit a bölcs lángesze föl nem ér, / Csak titkon érző lelke óhajtva sejt: / Léted világít, mint az égő / Nap, de szemünk bele nem tekinthet. Sokak számára kellő ismeret hiányában Isten csak sejtett, de fel nem ismert valóság. Az ateista diktatúra idején igyekeztek is az Isten utáni érdeklődést minden módon elfojtani, vagy nevetségessé tenni. Abban az időben kialakult az emberek egy részében egy olyan intellektuális gőg, amely még napjainkban is érezteti hatását. A vallást igyekeznek holmi ostoba, primitív, tudatlan magatartásnak minősíteni. Ez össztársadalmi szinten ma is érvényesül, olyannyira, hogy a hitet, a vallásos magatartást egyesek igyekeznek folyton gúny tárgyává tenni. S ezt teszik, mert a keresztények ellen büntetlenül tehetik… Próbálnák csak megtenni más vallásokkal szemben!
Olyan jó lenne, ha csak egy kicsit tisztelettudóbban és alázatosabban tudnának viselkedni ezen eszme képviselői, és csak legalább pár percig leszállnának a maguknak állított piedesztálról, és belátnák, hogy még természettudományos módon sem állítható az ő istentagadásuk igazolhatóbbnak, mint a hívők istenhite. Max Planck, a Nobel-díjas fizikus mondta: Mind a tudomány, mind a vallás Istenbe vetett hitet kíván. A hívők számára Isten van a kezdetben, a fizikusnak pedig Isten van minden megfontolás végén… Bárhová nézünk, sohasem találunk ellentmondást a vallás és a tudomány között, inkább teljes összhangot minden lényeges pontban.
Vagy szívesen ajánlanám a teremtő Istenbe vetett hit támadóinak, hogy egy csöndes percükben tegyék megfontolásuk tárgyává Maximilián Kolbe atya szavait: Tulajdonképpen miért próbálják olyan sokan maguknak és másoknak bebeszélni, hogy egyáltalán nincs Isten, jóllehet, pontosan tudják, hogy az összes tudós együtt sem képes arra, hogy egy vacak kis szúnyogot létrehozzon.
A számtalan szenvedés, az óriási értékvesztés, a háborúk és a kaotikus szellemi zűrzavar közepette igazat kell adnunk Toronyi István költőnek, aki már sok-sok évtizeddel ezelőtt szintén abban látta a bajok forrását, hogy sokakból kiveszett a hit. Ekképpen fogalmazott:
Életünkből valami elveszett!
Talán az Isten,
Kit felmondás nélkül kilakoltattatok
s azóta a Sátán lett uratok.
Emberek!
Hívjátok vissza az Istent
zászlók selymével és processziókkal,
szívetek kulcsát alázat vánkosán
térdencsúszó hittel hozzátok eléje
s ha megjelenik a fölvont kapuknál,
kezdjétek el a Holnap hozsannáját!
Emberek!
Életünkből az Isten elveszett;
találjon rá megtisztult szívetek!
Kedves Testvérek! A Zsidókhoz írt levél ma felolvasott szakaszában olvastuk a keresztény hit tömör meghatározását. A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk. Őseink ebből merítettek bizonyosságot (Zsid 11,1). Szükséges azonban a hitnek egy másik dimenziójára, az értelmi belátásra is utalnunk. Mert Szent Ágostonnal és Canterbury Szent Anzelmmel valljuk, a hit keresi az értelmes magyarázatot. Mégis elhibázott dolog lenne, ha a hitet pusztán egy intellektuális, értelmi állásfoglalásnak tartanánk: van Isten. A hit ennél sokkal több: egy személyes szeretetkapcsolat Isten és az Ő teremtménye, az ember között. Az ember felfedezi Isten iránta megmutatkozó szeretetének sokféle megnyilvánulását, s ez viszontszeretetet ébreszt az emberben Isten felé. Ugyanúgy van ez, mint az emberek közötti kapcsolatban: az irántam mutatott szeretet választ ébreszt az engem szerető személy iránt. Ez a viszontszeretet pedig a konkrét tettekben valósul meg. Minél gyakrabban teszem és minél nagyobb szeretettel, áldozatkészséggel, annál inkább válik erényemmé ez a cselekedet. De mert szeretetünk gyakran hiányos, saját erőnkből nem tudunk tartósan megmaradni még a szeretet erényében sem, ezért kérjük Istentől a segítséget, hogy szeretetünk hiányosságait az ő szeretete pótolja ki és tegye hiánytalanná.
Kedves Testvérek! Minél magasabbra jutunk a hitben, annál inkább érezni fogjuk hitünk hiányosságait és gyengeségeit. Ettől ne ijedjünk meg, mert az már egy magasabb szintje a hitnek, ha időnként rádöbbenünk, mennyire hiányosak hitbeli ismereteink, és mennyire szegények vagyunk az erényekben, az Isten és ember iránti szeretetben. Ez a hiányérzet már a hitben való növekedés igényességét mutatja, mert ez az Isten felé vágyódás megnyilvánulása. Amikor ez tudatosul bennünk, akkor születik meg a mi szívünkben is a kérés, mint az apostolokéban: Növeld bennünk a hitet (Lk 17,5)! Ne legyen senki köztünk elbizakodott, öntelt, gőgös a hitében. Jézus válasza az apostoloknak hasson kijózanító erővel mindnyájunkra: Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a tengerben! – engedelmeskedik nektek (Lk 17,6). Képesek vagyunk mi erre…? Van ekkora hitünk…? Pedig kell, hogy naponta törekedjünk eljutni a hitnek és az abból fakadó erényeknek erre a magasabb fokára.
Éljünk a búcsújárás lehetséges lelki ajándékaival, hogy hazatérve, a bűnbánat szentségében, a gyónásban megtisztult lélek új lendületével törekedjünk az erényes életre. Újítsuk meg elköteleződésünket az Egyházban Krisztus mellett, hogy az ő ereje által növekedve, tudjunk hitünk szerint élni, másokat is Krisztushoz vezetni! Ebben tud és kész segíteni bennünket Égi Édesanyánk, a Boldogságos Szűz Mária. Ezért bizalommal terjesszük most eléje kérésünket, mert tőle még soha senki nem távozott meghallgatatlanul.
Arra kérem minden magyar testvéremet itt a somlyói nyeregben, vagy otthon a televízió képernyője előtt, kapaszkodjunk össze az imában, tudjunk őszintén megbocsátani egymásnak, akarjunk összefogni nemzetünk és hazánk sorsának jobbra fordítása érdekében, így teremtsünk békét önmagunkban, családunkban, országainkban, s legyünk egymás társai a köztünk szeretetben megvalósuló Isten országa építésében! Szüntessünk meg minden viszályt, haragot és széthúzást! Segítsük egymást, hogy minden jó cél, minden nemes szándék közös életünk fejlődését és gazdagodását szolgálja! A Magyarok Nagyasszonya legyen ebben segítőnk!
Befejezésül a költő, Sík Sándor szavaival imádkozzunk együtt Égi Édesanyánkhoz:
 
Édesanya, boldog anya,
Virágszülő Szűz Mária,
Világraszült virágodnak,
Ajánlj minket szent Fiadnak.
 
Ha nem ajánlsz, hova menjünk?
Nincs egy izrom épség bennünk.
Minden épet, minden szépet
Fölfaltak a cudar évek.
 
Mind a tíz bűnnel komáztunk,
Belzebubbal paroláztunk,
Ami csepp jó maradt bennünk,
Lemarta az idegen bűn.
 
Csúfra mégis megmaradtunk,
Nem nyílt meg a föld alattunk,
Kikerültük a koporsót,
Itt vagyunk most, legutolsók,
 
Legutolsók a világnak,
Kik a szívünkbe nem látnak,
De tenálad, Asszonyunknál,
Tudjuk, hogy csak irgalom vár.
 
Eddig is mint nyitott könyvben,
Úgy olvastál a szívünkben.
Bűneinket végigsírtad,
De ítélni föl nem írtad.
 
Te látod, hogy szívünk marja
A bűnbánat jeges karma,
Pislog már a keserűség
Hamvából a régi hűség.
 
Már a régi hit is mozdul,
A meleg vér meg-megpozsdul.
Ami szégyenünkre válott,
Szemünkről már hull a hályog.
 
Látjuk már, hogy mi rossz, mi jó,
Tudjuk, mi félteni való.
Sereglünk a Krisztus elé,
De hogy álljunk szeme elé?
 
Mit mondjunk, ha reá kérdez?
Szólj helyettünk, anyánk édes,
Annyit mondj csak: rosszak vagyunk,
De mégis a tied vagyunk.
Ámen!

