Isten hozta a Rózsafüzér Királynéja Plébánia honlapján!

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2010 Szent Család ünnepétől (december 26.)
2011 Szent Család ünnepéig (december 30.) meghirdeti a Család Évét.


A tematikus év célja a család – mint minden közösség alapja – értékeinek
felmutatása, intézményének erősítése.


A Családok éve ajánlott olvasmánya:
www.katolikus.hu
  - Könyvtár  - Pápai megnyilatkozások – II. János Pál pápa - Familiaris consortio apostoli buzdítás a családról - 1981. november 22.


TARTALOM
1. A közösség ereje - boldogsága
2. Püspökeink körlevele a Család évére
3. Imák a Család évére
4. Házassági ígéretek megújítása
5. Bíró püsp. levele a Család évre - 2010. dec.
6. Bíró László püspök atya körlevele a családokhoz - 2011. január
7. Jegyeseknek jótanácsok
8. XII. Piusz pápa az új házasokhoz (a feleségekről)
9. XVI. BENEDEK PÁPA IMÁJA A MAGZATI ÉLETÉRT
10. A házasság 12 csapdája
11. Kopp Mária: A családosok tovább élnek
12. Kijavíthatjuk-e nevelési hibáinkat?
13. Harry Potter... - Mit mondjunk gyermekeinknek a fantasy irodalomról?
14. Szexualitás, tisztaságra nevelés
15. Anyák, feleségek - és férjek...
16. Szülők lelkitükre
17. XVI. Benedek pápa a nevelésről
18. Válás


http://www.mindennapi.hu/cikk/eletmod/extrem-magas-a-hivok-boldogsagszintje/2011-01-30/1289

Hát igen, a közösség - Extrém magas a hívők boldogságszintje!
Kimutatták a tudósok, hogy a hívők a hasonlóan gondolkozók hálózatában élnek, és a közösséghez tartozás élménye miatt is boldogabbak a többieknél.

Így kezdődik a cikk. Ajánlom átimádkozásra: amit a kutatás mond: a hívő közösségben élők boldogabbak. A szakember jót mond, de hiányos. Azt mondja, hogy a boldogság oka csak a közösség. Valójában sok kutatás kimutatta, hogy a hit maga is boldogság oka, illetve forrása. És a mélyen hívőkből jön létre igazán élő közösség

Kedves Szülők, kedves értelmes fiatalok! Szombaton, febr. 5-én autóval menve, útközben az MR1 rádión hallgattam 12.15 után egy majdnem órás beszélgetést (valakitől kaptam e hírt) a magyar fiatalok kábítószer-veszélyeztetettségéről. Óriási arányokat mondott. Azt mondta, egy átlag mai fiatalnak semmi nem tud védelmet nyújtani ez ellen (mert a kortárs-csoportok és a divat sodorják bele)…
Mit ajánlott mentségként? A szülők jó, beszélgető kapcsolata a gyermekekkel, fiatalokkal Tanítani kell a bátorságra, hogy szembeszálljon a „többséggel” a divatos véleményekkel…
- És az élő baráti, egy világnézetű közösség, amelyről a fenti cikk is szól…

Fiatalok: a fentiek utalnak a Ti nagy felelőségetekre egymás és társaitok iránt

Tegyünk meg mindent a jézusi Közösségért!! Hozzatok érte áldozatot, építsétek. Gyermekeinknek, (fiatalok szemével) önmaguknak és társainak mentsvára ez.
Legyünk Krisztus világossága mások számára is.


KÖRLEVÉL A CSALÁD ÉVE MEGNYITÁSÁRA

Krisztusban Kedves Testvérek!
1. Harminc esztendeje annak, hogy 1981-ben II. János Pál pápa kibocsátotta Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdítását a keresztény család feladatairól a mai világban. Püspöki Konferenciánk a 2011. évet a Család Évének nyilvánította. Döntésünket az a szándék vezérelte, hogy tanúságot tegyünk hitünkről és felkeltsük az emberek szívében a szeretet és a felelősség érzését a társadalom legfontosabb intézménye, a család iránt.
Hogyan alakul a családok sorsa Európában, különösen pedig hazánkban? Ez a kérdés alap¬vető emberi problémát tár fel: milyen helyzetben van ma Európa, milyen állapotban élnek földré¬szünkön, különösen hazánkban az emberek? Nehéz erre átfogó választ adni. Ha a II. Vatikáni Zsinatnak az Egyház a mai világban című lelkipásztori rendelkezését tartjuk szem előtt, ma is el kell ismernünk, hogy az igazi választ úgy találhatjuk meg, ha szembenézünk a mai ember örömeivel és reményeivel, bánatával és aggodalmaival (Gaudium et spes 1). Amikor tehát az Egyház értékeli az egyén helyzetét és a társadalom állapotát, újra és újra pozitív és negatív szempontokra hívja fel a figyelmet. Nem azért teszi ezt, mert mindenáron azt akarja kimutatni, hogy a mérleg egyensúlyban van, hanem attól a meggyőződéstől vezérelve, hogy Isten műve önmagában mindig jó, de a bűn árnyékot vet a teremtett világra. Így hát a hívő keresztény nem engedhet a reménytelen borúlátás kísértésének, de nem élhet a valóságtól elrugaszkodott álomvilágban sem.
2. Európa, ahol annyi nemzet kultúráját alakította Krisztus evangéliuma, ahonnan a keresztény örömhír hirdetői eljutottak az egész világra, ma azonosságának mély válságát éli át. Ha elutasítjuk Isten és a vallás gondolatát, sőt a valóság megismerésének lehetőségében is kételkedünk, könnyen kiszolgáltatjuk alapvető értékeinket pillanatnyi vágyak és érdekek játékának. Európának és népünknek is szüksége van Istenre. Nem feledkezhetünk meg gyökereinkről, mert csak így tudunk reménységgel és a valóság talaján állva tekinteni a jövőbe.
Kortársaink közül sokan abban akarják megélni szabadságukat, hogy mindentől függetlenítik magukat, semmire nincsenek tekintettel, a másik emberre sem, a közösségre sem, a saját jövőjükre sem. A kellemes közérzetnek ebben a bűvöletében könnyen megeshet, hogy nem vesszük észre: elmúlik az élet, s amire lehetőségünk volt tegnap, az holnapra már a múlté. Gyakran félünk meghozni életünk nagy döntéseit, elkötelezni magunkat a sírig tartó hűségre egy jó házasságban. Pedig olyan lények vagyunk, akiknek a fejlődéséhez is, a fizikai, szellemi, lelki értékekben való gyarapodásához és kiteljesedéséhez is szüksége van a jó közösség, a szerető család biztonságára. Még Isten szeretetét is a családi élet tapasztatából vett fogalmakkal fejezzük ki. Így tudjuk igazán átérezni, mit jelent, hogy ő szerető Atyánk, mi pedig egymásnak testvérei vagyunk. Ugyanígy az Egyházban és a közösségben is magabiztosabban, harmonikusabban találjuk meg a helyünket, ha átéltük a szeretet és a bizalom légkörét. Ha megtapasztaltuk az anyai szeretetet, igazi értelmet kap számunkra az is, hogy az Egyházat édesanyánknak valljuk.
Az emberi személy igazi szabadsága lehetőség az Isten akarata szerinti, értékeket teremtő és megvalósító életre. A szabadság tehát nem a kapcsolatok megszakítását, az azoktól való úgynevezett megszabadulást jelenti, hanem életünk megtöltését a szeretet gazdagságával.
3. Társadalmaink irányvesztésének világos jele a népesség fogyása. Hazánk lakossága az idén tízmillió alá csökkent. Pedig a család egészséges működése egyben a társadalom egészségé¬nek is fokmérője. Európában mindenki elismeri, hogy súlyos népesedési probléma alakult ki. A keresztény ember azt is feladatának érzi, hogy a megoldást keresse, mégpedig abból a biztos hitből kiindulva, hogy Isten szeret minket, hogy neki terve van velünk. Ezt a tervét pedig Jézus Krisztusban nyilatkoztatta ki.
A család és az élet Isten tervének szerves része, sőt a család lehetővé teszi, hogy megérezzük az Istennel való közösség örömét. A férfi és a nő szerelmének szépsége, ha egész életre szóló szövetségre lépnek egymással, Isten legvonzóbb természetes képét jeleníti meg az emberi társadalomban. Ez az életszövetség a férj és a feleség kölcsönös javára, s az új emberi élet elfogadására és nevelésére irányul. Ma mégis azt látjuk, hogy gyakran hiányzik a nyitottság a sírig tartó házassági közösségre. Mintha félnénk attól, hogy igent mondjunk az életre! A mai városi, de egyre inkább a vidéki élet is úgy szerveződik, hogy nagy nehézséget jelent népes családot fenntartani. Az anyaságot a társadalom nem mindig becsüli meg kellően. A gazdasági válság és a munkanélküliség szorongást és félelmet hoz sok család életébe. Pedig az anyaság és a családok megérdemlik az egész társadalom megbecsülését és szolidaritását. Az ő támogatásuk nem pusztán szociális kérdés, hanem egész népek, társadalmak jövőjének, létének vagy nemlétének kérdése. Márpedig az élet ára megfizethetetlen. Bármilyen gazdag legyen is egy ember, az életét nem vásárolhatja meg: végül is minden vagyona kevésnek bizonyul. Ahogyan a zsoltár írja: „Az élet ára túl magas volna, meg nem fizetheti senki soha, hogy örökké éljen, s a sírt ne lássa” (Zsolt 49,9-10).
4. Imádkozzunk az idén különös odaadással családjainkért. Legyen a család maga is a közös hit, a közös imádság otthona. Plébániai közösségeink ismerjék meg, tartsák számon a körükben élő katolikus családokat. Maguk a családok is örömmel találják meg egymással a kapcsolatot. Osszák meg egymással ünnepeiket és gondjaikat, segítsék egymást munkával, személyes jelenléttel, tapasztalatok átadásával, és ha szükséges, anyagiakkal is. Büszkeség lehet számunkra olyan családok közösségéhez tartozni, akik gyerekruhával, bútorral, baráti szóval, betegek ápolásával nap mint nap segítik egymást, akik hordozzák a nemzedékek közötti összetartást, akiknek gondjuk van a magányosokra, az idősekre és a betegekre is. Különös figyelemmel és szeretettel kísérjük azok kereszthordozását, akik súlyosan fogyatékos gyermekeket nevelnek! Bátorítjuk azokat is, akiknek megtört a családi életük, tartsanak ki a hitben és az Egyházzal való közösségben.
Kérjük a Szent Család áldását családjainkra, kérjük az első magyar szent családnak, Szent István királynak, Boldog Gizellának és Szent Imre hercegnek közbenjáró támogatását. Kérjük a példamutató családapa, Boldog Batthyány-Strattmann László könyörgését családjainkért és egész nemzetünkért. Amen.
Budapest, 2010. december 26, Szent Család vasárnapja  A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