MENNYBEMENETEL ÜNNEPE
(A Zsolozsmából)
Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből 4, 1-24
Jézus fölment a mennybe, és véget vetett rabságunknak
Testvéreim! Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek rá, hogy a béke kötelekével fenntartsátok a lelki egységet! Egy a Test, és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki mindennek fölötte áll, mindent áthat, és mindenben benne van.
Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült a kegyelemben. Ezért mondja az Írás: „Fölment a magasba, magával vitte a foglyokat, s osztott az embereknek ajándékokat.” Az pedig, hogy fölment, mi mást jelent, mint hogy előbb le is szállt a lenti, földi tájakra? Aki leszállt, az emelkedett minden ég fölé, hogy betöltse a mindenséget.
Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk a hitben és az Isten Fia megismerésében az egységre, és meglett emberré nem leszünk, elérve a krisztusi teljességet. Akkor majd nem leszünk éretlenek, akiket a megtévesztő emberi tanítás és a tévedésbe ejtő álnokság minden szele magával sodor. Inkább igazságban kell élnünk és szeretetben, hogy egyre inkább összeforrjunk a Fővel: Krisztussal. Ő az, aki az egész testet egybefogja, és összetartja a különféle ízületek segítségével, hogy a tagok betöltsék az erejükhöz szabott feladatkört. Így növekszik a test, és építi fel saját magát a szeretetben.
Azt mondom tehát, sőt figyelmeztetlek titeket az Úrban, ne éljetek úgy, mint a pogányok, akik hiúságokon járatják az eszüket. Sötétség borult elméjükre, és elidegenedtek az istenes élettől tudatlanságukban, amely szívük megátalkodottságának következménye. Lelkileg eltompulva, kicsapongásokra adták magukat, és kapzsiságból mindenféle ocsmányságot űztek.
Ti azonban nem ezt tanultátok Krisztustól, ha valóban őrá hallgattatok, és megtanultátok, hogy Jézusban van az igazság. Korábbi életmódotokkal ellentétben vessétek le tehát a régi embert, akit a megtévesztő kívánság romlásba dönt. Újuljatok meg lélekben és érzületben, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Istenhez hasonlóvá alkotott, megigazult és valóban szent teremtmény.
-------
MÁSODIK OLVASMÁNY
(Szent Ágoston püspök beszédeiből)
Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből
A mi Urunk, Jézus Krisztus a mai napon felment a mennybe, szálljon fel vele a mi szívünk is.
Halljuk, mit mond az Apostol: Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre (Kol 3, 1-2). Amint ugyanis ő felment a mennybe, és mégsem távozott el tőlünk, úgy mi is már ott vagyunk vele, jóllehet testünkben még nem ment végbe az, amire ígéretet kaptunk.
Ő már felmagasztalódott az egek fölé, de mégis elszenvedi azt, ami nyomorúságot csak érzünk mi, itt a földön élő tagjai. Ennek bizonyságát nyújtotta, amikor a mennyből megszólalt: Saul, Saul, miért üldözöl engem? (ApCsel 9, 4) Máskor meg azt mondta: Éhes voltam, és adtatok ennem (Mt 25, 35).
Miért ne fáradoznánk mi is úgy itt a földön, hogy a hit, a remény és a szeretet által, amely minket hozzá köt, már vele ott nyugodhassunk a mennyben? Ő, amikor ott van, velünk is itt van. És mi, amikor itt vagyunk, vele ott is vagyunk. Ő itt van istenségével, hatalmával és szeretetével; mi pedig ott vagyunk, jóllehet istenségével nem rendelkezünk, mint ő, de az iránta való szeretetünkkel mégis ott lehetünk.
Ő a mennyet el nem hagyta, amikor onnét leszállt hozzánk; de tőlünk sem távozott el, midőn ismét visszament a mennybe. Mert ő ott volt akkor is, amikor itt tartózkodott, amint ő maga is állítja szavával: Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia, aki a mennyben van (Jn 3, 13).
A vele való egység miatt mondta ezt, mivel ő a mi Fejünk, és mi az ő teste vagyunk. Ez tehát nem más, mint ő, mert mi is ő vagyunk, amint ő ember Fia lett miattunk, mi pedig az Isten fiai lettünk őmiatta.
Hiszen így mondja az Apostol: Ahogyan a test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test, így Krisztus is (1 Kor 12, 12). Nem azt mondja: így Krisztus, hanem azt, hogy: így Krisztus is. Krisztus tehát sok tag, de csak egy test.
Leszállt a mennyből irgalma miatt, és nemcsak ő maga szállt fel a mennybe, hanem vele és benne mi is a kegyelem által, így nemcsak Krisztus szállt le, és nemcsak Krisztus szállt fel; éspedig nem azért, hogy a Fej méltósága elhalványuljon a testben, hanem azért, hogy a test egysége elválaszthatatlan legyen a Fejtől.

Máj. 21. MEGTÉRÉS

Máj. 20. ÖKUMENÉ

Máj. 19. TÖRTÉNELEM
Nem olvastam, hanem láttam, hallottam... Egy kis történelem a 16. perctől...

Máj. 17.
Keresztények a világban
A keresztényeket nem különbözteti meg a többi embertől sem a táj, sem a nyelv, sem az életmód. Nem laknak ugyanis külön városokban, nem beszélnek valami szokatlan nyelven, nincs semmi különcködő életmódjuk. Tanításukat nem okoskodásból vagy kíváncsi emberek izgágaságából merítették, és semmi emberi bölcselkedésre sem esküsznek, mint sokan mások.
Ott laknak a görögök és barbárok városaiban, ahogyan kinek-kinek a sorsa megszabta. Öltözködésben, táplálkozásban a lakosság szokásaihoz alkalmazkodnak, de más szempontból egy csodálatos és mindenki számára hihetetlennek látszó életmódot folytatnak. Saját szülőhazájukban úgy élnek, mint jövevények; mindenben részt vesznek, mint polgárok; mindent eltűrnek, mint idegenek; minden idegen táj a hazájuk, és minden haza idegen föld nekik. Házasságot kötnek, mint mások; gyermekeik születnek, de nem dobják ki magzataikat. Közös az asztaluk, de az ágyuk nem.
Testben vannak, de nem a test szerint élnek. A földön élnek, de hazájuk az égben van. A fennálló törvényeknek engedelmeskednek, de életmódjuk felülmúlja a törvényeket. Mindenkit szeretnek, őket azonban mindenki üldözi. Nem is ismerik, és mégis elítélik őket, megölik őket, de életre támadnak. Koldusszegények, és mégis sokakat gazdagítanak; mindenben hiányt szenvednek, mégis mindenben bővelkednek. Megszégyenítik őket, és a szégyenben éri őket a dicsőség; rágalmaik visszahullnak amazokra. Megrágalmazzák őket, és épp a rágalmak közt éri őket a dicsőség. Hírnevüket megtépázzák, de fényesen bebizonyul igaz életük. Szidalmazzák őket, és ők áldással felelnek erre. Megvetik őket, de ők tiszteletet adnak mindenkinek. Jót tesznek, és mégis mint gonoszokkal bánnak velük. Ha kínozzák őket, örülnek, és mintha életre támadnának. A zsidók úgy hadakoznak ellenük, mintha pogányok volnának; a pogányok is üldözik őket, de maguk a támadóik sem tudják, hogy miért bántják őket.
Egyszóval: ami a testben a lélek, azok a keresztények a világban. A lélek jelen van a test minden tagjában, a keresztények is ott vannak a világ városaiban. A lélek ott lakozik a testben, de mégsem a testből való; a keresztények is itt vannak a világban, de ők sem e világból valók. A láthatatlan lélek a látható testben van; a világban élő keresztények is láthatók, de vallásosságuk láthatatlan. A test haraggal és harccal támad a lélek ellen, mert akadályozza élvezeteiben, pedig semmi jogtalanság nem esett rajta; a világ is gyűlöli a keresztényeket, mert ők visszautasítják élvezeteit, holott a világot nem sértették meg.
A lélek szereti az őt gyűlölő testet és tagjait; a keresztények is szeretik üldözőiket. A lélek be van zárva a testbe, de ő tartja össze az egész testet; a keresztények is úgy vannak a világban, mintha börtönben volnának, de mégis ők tartják össze a világot. A halhatatlan lélek mulandó hajlékban lakozik; a keresztények is e mulandó világban zarándokolnak a mennyei örökkévalóságra várva. A lélek jobbá lesz, ha étellel és itallal nem kényeztetik el; a keresztények is folyton gyarapodnak, noha nap nap után üldözik őket. Isten olyan fontos őrhelyre állította őket, ahonnan nem szabad elmenekülniük. (A Diognétoszhoz írt levélből)

Máj. 11. BOLDOG SALKAHÁZI SÁRA

Máj. 4. EUKARISZTIA
"...Amikor tehát a vízzel kevert bor és a megsütött kenyér – amely növeli és fenntartja testünk életét – befogadja az Isten szavát, és Krisztus vérének és testének Eukarisztiájává lesz, hogyan lehetne azt állítani, hogy az a test, amelyet Krisztus teste és vére táplál, és amely az ő tagja, képtelen lenne Isten ajándékának, az örök életnek a befogadására?
Ahogy a szent Apostol is mondja az efezusiakhoz írt levelében: Tagjai vagyunk Testének húsából és csontjából (vö. Ef 5, 30), s ezt nem valami szellemi, láthatatlan emberről mondja – a szellemnek ugyanis nincs húsa és csontja (Lk 24, 39) –, hanem arról a szervezetről mondja, amely valóságos ember, amely húsból, idegekből és csontokból áll, amely a Krisztus vérét tartalmazó kehelyből táplálkozik, és attól a kenyértől növekszik, amely Krisztus teste.
A szőlővessző a földbe ültetve a maga idejében gyümölcsöt hoz. A gabonaszem, miután földbe esett és elhalt, sokszorosan életre kel Isten Lelke által, aki mindent fenntart. Ezek aztán megfelelő elkészítés révén az ember használatára szolgálnak, és befogadva Isten szavát Eukarisztiává válnak, amely Krisztus teste és vére. Ugyanígy a mi testünk is, amely az Eukarisztiából táplálkozott, miután földbe teszik, és ott elporlik, a maga idejében életre kel, mert Isten Igéje megajándékozza a feltámadással azért, hogy megdicsőítse ezzel Istent, az Atyát. Ő ezt a halandót halhatatlansággal veszi körül, és a romlandó testnek, ingyenes ajándékából, romolhatatlanságot ad, hiszen az Isten ereje a gyengeségben nyilvánul meg." (Szent Iréneusz püspök)

Máj. 2.

Máj. 1. SZENT JÓZSEF, A MUNKÁS
A II. vatikáni zsinat Gaudium et spes kezdetű, az Egyház és a mai világ viszonyáról szóló lelkipásztori konstitúciójából
(Nn. 33-34)
Az ember tevékenysége a világban
Az ember mindig törekedett arra, hogy munkájával és tehetségével minél gazdagabban bontakoztassa ki életét. Ma már csaknem az egész természetre kiterjesztette hatalmát, és egyre tovább terjeszti, elsősorban a természettudomány és a technika vívmányai révén. Főleg a nemzetek közötti érintkezés sokféle, és egyre számosabb eszköze segítségével az emberiség nagy családja lassanként az egész földkerekségen egyetlen közösségnek ismeri föl és szervezi meg önmagát. Mindezek következtében ma már a saját munkájával biztosít magának az ember olyan javakat, amelyeket hajdan inkább a felsőbb erőktől várt.
E roppant méretű vállalkozás láttán, amely már a föld egész népességét magával ragadja, sok kérdést vetnek fel az emberek. Mi az értelme és az értéke ennek a fáradozásnak? Hogyan kell használnunk mindezeket a javakat? Minő cél felé tartanak az egyének vagy a közösségek törekvései?
Az Egyháznak nincs mindig keze ügyében a felelet minden részletkérdésre, viszont őrzi Isten igéjét, amelyből a vallási és erkölcsi élet elvei meríthetők; szeretné tehát egyesíteni a kinyilatkoztatás fényét az emberi tudással, hogy megvilágosodjék az az út, amelyen csak nemrégiben indult el az emberiség.
A hívők biztosak abban, hogy önmagában véve egészen megegyezik Isten szándékával az egyéni és közösségi tevékenység, vagyis az a hatalmas erőfeszítés, amelyet az emberiség a történelme folyamán életkörülményei javítására tesz.
Az Isten képmásának teremtett ember ugyanis azt a megbízatást kapta, hogy vesse uralma alá a földet annak minden gazdagságával együtt, kormányozza igazságosan és szentül a világot, és elismerve Istent a mindenség Teremtőjének, hozzá vezesse vissza önmagát és az egész világot oly módon, hogy mialatt minden az ember uralma alá kerül, megdicsőüljön Isten neve az egész földön.
Mindez a leghétköznapibb dolgokra is érvényes. Azok a férfiak és nők tehát, akik a maguk és családjuk fenntartásán fáradoznak, és munkájukat úgy végzik, hogy a társadalomnak is hasznára vannak, meg lehetnek győződve arról, hogy tevékenységükkel a Teremtő művét fejlesztik tovább, embertestvéreik javát mozdítják elő, és személyesen segítik megvalósulni az isteni Gondviselés tervét a történelemben.
A keresztények tehát nem gondolják azt, hogy az emberek leleményességéből és erejéből született alkotások szembenállnak Isten hatalmával, vagy azt, hogy az eszes teremtmény mintegy vetélytársa a Teremtőnek. Éppen ellenkezőleg, meggyőződésük, hogy az emberiség sikere Isten nagyságát mutatja, és az ő titokzatos elgondolásainak gyümölcse.
Minél nagyobbra nő azonban az ember hatalma, annál szélesebb körre terjed ki az egyének és a közösségek felelőssége.
Kitűnik mindebből, hogy a krisztusi üzenet nem vonja el az embereket a világ építésétől, nem teszi őket közönyösekké sorstársaik iránt, éppen ellenkezőleg: még szigorúbban kötelezi őket, hogy a világ javán munkálkodjanak.