IMÁDSÁGOK
Hívek könyörgése a Család Évében
(a Püspöki Konferencia levele alapján)
 

1. Urunk, segíts, hogy a Család Évében plébániai közösségünkben megismerjük és fölvállaljuk a családok örömeit és gondjait! Ez az év lehessen valóban szent idő a családokért végzett szolgálatunkban! – Hallgass meg, Urunk!
2. Istenünk, add, hogy keresztény családjaink legyenek a közös hit, a közös imádság otthonává. Add, hogy családjaink élete vonzó példa lehessenek mások számára is! – Hallgass meg, Urunk!
3. Urunk, add, hogy megálljon népességfogyásunk és áldásnak tekintsük a gyermekeket! Különösen kérünk kismamáinkért (…név szerint említsük őket)! Kérünk azokért a családokért, akik szeretnének gyermekáldást! – Hallgass meg, Urunk!
4. Istenünk, add, hogy képesek legyünk megosztani egymással ünnepeinket és gondjainkat, segítsük egymást munkával, személyes jelenléttel, tapasztalataink átadásával, és anyagiakkal is! – Hallgass meg, Urunk!
5. Urunk, segíts, hogy olyan családi közösségeket tudjunk építeni, amelyek gyerekruhával, bútorral, baráti szóval, betegek ápolásával nap mint nap segítik egymást! – Hallgass meg, Urunk!
6. Istenünk, add, hogy fölvállaljuk a nemzedékek közötti összetartást, gondunk legyen a magányosokra, az idősekre és a betegekre is. Különös figyelemmel és szeretettel kísérjük azok kereszthordozását, akik súlyosan fogyatékos gyermekeket nevelnek! – Hallgass meg, Urunk!
7. Urunk, adj erőt, hogy bátorítani tudjuk azokat is, akiknek megtört a családi életük, hogy képesek legyenek kitartani a hitben és az Egyházzal való közösségben! – Hallgass meg, Urunk!
8. Istenünk, add, hogy a fiatalok merjék vállalni az életre szóló elköteleződést a házasságban! Kérünk jegyeseinkért (…név szerint említsük őket)!  – Hallgass meg, Urunk!
9. Urunk, add, hogy kövessünk a Szentcsalád és az első magyar szent család, Szent István király, Boldog Gizella és Szent Imre herceg, valamint Boldog Batthyány-Strattmann László példáját! – Hallgass meg, Urunk!

SZENT CSALÁD VASÁRNAPJÁRA - Hívek könyörgése
Pap:

Istenünk, Atyánk! Fogadd családjaink könyörgéseit, melyeket Szent Család ünnepén nagy hittel terjesztünk eléd!
1. Add Urunk, hogy egyre többen vállalják a holtomiglan-holtodiglan elkötelezettséget, a napjainkban oly divatos erkölcstelen élettársi kapcsolattal szemben, így adva esélyt a születendő gyermekeknek, hogy Isten áldotta családban nőhessenek fel!
2. Istenünk! Te tudod, hogy a hétköznapok apró keresztjeiben, az együttélés megpróbáltatásaiban válik a család szentté. Kérünk, adj erőt családjainknak a nehézségek leküzdéséhez, a másik elfogadásához és őszinte szeretetéhez és a botladozások megbocsátásához!
3. Kérünk Urunk, segítsd ifjúságunkat, hogy merjenek házasságot kötni, fedezzék fel a házasság szentségében rejlő számtalan  áldást és örömöt!
4. Urunk, adj erőt a gyermekeknek, hogy legyenek engedelmesek, mint a gyermek Jézus volt. Tanuljanak, növekedjenek hitben és bölcsességben, hogy felnőttként méltón képviselhessék Jézus tanítását!
5. Kérünk Urunk, áldd meg a feleségeket, hogy Szűz Mária példáját követve
mindig engedelmes, vigyázó, gondoskodó,  szeretetedet fáradhatatlanul közvetítő feleségek és édesanyák lehessenek!
6. Kérünk Urunk, áldd meg a férjeket, hogy Szent József példáján felbuzdulva
ők is állhatatos, dolgos, kitartó, küzdeni tudó, a szeretetedet állandóan visszatükröző férjek és édesapák lehessenek!
Pap:
Köszönjük Istenünk, hogy a Szent Család példaképül áll előttünk, családjaink előtt. Add, hogy plébániánkon minél több szent életű család legyen. Bizalommal kérünk, mert hisszük, hogy Te végtelenül szeretsz, és megáldasz minket. Amen.

Ima a családokért
Dicsőséges Szentháromság,
minden szeretet és közösség forrása,
köszönjük neked a családunkat.
Bocsásd meg bűneinket,
amelyeket szeretteink ellen elkövettünk.
Támogasd testvéreinket, akik házasságukban és
családi életükben hajótörést szenvedtek.
Töltsd el szívünket családtagjaink iránt áldozatos, tiszta szeretettel.
Segíts, hogy a kölcsönös önátadásban napról napra újjászülessünk.
Segítsd fiataljainkat,
hogy bátran vállalják a családi élet kihívásait.
Áld meg mindazokat, akik a
magyar családokért sokat fáradoznak.
Szent Család, könyörögj érettünk!


HÁZASSÁGI  ÍGÉRET  MEGÚJÍTÁSA
Istenem!
Te szent szeretet-kapcsolatra,
házasságra hívtál engem -házastársammal.
Szeretném ma megújítani házassági ígéretemet
a Te erődből, a Te kegyelmed által.
       Újítsd meg, Uram a szívemet;
       Újítsd meg, Uram szeretetemet.

Köszönöm ma Neked házastársam minden jó-tulajdonságát!
Add, hogy mindennap újra felfedezzem Benne
a Te ajándékaidat és a Te tükörképedet.
Elfogadom ma házastársam minden emberi gyengéségét
Segíts, hogy ha ezekbe ütközöm, emlékezzek rá,
hogy Te ajándékként teremtetted számomra ezeket is
Add, hogy tudjak így minden homályba is Fényt, Szeretet vinni.