Ápr. 23. HÚSVÉT UTÁN - ÚJ ÉLET
Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből (3, 1-17) 
Testvéreim! Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben. Amikor majd Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségesen.
Fojtsátok el tehát tagjaitokban, ami földies: az erkölcstelenséget, a tisztátalanságot, az érzéki vágyakat, a bűnös kívánságokat és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás. Ezek miatt sújtja Isten haragja a hitetlenség fiait. Valaha, amikor még köztük éltetek, ti is ezeket műveltétek. De most hagyjátok el ezeket: a haragot, a gyűlölködést, a rosszindulatot, az átkozódást és az ocsmány beszédet.
Ne hazudjatok egymásnak. Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig. Itt már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus a minden, és ő van mindenben.
Mint Istennek szent és kedves választottai öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen.
Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke. S Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva, egy testben. Legyetek hálásak!
Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Az Istennek énekeljetek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket. Akár mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk, Jézus Krisztus nevében; így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának!
--------------------
Szent Ágoston, az újonnan megkereszteltekhez
Hozzátok szól beszédem, akik most született gyermekek vagytok, Krisztusban kicsinyek, az Egyház új hajtásai, kik az Atya kegyelme, az Anyaszentegyház termékenységének bizonyságai vagytok, szent sarjadék, új csapat, megtiszteltetésünk virága és munkánk gyümölcse, örömünk és koszorúnk vagytok mind, akik itt álltok az Úrban.
Apostoli szavakkal fordulok hozzátok: Öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen (Róm 13, 14), hogy az életben is felöltsétek azt, akit a szentségben felöltöttetek. Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra. Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban (Gal 3, 27-28).
Ugyanez az ereje a szentségnek; ugyanis ez az új élet szentsége, és ez az új élet most azzal kezdődik, hogy minden eddig elkövetett bűn bocsánatot nyer, s ez az élet tökéletessé lesz a halottak feltámadásakor. A keresztségben ugyanis eltemetkeztetek Krisztussal együtt a halálba, hogy miként Krisztus feltámadt a halálból, úgy ti is új életre keljetek (vö. Róm 6, 4).
Most pedig éljetek majd a hitünk szerint, ameddig csak az Úr engedi, hogy ebben a halandó testben zarándokoljatok: a ti biztos utatok pedig, akihez törekedtek is, maga az emberré lett Krisztus Jézus, aki oly kegyes volt, hogy értünk emberré lett. Ő ugyanis sok kedvességet tartogat azok részére, akik őt félik, és ezt majd azok elé tárja, és tökéletessé teszi azoknak, akik benne remélnek, hiszen az, amit most még csak reményben kaptunk meg, majd valóságban is a mienk lesz.
Ma van újjászületéstek nyolcadik napja; ma kapjátok meg hitünk látható jelét, miként az ősatyák korában is a testi születés nyolcadik napján volt a körülmetélés. Ezért maga az Úr is testi halálával magát kiüresítette, és ugyanabban a testében – amely többé már meg nem hal – feltámadt, és a vasárnapi napot megpecsételte a saját feltámadásával. Ez a nap a szenvedése utáni harmadik nap, a napok sorrendjében pedig szombat után a nyolcadik nap, vagyis a hét első napja.
Ezért ti is, mivel megkaptátok ezt a szentséget, és a Szentlélek foglalóját is lelketekbe vettétek, még nem a teljes valóságban, de már a biztos reményben, ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönt van, arra legyen gondotok, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben. Amikor majd Krisztus, a ti életetek megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségesen (Kol 3, 1-4).

Ápr. 21. SZÉPSÉGKIRÁLYNŐ

Ápr. 20. A MAI ZSOLOZSMÁBÓL
Szent Péter apostol első leveléből (3, 1-17)
Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, hogy ha némelyek közülük nem hisznek is az Isten szavának, a feleségük magaviselete szavak nélkül is megnyerje őket, amikor látják tiszteletet érdemlő, tiszta életeteket. Ékességüket ne külsőségekben keressék, abban, hogy hullámos a hajuk, arany ékszereket aggatnak magukra, vagy drága ruhákat viselnek. Az Isten szemében az ember rejtett énje az értékes, a szív a maga békés szelídségében és zavartalan nyugalmában. Hajdan így ékesítették magukat a szent asszonyok is: reméltek az Istenben, és engedelmeskedtek a férjüknek. Így engedelmeskedett Sára is Ábrahámnak, akit urának nevezett. Az ő leányai vagytok, ha jót tesztek, és semmiféle fenyegetéstől nem riadtok vissza.
Hasonlóképpen, ti férjek, megértően éljetek együtt az asszonyokkal mint a gyengébb nemmel; adjátok meg nekik a tiszteletet, mint a kegyelmi életben örököstársatoknak, hogy az imádságnak ne legyen bennetek akadálya.
Végül mindnyájan legyetek egyetértők, együttérzők, testvériesek, irgalmasok, alázatosak. Ne fizessetek a rosszért rosszal, se a szidalomért szidalommal. Mondjatok inkább áldást, mert arra kaptatok meghívást, hogy az áldás legyen az örökségetek.
-----------------
- Tud-e kérni, és nemet mondani?
- Hogyan tud eljutni a háztartási beszélgetéstől a házastársi beszélgetésig?
- Tudja megfelelően kezelni a hisztit gyermekénél?
- Tudja, hogy pontosan mi is zajlik a kamaszban és miként álljon hozzá szülőként vagy nagyszülőként?
- Hogyan lehet felkészülni a boldog időskorra?
- Tud-e új célokat maga elé tűzni?
- A családi krízisek buktató kövek vagy éltető lépcsőfokok az ön életében?
- Hogyan tud reagálni az üres fészek kihívásaira, amikor gyermekei kirepülnek?
- Hogyan lelheti meg a (még nagyobb) összhangot a házasságában?
- Mi lehet a kulcsa a jó anyós-meny kapcsolatnak?

Ápr. 16.

Ápr. 13. Nagycsütörtök: az Eucharisztia (Oltáriszentség) és a papság (egyházi rend) alapításának ünnepe
Nagycsütörtök estével megkezdődik a nagyböjti időszak végét jelentő szent három nap Egyházunkban. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Sajtószolgálatának nagycsütörtökről szóló összeállítását tesszük közzé.
Nagycsütörtök délelőtt az olajszentelési szentmise vezeti be a hívőket a szent három nap ünneplésébe. A püspöki székesegyházakban a püspök együtt misézik az egyházmegye papjaival, akik megújítják a szenteléskor tett ígéreteiket. A szentmise alatt kerül sor a keresztelendők (katekumenek) és a betegek olaja, valamint a – keresztség, bérmálás, egyházi rend kiszolgáltatásakor, illetve templomszenteléskor használatos – krizma megszentelésére. 
Nagycsütörtök esti liturgiájában az Eucharisztia alapítására emlékezünk, az utolsó vacsora felidézésével, amikor Jézus maga köré gyűjtötte tanítványait. A szentírási olvasmányok felidézik az egyiptomi kivonulás éjszakáját, amikor az angyal megkímélte az izraeliták házait, mert a bárány vérével megjelölték az ajtófélfákat. A húsvéti lakoma áldozati báránya Krisztus előképe: saját testét adja értünk, vére pedig megszabadít a bűntől, az örök haláltól. Nagycsütörtöknek éppen ezért ünnepélyes és örömteljes hangulata van.
 
Nagycsütörtök az Egyház legősibb ünnepei közé tartozik. Az ősegyházban ezen a napon fogadták vissza a bűnbánókat. A nagycsütörtöki evangéliumban halljuk, hogyan mosta meg Jézus tanítványainak lábát. Ez a cselekedet örök időkre szóló példaadás, hogyan kell egymást alázatos szívvel szolgálni. Ennek emlékére a püspök vagy a pap megmossa az arra kiválasztott emberek lábát. A lábmosás szertartásában Jézus példájára emlékezik az Egyház. A lábmosás a szolga feladata volt és Jézus szolgává tette magát.
A szentmise elején a jelképek az utolsó vacsora örömének hangulatát idézik. Ezért van a pap fehér miseruhában, ezért szól a mise elején az orgona, ezért van virág az oltáron; ezért szólalnak meg Dicsőségre minden templomban a harangok, a csengők, az orgona. De azután elnémulnak nagyszombat estig. A mély gyász jeléül csak a kereplők szólnak. A harangok „Rómába mennek” és megjelennek a szomorúság, a fájdalom jelei is. Megrázó ellentét, hogy Jézust azon az estén árulják el, amelyen szeretetének legnagyobb jeleit adja.
A szentmise utáni oltárfosztás, amikor eltávolítanak az oltárról minden díszt még a terítőt is, Jézus elfogatására és szenvedéseire emlékeztet. A szertartás végén ez a csend is jelzi a Jézus szenvedésével együtt érző fájdalmat. Az Oltáriszentséget ilyenkor a mellékoltárhoz viszik. Ez Jézus elfogatását, elhurcolását jelképezi. A szentmise végén nincs áldás, csendben fejeződik be. A díszeitől megfosztott oltár Jézusra emlékeztet, akit ma éjjel elfognak, megfosztanak ruháitól.
Nagycsütörtök misztériumában egymással szemben áll az eucharisztikus ajándék legmagasztosabb szeretete, valamint az elárultatás fájdalma. Az utolsó vacsora után Jézus apostolaival az Olajfák hegyére ment. Imádság közben szenvedett és gyötrődött. Kérte apostolait, hogy imádkozzanak vele, de azok elaludtak. „Egy órát sem tudtatok virrasztani velem?” - kérdezte tőlük. Erre gondolunk, amikor a szentségi Jézust a főoltárról a mellékoltárra kísérjük, s amikor a mise után szentségimádást végzünk... „Legalább egy órát” szeretnénk virrasztani Vele. Elkezdődik a nagycsütörtöki virrasztás (szentségimádás) az értünk vérrel verítékező Jézussal. -- Magyar Kurír

Ápr. 2. LELKITÜKÖR

Márc. 23. IMÁDSÁGRÓL
Tertullianus áldozópapnak „Az imádság” című értekezéséből (Cap. 28-29: CCL 1, 273-274)
Az imádság lelki áldozat, amely a korábbi áldozatokat eltörölte. Minek nekem megannyi véres áldozatotok? – úgymond az Úr. Elegem volt már a kosokból készült égőáldozataitokból és a hizlalt borjak hájából. A bikák és bakok vérét nem kívánom (Iz 1, 11). Ki kívánja ezeket kezetekből? (Vö. Iz 1, 12)
Hogy mit kíván tőlünk Isten, arra az evangélium tanít: Elérkezik az óra, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Lélek az Isten (Jn 4, 23-24), tehát ilyen imádókat kíván.
Mi vagyunk az igazi imádók és az igazi papok. Midőn ugyanis lélekben imádkozunk, lelki áldozatként mutatjuk be imádságunkat, mint Istennek tetsző és kedves áldozatot, így kívánta ezt az Úr, és ilyen imádókról gondoskodott.
Ezt a tiszta szívből áhítatos, hittel táplált, az igazsággal gyógyított, az ártatlanságban érintetlen, a megtartóztatásban tiszta, szeretettel megkoszorúzott, jó cselekedeteink által zsoltárokkal és himnuszokkal kísért áldozatot kell nekünk Isten oltárához vinni, amely mindent ki fog eszközölni nekünk Istentől.
Megtagad-e Isten bármit is attól az imádságtól, amely lélekből és igazságból fakad? Hiszen ilyent kíván. Olvassuk, halljuk és hisszük, mennyi bizonyság szól az ilyen imádság hatékonyságáról!
Az ószövetségi imádság is megszabadított tűzvésztől, vadállatoktól és éhínségtől, pedig nem Krisztustól nyerte erejét.
Mennyivel hatékonyabb a keresztény imádság! Nem az enyhülés angyalát állítja a lángok közé, az oroszlánok száját nem zárja be, az éhezőknek sem nyújt bőséges eledelt, és a kegyelem ajándéka a szenvedés érzéséből semmit sem vesz el, de helytállással vértezi fel a tűrőket, a szenvedőket és a fájdalomtól gyötörteket; erőt ad a kegyelem mellé, hogy megtudja a hit, mit nyer el az Úrtól, és megértse, mit kell Isten nevéért szenvednünk.
De fordítva is áll. Egykor az imádság büntető csapásért folyamodott, ellenséges hadakat zúdított a népre, és távol tartotta a jótékony esőt. Most viszont a megigazultságból fakadó imádság elfordítja Isten minden haragját, gondoskodik az ellenségről is, és az üldözőkért könyörög. Csoda-e, ha esőt tud kieszközölni az égből, amikor már tüzet is ki tudott esdeni? Egyedül az imádság indítja meg Istent. Krisztus azonban úgy akarta, hogy az imádság semmiféle rosszat se eredményezzen többé, hanem minden ereje a jó ügyet mozdítsa elő.
Ezért az imádság nemcsak arra szolgálhat, hogy az elhunytak lelkét a halál ösvényéről visszahívja, a nyomorékokat meggyógyítsa, a betegeket egészségessé tegye, az ördögtől megszállottakat meggyógyítsa, a börtönök ajtaját megnyissa, az ártatlanul szenvedők bilincseit összetörje, hanem ugyanez az imádság eltörli a bűnöket, messze űzi a kísértéseket, megszünteti az üldözéseket, megvigasztalja a kislelkűeket, örömmel tölti el a nagylelkűeket, irányt mutat a vándoroknak, lecsendesíti a viharokat, elrémíti a rablókat, táplálja a szegényeket, vezeti a gazdagokat, felemeli az elbukottakat, fenntartja a botladozókat, megerősíti az állókat.
Az angyalok is mindnyájan imádkoznak. Imádkozik minden teremtmény. Imádkoznak a háziállatok és a vadállatok, meghajtják térdüket, és az istállókból vagy a barlangokból kijővén nem néma szájukat emelik az égre, hanem a maguk módján hallatják hangjukat. Sőt az ébredő madarak is az ég felé röppennek, és kezek helyett szárnyukat terjesztik ki kereszt alakban, és daluk imádságnak tűnik.
De mondjunk még többet is arról, hogy miért kell imádkozni? Maga az Úr is imádkozott, akinek tisztelet és dicsőség mindörökkön-örökké.

Márc. 19.

Márc. 18.
"én meg itt éhen halok" (Lk 15,17) - mai ev...
Milyen fontos a tékozló fiú felismerése: "éhen halok"! 
Látja, nem mehet így tovább, ez az út a halálba vezet, másikat kell választania. Az éhséget - testit, lelkit egyaránt – egy ideig lehet csillapítani vagy elnyomni mindenféle gyógy- és pótszerekkel.
A szívünkbe, lelkünkbe oltott éhséget, szomjúságot, vágyakozást nem elégíthetik ki földi dolgok. Jézus a tékozló fiú példájával tanít bennünket arra, hogy éhségünket csak az "atyai házban" csillapíthatjuk.
Amikor "éhezel", felismered-e, hogy nem a "moslék" a megoldás a problémádra? Keresd az ATYAI HÁZAT!

Márc. 11.

BÖJTE CSABA REMÉNY-ÉBRESZTŐ SZAVAIT - kaptam - KÜLDÖM

Megmaradunk?!

Én is olvasom az okos, precíz  kimutatásokat, hogy az elmúlt években itt is - ott is mennyivel fogyott a mi drága népünk, 

és hogy a statisztikák fényében mire számíthatunk. 

Természetesen  én is ki tudom számolni, hogy

 ha havonta leesik 10 cserép a házamról, 

akkor mikor fog elfogyni az összes  cserép és rám roskadni a ház. 

Az is logikus, és ki is lehet számolni, hogy 

ha jön nekem ezer méterről az autó ötvenessel, 

akkor hány  másodperc múlva fog elütni... csak az nem logikus, 

hogy miért nem ugrok  félre, 

miért nem igazítom  meg a cserepeket az  otthonomon, 

miért várjuk némán, passzívan a sorsunk beteljesedését?

Egy statikusan gondolkodó világban élünk,

a legtöbb ember abból indul ki, hogy ilyen a világ, 

ez  van, ezt kell elfogadni.  Mostanában újból és újból 

felcsendül bennem egy régi, Kájoni János által  gyűjtött 

csíksomlyói dal refrénje: "ha  nincs kenyér, keresünk!"  

Igen, mi keresztények a mi  Urunktól Istenünktől azt  halljuk: 

"Keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek",

"bármit kértek az én nevemben, azt  megkapjátok".

Igen, egy változó, növekvő, kibontakozó világot teremtett az Isten, 

és mi ennek a folyamatosan születő  világnak vagyunk a gyermekei. 

Nem statikus, fáradt gondolkodás kellene vezessen bennünket, 

hanem egy dinamikus, bátor, cselekvő, keresztény lelkület, 

a mi Urunk Istenünk szellem Isten ránk bízta a teremtő erőt, 

merem-e azt használni hittel, reménnyel? 

Szépnek látom Isten adta drága szülőföldemet? Azt, ami érték nekem, 

azt örömmel  meg merem-e osztani  gyermekeimmel???

Egy kedves vállalkozó itt Székelyföldön 15 év alatt egy kis csodát teremtett: 

van neki panziója, sípályája és főleg sok-sok  vendége.

Egy nap felhívott szomorúan, hogy nagyra nőtt fia összepakolt 

és elment Amerikába...Leültünk beszélgetni és én megkérdeztem őszintén: 

"Mit gondols ezt, amit itt 15 év alatt megálmodtál, felépítettél, 

más országban el tudtad volna érni?  Saját szájával mondta ki, hogy nem. 

Hát  akkor miért kell nap mint nap azt mondani,hogy itt Erdélyben 

nem lehet  eredményesen dolgozni, meg nem  is érdemes, mert úgyis 

minden hiába, meg stb., stb.  Ha a gyerekeid nap mint nap csak azt hallják,  

hogy nehéz, hogy nem éri meg akkor miért ne mennének el a mi 

"rossz" világunkból?? Barátom némán hallgatott, láttam, hogy érti  azt,

amiről beszélünk. Végül is ő űzte el, a problémák folyamatos felemlegetésével  magától, szépen fejlődő vállalkozásától a gyermekét. Így igaz, de gond egy szál sincs - mondtam neki - most te kell  vissza is édesgessed 

a fiadat!  Ha felhívod, ha írsz neki, mindig mondd el, hogy mennyi vendég 

volt, hogy ma hányan  lovagoltak, és hogy mennyi állatot tudtál értékesíteni 

a saját tehéncsordádból. Nem kell  bölcselkedni,valótlan dolgokka​l hencegni, csak az  igazat mondd ki, de azt újból és újból örömmel mondd el, mert a te 

örömödnek, bizakodásodnak  teremtő ereje van!! Használt a gyógymód, 

a fiatalember  mint szakács hazajött, és vezeti apja  konyháját.

Igen, folyamatos félrevert harangok mellett nem lehet családot alapítani, munkát vállalni, 

gyereket szülni. Abba kellene  hagyjuk az állandó pánikolást, nyafogást, siránkozást és merjük kimondani 

a gyerekeink, fiataljaink előtt,hogy ennyi cipőnk, ruhánk soha nem volt, 

és őseinknek sem volt az elmúlt ezer év alatt,  és azt is mondjuk el, 

hogy ilyen  mennyiségű élelmiszer,  információ, luxuscikk soha 

nem volt még a Kárpát- medencében. Nehéz a magyar ember sorsa? 

Igen, vagy 10-20 kilóval  átlagban valóban nehezebb a kelleténél,  

és ezért kell fogyókúrázzunk.  Ennyi kövér ember,  megműveletlen föld, 

leszüreteletlen almafa, megkapálatlan szőlőtőke soha nem volt itt a 

Kárpát-medencében!  Miért sírunk? Miért űzzük el  gyermekeinket,

fiataljainkat falvainkból, városainkból?? A félelem, a szorongás, 

ha  csak irreális, még akkor is mindenképp kifejti a maga pusztító  hatását. 

Hogy mennyire így van, elmondok egy kísérletet:

A tudósok vettek száz egeret, ötvenet beraktak egy kísérleti terembe, 

a másik  ötvenet egy ugyanolyan terembe zárták. Arra voltak kíváncsiak, 

hogy a félelem, a szorongás, a stressz mit fog eredményezni az egereknél?

Éppen ezért az egyik  megfigyelés alatt álló terembe beraktak egy ketrecbe 

zárt macskát. Így, bezárva a macska nem bánthatta az egereket, 

de a szaga érződött, közben nyávogott, morgott félelmetesen és a kis parányi 

állatokra ez az irreális félelem is hatással  volt. Abban a teremben,

ahol nem volt cica, az élet szépen ment a maga medrében, sok sok kis egérke 

született, a párok gondoskodtak a parányi utódokról, vígan fejlődött 

az egérpopuláció.  A másik teremben, ahol a cica a ketrecben biztos

ította a stresszt, a félelmet, hiába, hogy egyetlen egeret sem tudott bántani, 

az egerek nem hoztak kellő mennyiségű  utódot, sőt sokszor a megszületett 

utódokat is megették, és azok a kis egerek, amelyek életben maradtak, 

sokkal gyengébben fejlődtek, betegesebbek voltak, sőt mindenféle deviancia 

gyakrabban előfordult náluk, pl. több volt itt a saját neme iránt vonzódó egyed.. 

Igen, a félelem, a szorongás, még az irreális, alaptalan félelem is öl

pusztít, megfojtja az áldozatát!! Ezt  a gonosz lélek is jól tudja, ezért lengi be 

világunkat ez a hatalmas nyugtalanság, félelem!! A Gonosz mindig, de mindig a

 Szentírásban pánikol, ócsárolja a jó Isten által szeretettel teremtett világot. 

Jézus Krisztus mindig, de mindig vigasztal, biztat, bátorít! Azt kéri újból és 

újból, hogy ne féljünk, hanem bízzunk benne!!

Végezetül szeretnék elmondani egy jó hírt! Erdélyben, tavaly télen, 

a hideg miatt egy héttel meghosszabbították a téli  vakációt, és mi szépen,

csendben pihentünk a nagy hó alatt. Érdekes: a kollégáim családjaiban 

toronymagasan a  szeptemberi hónapban született a legtöbb kisbaba

Igen, a csend, a nyugalom, a béke meghozta a maga gyümölcsét. 

Szerintem ebben a  mai gazdasági, társadalmi  hullámverésben is, ha magunkban, 

környezetünkben békés nyugalmat tudnánk teremteni, akkor Isten áldása 

kiáradna ránk és megmaradnánk.  Ha hitetlenül a gonosz  lélekre figyelünk, 

akkor a félelem, a szorongás, a legtöbbször felesleges pánik, alaptalan 

stressz összemorzsolja a szívünket is, de a népünket is. 

E néhány gondolattal  szeretném megköszönni azt a hatalmas bizalmat, szeretetet, melyet folyamatosan érzek az anyaországi testvéreim részéről, és kérek elnézést, 

amiért nem tudtam Székelyföldről személyesen elmenni  Budapestre. 

Adja a jó Isten, hogy áldás  legyen ezen a mostani  találkozón is! Csaba t.


Márc. 2.
Nagy Szent Leó pápa beszédeiből
Lelki megtisztulás böjt és jótékonykodás által
Szeretteim, az Úr irgalmassága mindig betölti a földet (vö. Zsolt 32, 5), és minden egyes hívőt a dolgok természete maga tanít arra, hogy Istent tisztelni kell. Igen, az ég és a föld, a tenger és minden, ami benne van, szinte kiáltva tanúskodik Alkotója jóságáról és mindenhatóságáról, s a szolgálatunkra rendelt világ csodálatos szépsége kényszeríti az értelmes teremtményt a hálaadásra.
Most azonban, amikor azokat a napokat idézzük vissza, amelyeket kiváltképpen is emlékezetessé tesznek az emberiség megváltásának szent eseményei, és amelyek sorrendben közel vannak egymáshoz, és kapcsolódnak a húsvéti ünnephez, amelyet megelőznek, – most nyomatékosabb felszólítást kapunk a lelki tisztulásra.
Mert Húsvét ünnepének az a sajátos üzenete, hogy az egész Egyház örvendezzék a bűnök bocsánatán; a bűnbocsánat pedig nemcsak azok öröme, akik a keresztségben most születnek újjá, hanem azoké is, akik már régóta Isten fogadott gyermekei közé tartoznak.
Igaz ugyan, hogy elsősorban az újjászületés fürdője teremti az új embert, de megmarad mindenki számára feladatnak, hogy a halandóság rozsdája ellen küzdve mindennap is megújuljon; és az is igazság, hogy nincs a lelki haladásnak olyan lépcsőfoka, amelyről ne kellene eggyel még magasabbra lépni. Valóban, mindenkinek azon kell lennie, hogy a megváltás napjára elhagyja a régi ember vétkeit.
Amit tehát, szeretteim, hasznos valamennyi kereszténynek minduntalan megtenni, azt most nagyobb gonddal, nagyobb odaadással kell végrehajtani, hogy elérje bennünk célját a szent Negyvennap, ez az apostoli intézmény: ne csupán a böjt, az ételtől való tartózkodás, hanem elsősorban a bűntől való elszakadás által.
Az oly ésszerű és szent böjtöléshez pedig mindennél hasznosabb a jótékonykodást csatolni. Az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlata sok dicséretes jótettet foglal magában: így az összes hívő egyenlő lehet lelkületben, még ha különböznek is anyagiakban.
Sok akadálya lehet az Isten és a felebarát iránti szeretet gyakorlásának, de arra azért mindig találhatunk módot, hogy a jóakaratunkat megmutassuk. Az angyalok is így énekeltek: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek (Lk 2, 14). Mert nemcsak a jóakarat erénye, hanem a békesség ajándéka is boldoggá teszi azt, aki résztvevőn együtt tud szenvedni minden bajba jutott embertársával.
Oly sokféle cselekedete van a vallásosságnak! A maga változatosságával azt eredményezi az igazi keresztényeknél, hogy kiveheti a maga részét a jótékonykodásból nemcsak a vagyonos és a gazdag, hanem az átlagember, de még a szegény is. S ha nem is egyenlőképpen telik az adakozásra mindenkinek, de ugyanaz a lelkület és jóérzés vezetheti őket.

Febr. 17.
A Boldogságos Szűz Mária Szolgái rendjének eredetéről szóló legendából
Élt hét, minden tiszteletre méltó és kiváló férfi. A mi Úrnőnk úgy kötötte össze őket, mint hét ragyogó csillagot. Szívüket és lelküket eggyé forrasztva egy életközösségbe vezette őket, és így velük kezdte meg a Boldogságos Szűz Szolgáiról nevezett szerzetesrend alapítását.
Amikor beléptem rendjükbe, közülük már senki mást nem találtam életben, csak egyedül Elek testvért. Úgy akarta Úrnőnk, hogy Elek testvér egészen a mi időnkig életben maradjon, és így az ő beszámolója alapján ismerjük meg rendünk keletkezését. Amint megtapasztaltam, és saját szememmel is láttam, az említett Elek testvér úgy élt, hogy példájával nemcsak a jelenlevőket vonzotta, hanem egyben a saját maga és rendalapító társai tökéletességéről és az említett szerzetesi életről is tanúságot tett.
E hét férfi életéből, mielőtt még közös életbe léptek volna, négy vonatkozást említünk meg.
Először az Egyházban való életformájukról szólunk. Néhányan közülük még nem kötöttek házasságot, mert elhatározták, hogy örökös szüzességben és tisztaságban élnek. Mások viszont már házassági kötelékben éltek; ismét mások feleségük halála következtében szabad állapotúak voltak.
Másodszor, lássuk, mit tettek a polgári élet terén. Mint kereskedők, az anyagi javak adásvételével foglalkoztak. De amikor rátaláltak a drága igazgyöngyre, vagyis a mi szerzetesrendünkre, akkor minden vagyonukat szétosztották a szegények között, sőt ezenfelül még örvendező lélekkel saját magukat is felajánlották Isten és Úrnőnk leghűségesebb szolgálatára.
Harmadszor, lássuk, milyen volt Úrnőnk iránti hódolatuk és tiszteletük. Volt Firenzében egy jámbor társulat, amely Szűz Mária tiszteletére alakult már igen régen. Ez a társulat ősisége és maradandósága, valamint férfi és női tagjainak sokasága és életszentsége miatt a többi társulatnál nagyobb megbecsülésben részesült, és ezért kitüntetésül Úrnőnk nagyobb társulatának is nevezték. Az előbb említett hét férfi, akik Úrnőnket oly különös tisztelettel szerették, szintén ennek a társulatnak a tagjai voltak, mielőtt közös életet kezdtek volna.
Negyedszer, nézzük lelki életük tökéletességét. Istent mindennél jobban szerették. Bármit tettek – amint illik –, csak érte tették, és így minden gondolatukkal, szavukkal és cselekedetükkel őt dicsőítették.
Miután pedig az isteni sugallat és Úrnőnk különleges vezetése világos lett előttük, komoly fogadalommal kötelezték el magukat a közös életre. Intézkedtek vagyonukról és családjukról: családtagjaiknak meghagyták a szükségeset, a többit pedig kiosztották a szegényeknek. Ezután pedig felkerestek több bölcs, példás és erkölcsös életű férfit, és feltárták előttük tervüket.
Ezután Senario hegyére vonultak, a hegy tetején egy megfelelő kis házat emeltek, és odaköltöztek, hogy közös életet éljenek. Ott született meg bennük az elhatározás, hogy nemcsak a saját életszentségüket akarják biztosítani, hanem ezt az Úrnőnk által megkezdett új szerzetesrendet is gyarapítani akarják mások felvételével. Ezért testvérek toborzásához fogtak, közülük jó néhányat maguk közé fogadtak, és így alapították meg rendünket. Ez a rendalapítás Úrnőnk különleges gondoskodásával történt, a testvérek alázatossága vetette meg az alapját, egyetértésük tartotta össze, és szegénységük őrizte meg.

Febr. 11. HÁZASSÁG HETE 2017.                                                                                                            
Mi is a házasság hete? - Közel két évtizede Angliából indult el ez a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. Hazánkban az országos eseménysorozatot idén tízedik alakalommal rendezik meg, a keresztény egyházak (vagyis ökumenikus módon) és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan település, közösség részvételével. 
A házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára, amelyben a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül. 
Bíró László püspök atya: A páros önzés helyett a házaspároknak „törekedniük kell egymás kiteljesítésére”. A házasságban a kiteljesedés a párbeszéd által valósulhat meg. A Biblia tanítása a házasságról, mint közösségről – „ketten egy testté lesznek” – azt is jelenti, hogy a két személy a párbeszéd által megismeri a másik értékeit, vágyait, örömeit, gondolatait, fájdalmát, nehézségeit. Ez pedig lehetővé teszi, hogy felismerjék egymást, mint Isten ajándékát. Egymás meghallgatása elejét veszi a párbeszéd elsekélyesedésének, amely megfosztana attól az élménytől, hogy „veled kiteljesedhetek”. Püspök atya hozzátette: „Házassági népbetegség, a párok közti kommunikáció hiánya”. Már a napi tíz perc beszélgetés is eredményesen segíti a házas kapcsolatot; a személyes beszélgetés összetartó erő; megélhetjük, hogy együtt érez velünk a társunk.                                                                                 Az idei rendezvénysorozat „házaspár arca”, Madarász Isti filmrendező és felesége, Kerekes Mónika arról beszéltek, hogy „Tanítani nem tudunk, de bátorítani igen”, és arról tanúskodnak:„Szeretjük egymást, sokat beszélgetünk, merünk veszekedni, de már nem tartjuk a haragot, keressük a megbocsátás lehetőségét – s a nehéz helyzetekben összezárunk: nem menekülünk máshova, hanem egymás felé fordulunk. Nagyon hiszünk a házasságban, jó ebbe belevágni, nagy ajándék.” A házasság nem elvesz az életünkből, hanem hozzáad; és abban nem eltűnünk, hanem éppen hogy kiteljesedünk…
Ferenc pápa: A házasság a legszebb dolog, amit Isten teremtett. A Szentírás azt mondja, hogy Isten férfit és nőt alkotott, a saját képére alkotta őket.       De normális dolog-e, hogy a házasságban veszekedjen az ember? Igen, normális. Előfordul. De ha valóban szeretik egymást, rögtön ki is békülnek. Én azt tanácsolom a házasoknak: veszekedjetek, amíg akartok, de ne fejezzétek be a napot anélkül, hogy ki ne békülnétek egymással! Tudjátok, miért? Mert a másnapi „hidegháború” igencsak veszélyes! Segíteni kell a házaspárokat. Van három szó: ezek kincset érő szavak a házaséletben. Én megkérdezném a házasokat: „Szeretitek egymást?” – „Igen”, válaszolják. „És amikor egyiketek tesz valamit a másikért, meg tudjátok köszönni? És ha egyiketek valami baromságot csinál, tudtok bocsánatot kérni?                                          
És ha valamelyiketeknek van egy ötlete, hogy például töltsétek a napot vidéken, vagy bármi más, meg tudjátok kérdezni a másik véleményét?”                 Három szó: „Te hogy látod/ Megengeded?”; „Köszönöm!”; és „Bocsánat!”. Ha a házasságban használják ezt a három mondatot: „Bocsánat, hibáztam!”; „Megengeded/Szabad?”; „Köszönöm!”;- ha tehát használják ezt a három szót, a házasság ragyogóan halad előre. 
Tehát ha problémák merülnek fel, a lehető leghamarabb, még napnyugta előtt béküljetek ki, és ne felejtsétek a három szót: „Szabad?”, „Köszönöm!”, „Bocsáss meg!”.

Febr. 9. TÖRTÉNELEM
SOKAN NEM TUDJÁK!

Febr. 4.
KitűNő FRIVALDSZKY EDITtel - hivatása az élet védelme
Impulzív, közvetlen egyéniség, három kislány édesanyja, aki elveiért immár nemcsak hazájában, de nemzetközi vizeken
is harcba száll. Frivaldszky Edittel, az Együtt az Életért Közhasznú Egyesület elnökével beszélgettünk.
Mesélne kicsit magáról, honnan indult el, milyen impulzusok érték az élete során? 
Karcagon születtem, egy bátyám van.
Szolnokra jártam egy kéttannyelvű gimnáziumba, aztán a bölcsészkaron angol szakot, majd közgazdaságtant tanultam. A nyelvismeretnek az életem későbbi alakulása szempontjából nagy jelentősége volt, mert ennek köszönhetem, hogy megnyílt az út a családok- és az élet védelmével kapcsolatos nemzetközi kapcsolatok kialakítása előtt. 22 éves voltam, mikor megtértem, huszonnégy évesen keresztelt meg Tomka Feri atya
Káposztásmegyeren. Igazi közösségbe kerültem itt. Azóta férjhez mentem, s van 3 gyönyörű kislányunk: 7, 5 és 2 évesek.
Hogy kezdett életvédelemmel foglalkozni? Egy multicégnél dolgoztam, s volt egy kedves kolléganőm, aki felhívott azzal, hogy számoljunk már közösen, mert attól tart, hogy babája van. Kétségbe volt esve, hosszú órákat beszélgettünk. Végül
úgy döntött, hogy abortuszt végeztet, be is ment a kórházba, de amikor a műtősfiú jött érte, eldöntötte, hogy mégis megtartja a
kicsit. Mikor hónapokkal később megszületett a baba, elmentem hozzájuk a kórházba és megköszönte nekem, hogy anya lehet.
Ezzel az erős, személyes élménnyel indult minden.
Elhívást érzett, hogy komolyabban kezdjen foglalkozni a válságban lévő kismamákkal? Valahogy úgy, de közben mondtam
az Istennek, hogy én erre nem vagyok alkalmas. Fiatal család vagyunk, gyerekeket szeretnénk, pénzünk sincs "civilkedni".
Aztán csak annyit éreztem, hogy létre kell hozzak egy formát, egy keretet a működéshez. Onnantól tényleg jött minden "magától",
érkezett az újabb lépésekhez a segítség felülről. Csak egy aktuális példa a jelenből: meghívtak Amerikába egy képzésre,
ami nagyon sokba került volna, de az 1000 dolláros jegyet egy segítő szándékú ember váratlanul megszponzorálta.
Nem tervezetten történnek velem a dolgok, de valahogy mindig sikerül egyről a kettőre jutni.
Így született az Együtt az Életért Közhasznú Egyesület. Mivel foglalkoznak? Krízisben lévő kismamáknak segítünk. A nyilvános
telefonszámunkra érkeznek megkeresések, sokan anyaotthoni elhelyezést kérnek, másoknál nyílt örökbefogadást készítünk elő vagy épp babaruhával, tanáccsal segítjük a kismamákat.
Heten-nyolcan végezzük a munkát aktívan, az ország több pontján. ...
Milyen a hagyományos családi értékek képviselete manapság
a világban, s szűkebb hazánkban Európában?
Bár Európában manapság nem ez a mainstream, de a világban sok családokat,
életet védő komoly szervezet működik, akik egyre inkább hallatják hangjukat a szexuális jogok és radikális meleglobbi harcos
képviselőivel szemben. Félreértés ne essék, senkinek nincs baja a homoszexuálisokkal, azonban azzal már igen, hogytagadják
a homoszexualitás megváltoztathatóságát. Azt is megkérdőjelezhetőnek tartjuk, hogy helyes-e engedélyezni, hogy tizenkét éves gyerekek szülői hozzájárulás nélkül mehessenek abortuszra.
Mindezek már elfogadhatatlanok! Európa sem homogén a családdal, a hagyományos értékrenddel kapcsolatban. Vannak
országok, amelyek kifejezetten fogékonyak és érzékenyek az emberi méltóság ilyen értelmű, a családok, az élet védelmét zászlajára tűző iránya kapcsán. Ilyenek a balti államok, Lengyelország, Olaszország, Málta vagy épp a most csatlakozó horvátok.
De ébredezik Franciaország is.
Magyarország megítélése ebben a tekintetben ma milyen?
A világban, a nagy nemzetközi szervezetekben (pl. ENSZ) Európára ilyen értelemben ma már "csak legyintenek". Ehhez képest az új magyar Alaptörvény tartalmazza a magzati élet és a család védelmét. A hozzánk hasonló szervezetek számára mi vagyunk
a remény - holott jól tudjuk, hogy a gyakorlatban nálunk is minden harmadik babát elvetetik, s egyre kevesebb gyermek születik,
tehát korántsem rózsás a helyzet. De legalább van mire építenünk.
Ugyanakkor a változás nem megy parancsszóra, az embereknek maguknak kell rádöbbenniük a saját döntéseik következményeire,
s arra, hogy a radikális gender-alapú gondolkozás alapján kínált élet hosszú távon nem fenntartható. Egy atyával
beszélgettünk erről. Ő mondta azt, hogy ami nem simul bele az isteni gondviselésbe, az isteni tervbe, az nem is fog fennmaradni.
Milyen igaz! Nagyszüleink látták elmúlni a nácizmust, mi tanúi voltunk, hogy összedőlt a kommunista rendszer. Én is azzal
a magabiztossággal dolgozom, hogy az igazság a mi oldalunkon van, még ha szenvednünk is kell érte. - Lotte -

Febr. 3. HÁZASSÁG - VÁLÁS...
Nagyon érdemes lenne minden házasnak elolvasni ezt! 
Amikor aznap este hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát, megfogtam a kezét és azt mondtam, "Szeretnék valamit elmondani". Ő leült és csendben evett. Megint láttam a fájdalmat a szemében.
Hirtelen nem tudtam, hogyan nyissam ki a számat. De muszáj volt vele tudatnom, min gondolkodtam. El akarok válni. Hoztam fel a témát nyugodtan. Nem tűnt idegesnek a szavaim hatására, helyette inkább lágyan megkérdezte, miért? Kikerültem a kérdést. Ez feldühítette. Félredobta az evőpálcikákat és rám üvöltött, te nem vagy igazi férfi! Azon az éjjelen nem beszéltünk egymással. Ő sírdogált. Tudtam, hogy rá akar jönni, mi történt a házasságunkkal. De nem igazán tudnék neki kielégítő választ adni, én már Jane-t szeretem, nem őt.
Nem vagyok már szerelmes belé. Csak sajnáltam! Mély bűntudattal, felvázoltam egy válási szerződést, amiben az állt, hogy megtarthatja a házat, a kocsit, és a cégem 30 %-át. Rápillantott, majd darabokra tépte. A nő, aki 10 évet töltött velem az életéből, idegenné vált számomra. Sajnáltam, hogy elvesztegette az idejét, forrásait, energiáját, de nem tudtam visszavonni, amit mondtam, hogy én már Jane-t szeretem. Végre hangosan sírt előttem, ami pontosan az volt, amire számítottam. Hogy sírni láttam egyfajta megkönnyebbülést jelentett számomra. A válás ötlete, ami már hetek óta kínzott, szilárdabbnak és tisztábbnak tűnt most.
Másnap nagyon későn értem haza és láttam, hogy valamit ír az asztalnál. Nem vacsoráztam, hanem egyenesen aludni mentem és nagyon gyorsan elaludtam, mert fáradt voltam a Jane-nel töltött eseménydús nap után.
Amikor felébredtem, még mindig ott ült az asztalnál és írt. Nem érdekelt, úgyhogy megfordultam és aludtam tovább. Reggel megmutatta a válási feltételeit: semmit nem akar tőlem, hanem 1 hónap felmondási időt kér a válás előtt. Azt kérte, hogy ez alatt a hónap alatt, mindketten tegyünk úgy, mintha normális életet élnénk, amennyire lehetséges. Az indokai egyszerűek voltak: a fiunknak 1 hónapon belül lesz a vizsgája és nem akarja összezavarni a tönkrement házasságunkkal. Ez számomra elfogadható volt. De volt még valami, megkért, hogy idézzem fel, ahogy az esküvőnk napján a karjaimban bevittem a hálószobába. Arra kért, hogy ez alatt az egy hónap alatt, minden nap, reggelente a karjaimban vigyem ki a hálószobából az ajtó elé. Azt gondoltam, kezd megőrülni. Csak azért, hogy az utolsó napokat elviselhetővé tegyem, beleegyeztem a furcsa kérésébe.
Elmondtam Jane-nek a feleségem válási feltételeit. Ő hangosan nevetett és azt gondolta ez abszurdum. Nem számít milyen trükköt alkalmaz, szembe kell néznie a válással, jegyezte meg gúnyosan. Semmiféle testi kapcsolatom nem volt a feleségemmel, mióta bejelentettem, hogy el akarok válni. Úgyhogy amikor az első nap kivittem, mindketten olyan sutának tűntünk. A fiunk tapsolt mögöttünk, apu a karjaiban tartja anyut. A szavai fájdalmat okoztak nekem. A hálószobából a nappaliba, majd az ajtóhoz, több, mint 10 métert sétáltam vele a karjaimban. Ő becsukta a szemét, és gyengéden azt mondta, ne mondj semmit a fiunknak a válásról. Én bólintottam, kissé dühös voltam. Letettem az ajtón kívül. Ő elment a buszhoz, ami a munkába viszi. Én egyedül vezettem az irodáig. A második napon mindketten lazábbak voltunk. Ő nekidőlt a mellkasomnak.
Éreztem a blúzának illatát. Rájöttem, hogy hosszú ideje nem néztem meg alaposan ezt a nőt. Rájöttem, hogy nem fiatal már. Halvány ráncok voltak az arcán, a haja őszült! A házasságunk komoly áldozatot követelt tőle. Egy percig azon gondolkodtam, mit tettem vele. A negyedik napon, amikor felemeltem, úgy éreztem, hogy visszatért egyfajta meghittség. Ez az a nő, aki 10 évet adott nekem az életéből. Az ötödik és hatodik napon, úgy éreztem a meghittség érzése megint erősödött. Jane-nek nem beszéltem erről. Egyre könnyebbé vált a karjaimban vinni, ahogy telt a hónap. Talán a mindennapos edzések megerősítettek. Egy reggelen válogatott mit vegyen fel. Felpróbált jó pár ruhát, de nem talált egyet sem, ami ráillett volna. Majd sóhajtott, minden ruhám kinyúlt. Hirtelen rájöttem, hogy milyen vékony lett, ez volt az oka, hogy egyre könnyebben tudtam őt vinni.
Hirtelen megértettem ... óriási fájdalmat és keserűséget halmozott fel a szívében. Öntudatlanul nyúltam feléje és megérintettem a fejét. A fiunk ebben a pillanatban lépett be és azt mondta, Apu itt az idő, hogy kividd anyut. Számára, hogy látta az apját karjaiban kivinni az anyját, élete fontos részévé vált. A feleségem jelezte a fiúnknak, hogy jöjjön közelebb és szorosan megölelte. Én elfordítottam az arcom, mert féltem, hogy az utolsó pillanatban meggondolom magam. Ezután a karjaimban tartottam, kisétáltam a hálószobából, keresztül a nappalin, az előszobába. A karjai lágyan és természetesen pihentek a nyakam körül. Szorosan fogtam őt, pont olyan volt, mint az esküvőnk napján. De a sokkal könnyebb súlya elszomorított. Az utolsó napon, mikor a karjaimban tartottam, alig tudtam megtenni a lépéseket. A fiunk elment az iskolába. Szorosan tartottam őt és azt mondtam neki, nem is vettem észre, hogy az életünkből hiányzott a meghittség, az intimitás.
Elvezettem az irodáig ... gyorsan kipattantam a kocsiból, anélkül hogy az ajtókat lezártam volna. Attól féltem, ha bármennyit is késlekedek, meggondolom magamat. Felsétáltam az emeletre. Jane kinyitotta az ajtót és azt mondtam neki, Sajnálom Jane, nem akarok elválni. Csodálkozva rám nézett, és megérintette a homlokomat. Lázas vagy? Kérdezte. Elvettem a kezét a fejemről, Sajnálom Jane, ahogy mondtam, nem válok el. A házasságom talán azért volt unalmas, mert nem értékeltük életünk apró részleteit, nem azért mert már nem szerettük egymást. Rájöttem, hogy attól kezdve, hogy az esküvőnk napján karjaimban vittem haza, egészen addig kellene a karjaimban tartani, míg a halál el nem választ minket. Jane hirtelen magához tért. Hangosan felpofozott, majd bevágta az ajtót és zokogásban tört ki. Lesétáltam a földszintre és elhajtottam.
Az útba eső virágboltban rendeltem egy csokor virágot a feleségemnek. Az eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára. Mosolyogtam és azt írtam, Minden reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el nem választ.
Azon az estén mikor hazaértem, virág a kezemben, arcomon mosoly, felrohantam az emeletre, azért, hogy a feleségemet az ágyban találjam - holtan. A feleségem hónapokig harcolt a rákkal és én annyira el voltam foglalva Jane-nel, hogy észre sem vettem. Tudta, hogy hamarosan meg fog halni és meg akart menteni bármiféle negatív reakciótól a fiunk részéről, ha végig visszük a válást. Legalább a fiunk szemében én egy szerető férj vagyok. Életetek apró részletei amik igazán számítanak egy kapcsolatban. Nem a ház, nem a kocsi, tulajdon, pénz a bankban. Ezek csak előmozdítják a boldogságot, de önmagukban nem adhatnak boldogságot. Szóval találj időt, hogy a házastársad barátja légy és tegyétek meg azokat az apró dolgokat egymásért, amik meghittséget, intimitást eredményeznek. Legyen valóban boldog házasságotok!
Ha nem osztod ezt meg másokkal, semmi sem történik veled.
Ha megteszed, talán megmentesz egy házasságot.
Az életben a legtöbb kudarcot olyan emberek szenvedik el, akik nem ismerik
fel, milyen közel is voltak a sikerhez, mikor feladták. -- forrás: facebook

Jan. 5.
AZ ÚJ FÜZET  (Túrmezei Erzsébet)
Betelt a régi füzetem.
Ma este megnézegetem,
és holnap újat kezdhetek:
háromszázhatvanöt lapos,
ugyanilyen új füzetet.
Lemásolnám most szívesen
a régit, de nem tehetem.
Marad már, amilyen marad.
Ott a Mester kezével írt
sok „láttam” a leckék alatt.
Sorakozik nem egy lapon
féligvégzett feladatom ...
a rendetlen, elégtelen ...
És ezt a régi füzetet
vizsgára vinni kell velem.
De holnap újat kezdhetek:
ugyanilyen új füzetet.
Tiszták, fehérek a lapok.
Nem szeretném elrontani.
Holnap már abba írhatok.
Talán ha jobban figyelek,
ha eztán korábban kelek,
frissebb leszek, igyekezem,
rendesebb lesz a feladat
és ügyesebb lesz a kezem.
Tollat fogok és leírom,
— ragyog a név a papíron — :
„Jézus nevében kezdem el.”
Tudom, hogy rest és rossz vagyok,
s úgy érzem, félni mégse kell.
Háromszázhatvanöt lapon
a leckét Vele írhatom.
Ô vezeti gyenge kezem.
„Jézus nevében kezdem el.”
Jézus nevében végezem.

Dec. 28.
Mária igenje által született a Gyermek
Advent idején az életünk könnyebben összekötődhet Isten örök életével
Csókay András, 2016. december 21., szerda 
Adventben vagyunk, karácsonyt várva. Belegondoltunk, mi lenne a világban, ha Mária nemet mondott volna az életre Gyümölcsoltó Boldogasszony napján? Nem ismernénk az élő Isten arcát. Nem tudnánk a megbocsátó, irgalmas szeretetről, és nem tudnánk, hogy van abszolút igazság, ami maga a szeretet. S mert minderről nem tudnánk, rég elpusztultunk volna.
Mária megtehette volna, hogy nemet mond, hiszen szabad akaratot kapott ő is. Hazánkban napi 122-szer, Európában 4-5 ezerszer és szerte a világon 120-150 ezerszer a „nem” hangzik el Mária igenje helyett. A nem az úr a műtőkben, ahol a legális abortuszokat végzik. Egy idősebb kedves barátom mesélte, hogy az ötvenes évek végén a kórházakban annyira sok volt az abortusz, hogy vödörben vitték ki a megölt gyermekeket a kórházi hulladéktárolóba, emberi mészárszéket csinálva a gyógyító intézményekből. Az eszközök finomodtak, a szám nem ennyire magas, de még mindig ijesztően nagy.
A minap piros cédulát kaptam a szélvédőmre szombaton, egy idegenforgalmi szempontból kiemelt kisvárosban. Tudtam, hogy vétséget követek el? Nem tudtam. Megérdemeltem a büntetést? Igen. Így működik a bűn. Attól, hogy nem tudunk valaminek a bűn voltáról, attól még életünkben megjelenik a bűn következménye, súlyos vagy kevésbé súlyos hatása – ez lelki törvényszerűség.
A hatvanas évek elején a tudomány bebizonyította, hol kezdődik az emberi élet. A DNS-nek mint örökítőanyagnak a felfedezésével ez már nem teológiai, nem is filozófiai, sőt nem is igazán tudományos kérdés, inkább tudományos tény. Úgy, ahogy a gravitáció is az, vagy ahogy azt is tudjuk, hogy a láng vagy a parázs megéget. Ezért nem szoktunk még egy hajnali részegség után sem távozni a nyolcadik emeleti lakásból az erkélyen át, pedig mennyivel gyorsabb lenne – inkább letámolygunk vagy lifttel lemegyünk, mert tudjuk, hogy a gravitáció fizikai törvényszerűsége ránk is érvényes. Cigarettára sem úgy gyújtunk, hogy belelépünk a tábortűzbe, pedig mennyivel egyszerűbb lenne, mint a kis parázsló venyigeszálról rágyújtani. Tudjuk, megtanították, megtanultuk saját tapasztalás nélkül is.
Hippokratész ösztönösen ráérzett az ember jövőbeni súlyos kísértésére – hogy olyan akar lenni, mint az Isten, mert maga akarja megszabni az emberi élet kezdetét és végét –, amikor az orvosi eskübe belevette: „Magzatelhajtást nem végzek, mérget haldoklónak nem adok.” Tehát rögzítette az abortusz és az eutanázia elvetését orvosi oldalról is. Sajnos e szavakat ma már nem mondják a végzős orvostanhallgatók.
Mária igenje, amit az angyali üdvözletre adott, rávilágít az élet kezdetére, ami nem a születés, hanem a fogantatás. Ennek az örömnek csak a betetőzése Krisztus megszületése, a karácsony ünnepe. Nem hívő testvéreinknek 1960 évet kellett várniuk a bizonyosságig, a DNS leírásáig, hogy minden tisztázódjék.
Akkor hol a baj? Miért van csak Magyarországon napi 122 abortusz, hogy a világról már ne is beszéljünk? Az a baj, hogy nem tanították meg, hogy az élet a fogantatással kezdődik, még az orvosoknak sem! Tudatlanul bár, de súlyosan vétkezünk. Azért nincs helye az ítéletnek, mert sokan nincsenek az életet adó tudás birtokában.
A Názáreti Jézusnak hihetetlenül gyorsak és rövidek a válaszai még a legnagyobb problémákra is. A legfontosabbra a szenvedés pillanatában, akár a halálunkkor, amikor úgy érezzük, hallgat az Isten: „kezedbe ajánlom a lelkem”. És a bizalom meghozta a gyümölcsét a feltámadásban. Vagy: „Bocsáss meg nekik Atyám, nem tudják, hogy mit cselekszenek.” Igen, meg lehet bocsátani, ha nem tudja a bűnös, hogy mit cselekszik. Számíthatunk Isten irgalmára! De mint fentebb már leírtam, spirituális törvényszerűségként a bűn magával hozza a negatív következményeket, amelyeket cipelnünk kell. Megtapasztaltam az életemben én is, ahogy mindnyájan.
Magyarország szerencsére élen jár a bűnbánatban, a lelkiismeret-vizsgálatban. Ennek jele, hogy külön helyettes államtitkárság alakult, amely a legjobban üldözött populációt, a keresztényeket próbálja segíteni a világban. Szinte egyedülálló kezdeményezés. Dráma, ami a Közel-Keleten történik. Naponta akár több száz keresztényt is képesek megölni. De mindez töredéke a naponta legyilkolt magzatoknak, akik ugyanolyan emberi személyek, mint az eleven felnőttek. Kétségtelen, hogy valami fejlődés itt is van. A családbarátabb politika azt hozta, hogy 2015-ben 9000-rel kevesebb gyermeket „dobtunk ki”, mint 2010-ben, de még mindig harmincezret. Európa pedig minimum egymilliót.
Nemrég láttam Szilágyi Andor író Tóth Ilona-darabját. Ahogy előre kitervelt módon lemészárolták a kommunisták ’57-ben ezt az ártatlan orvostanhallgatót, elborzasztó. Kiszédelegtünk a színházból a feleségemmel és gyermekeinkkel. De ennél még gyalázatosabb az abortusz, mert Tóth Ilona – igaz nem sokat, de – valamit mondhatott, védekezhetett. A magzat nem tud védekezni, csak egyet sikolt, teljesen kiszolgáltatott.
Esélytelen Európa talpra állása, amíg ezt a terhet magán hordozza. Csodálatos lengyel barátaink, akiknek hitéről példát vehetünk, nem bírták kezelni törvényileg a kérdés megoldását. A nők kirohantak tüntetni az abortusz mellett. Ennek óriási tanulsága, hogy nem lehet az abortuszt politikai kérdéssé tenni, nem lehet törvényileg betiltani.
Mit lehet tenni? Összefogni és tanítani. Mindenkinek tanítóvá, lelki gyógyítóvá kell válnia. Gyógyítani az abortusz után lévőket, tanítani az előtte levőket, akiket megkörnyékezhet mindez. Ehhez nagy anyagi erőforrás és mérhetetlen lelki erőforrás kell. Hogyan szerezhetjük meg ezt?
Ezzel elérkeztünk a lényeghez. Krisztus karácsonykor nemcsak a földre születik, hanem mindenkibe beleszületik. Ott van a nem hívőben, a muzulmánban, a buddhistában, a hinduban – mindenkiben ott van. Állandóan ott van! Nem csak a vasárnapi misén van ott! Nem csak az oltáriszentségben! Mindenkiben benne van, csak nem ismerjük fel. Nagy felfedezés, amikor felismerjük őt magunkban! Sok nagy felfedezés volt. Földrészek felfedezése, az elektromosságé, a C-vitaminé, és sorolhatnánk. Mekkora örömöt hoztak, csak fel kellett őket ismerni. Mindez semmi ahhoz képest, amikor felfedezzük, hogy bennünk él a megszületett Krisztus! Ezért annyira fontos az advent. Várjuk, hogy ő megszülessen bennünk. Mert mi történik akkor? Egy áramlásba kerülünk vele, és megérezzük, hogy csak egy Élet van. Hogy minden egybe tartozik! Hogy a mi életünk általa összekötődött az Isten örök életével, amelyben elhunyt szeretteink is élnek már. Hogy nincs két élet, csak egy van, őbenne. Megérezzük, hogy a mennyország köztünk van.
Az adventi készülődésben, mély imádságban, böjtben végre megismerhetjük valós énünket, ahol csupa jóság, csupa szeretet, csupa béke van. Most! Nem a múltban, nem a jövőben, hanem most van! És állandóan van, huszonnégy órán át, mindig. Csak kapcsolatban kell lenni a betlehemi gyermekkel, akinek az édesanyja igent mondott az életre. Gondoljunk erre, hogy ebben az adventben megélhessük életünk legnagyobb felfedezését, s az erőforrásunk lehessen legnehezebb élethelyzeteinkben is.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg.

Dec. 21.
Hét dolog, amit az anyukák nagyon szeretnének karácsonyra
Hét tétel, amit valószínűleg minden édesanya felírna a karácsonyi kívánságai közé – és amelyek nem kerülnek egy fillérbe sem.
 
Mivel édesanyák, hálával fogadják a családtagjaik valamennyi ajándékát, és tényleg meghatódnak a tésztából készült nyakláncokon; még büszkén ki is állítják őket a lakás valamelyik hangsúlyos pontján. Ugyanakkor van néhány dolog, amire nagyon vágyik szinte minden anyuka.
1. Hogy a szennyes és a mosatlan edények néhány napig vagy varázslatosan tűnjenek el maguktól, vagy a manók tüntessék el őket. Elvégre mindkét kupacnak az a szokása, hogy hirtelen jelenik meg, és exponenciálisan növekszik. Nem működhetnének a másik irányba is hasonlóképpen? Nem kérünk csodákat – csak egy kis apró karácsonyi varázslatot.
2. Tudjuk, hogy nagy kérés, de hiszünk a férjeinkben: boldogok lennénk, ha pár napig mindent megtalálnának maguktól, anélkül, hogy mi bármennyi erőt fektetnénk ebbe. Olyan sok mindenre képesek, pénzt keresnek, pelenkát cserélnek, ügyesen navigálnak – biztos, hogy a nutella helyét is be tudják azonosítani.
3. Nagy ajándék lenne, ha a gyerekeink profi módon elvégeznék a legutáltabb házimunkáinkat, nyafogás nélkül. Javasoljuk, hogy előtte tekintsék meg azt a jelenetet, amikor az állatkák segítenek Hamupipőke báli ruháját megvarrni.
4. Ha végigolvashatnánk egy újságot – akár egy vastagabb fajtát is… Egy ültő helyünkben. Eláruljunk egy titkot? Emiatt az egy dolog miatt szeretünk fogorvoshoz járni. Megvannak a kedvenc lapjaink, és senki nem kér tőlünk semmit, miközben olvasgatunk. Egy fogkőleszedés és egy röngten megéri azt, hogy egyhuzamban végig tudjunk olvasni valamit…
5. Szeretnénk az ebédet vagy vacsorát olyan komótosan és nyugodtan elfogyasztani, ahogy csak jólesik – és anélkül, hogy más is beleenne.
6. Nagy örömmel töltene el minket, ha egyetlen egy napot veszekedés, nyafogás és sírás nélkül tölthetnénk – mármint a gyerekeink részéről.
7. Örülnénk, ha valaki, aki szereti a gyerekeinket, és ők is szeretik őt, elvállalná egy évre ingyen, hogy vigyáz a gyerekekre, valahányszor csak szükség van rá – mégha csak az utolsó pillanatban szólunk is. Különösen akkor, ha az utolsó pilllanatban szólunk… És nem lenne utolsó dolog, ha az esernyővel repülés is menne neki.
Forrás: Aleteia.org