Isten engem úgy segéljen,
Nagyasszonyunk, a Boldogságos Szűz Mária
és Istennek minden szentjei,
         hogy Téged X… szeretlek,
         szeretetből, és Isten szeretetébe vetett hitből
újítom meg házassági ígéretemet!
         - És hogy Téged szeretni foglak,
holtomiglan, holtodiglan,
         minden örömben és bajban.
         Isten engem úgy segéljen! Ámen


Áldás

Pap: Istenünk, az örök Atya vezessen Titeket a kölcsönös megbocsátás és a mindennapos újrakezdés útján; hogy folytonosan növekedjetek az egyetértésben és a kölcsönös sze-retetben! Hívek: Ámen.
Pap: Áldja meg Isten egymás iránti szeretetetek gyümölcseit, gyermekeiteket. Hogy a köztetek levő egységben Jézus mindig újra jelen lehessen, és Ő legyen családotok vezetője. Hívek: Ámen.
Pap: Isten jóságáról és egységéről tanúskodjatok a világban, különösen más fiatal háza-sok, és a nehéz helyzetben levő házaspárok előtt; hogy mindig megújuló szeretetetek meghívás legyen számukra is a megújulásra és hűségre!
Hívek: Ámen.
Pap: És titeket mindnyájatokat, akik itt együtt vagytok, áldjon meg a mindenható Isten: az Atya +, a Fiú + és a Szentlélek!Hívek: Ámen.

Bíró László püspök levele a Család éve alkalmából (2010. december)

A család első „püspökei” – Szent Ágoston gondolatát idézve – a családapák és családanyák. Az egyház életének bázisa változatlanul a hitét megélő család. Ezt akarta hangsúlyozni a II. Vatikáni Zsinat, amikor a régi egyházatyák által használt „családegyház” fogalmát felelevenítette. A „kisegyház” minden egyes tagja felelős a többiért, egymás hitét ébreszti, erősíti – írja levelében egyebek mellett Bíró László,  a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke.

2011 A CSALÁD ÉVE

A NÁZÁRETI SZENT CSALÁD MINDIG IS A SZERETET, AZ IMÁDSÁG ÉS A MUNKA  ISKOLÁJA VOLT – hangoztatta XVI. Benedek pápa Spanyolországban, a Sagrada Familia templom felszentelésekor. - Napjainkban az életkörülmények megváltoztak, hatalmas technikai társadalmi és kulturális fejlődés zajlott le. E fejlődésnek együtt kell járnia az erkölcs, a mások iránti figyelem fejlődésével. Védeni és segíteni kell a családokat, hiszen az emberi élet alapja az egy férfi és egy nő közötti nagylelkű és felbonthatatlan szeretet. Az igaz szabadság csak ott születhet meg, és maradhat fenn, ahol szeretet és hűség uralkodik. Az Egyház tehát megfelelő gazdasági és szociális intézkedéseket kér ahhoz, hogy a nők maradéktalanul megvalósíthassák hivatásukat otthon és a munkahelyükön. A házasságban egyesülő férfi és nő alkotta család élvezze az állam határozott támogatását. Legyen a gyermekek élete szent és sérthetetlen fogantatásuk pillanatától kezdve. Segítsék elő jogi és szociális téren is a születések számának növekedését. Az Egyház szemben áll mindennel, ami az emberi élet ellen irányul, és támogat mindent, ami elősegíti a természet rendjét, a család intézményének javát.

SZENTATYÁNK EGYIK NAGY TÉMÁJA A CSALÁD. Mindegyre hangsúlyozza az emberről alkotott keresztény felfogást, és azt, hogy a család abszolút értelemben alapvető vonatkozási pontja a társadalom építésének, a személy átfogó fejlődésének, az élet befogadásának. A család témájára való utalás rendkívül időszerű napjainkban. Kultúránk és társadalmunk ezzel szemben gyakran nem védelmezi a családi élet dimenzióit.

AZ ÖRÖK IGE A CSALÁD ÖLÉN LETT EMBERRÉ. „Jézus Krisztus kiüresítette önmagát”, (Fil 2,7) mindenről lemondott, de arról nem, hogy családban testesüljön meg. A megváltás műve a családban kezdődött.

A FIATAL EGYHÁZ CSALÁDOKBAN ÉLT, erősödött és gazdagodott a Lélek által. Az Egyház útra indulásának első fázisában keresztény eleink „a kenyértörést házanként végezték és örvendezve, tiszta szívvel fogyasztották el közös eledelüket” (ApCsel. 2.46). Családi közösségben gyűltek össze, hogy Krisztusra és az Ő megváltói halálára emlékezzenek. A „nagy család” gyűlt össze (az időközben testvérré vált rabszolgák is), hogy az Úr vacsorájára emlékezzék, belőle részesedjék. Kisebb-nagyobb családi közösségben oktatták a gyermekeket, nevelték őket az Úr félelmére. A „családegyház” fokozatosan kitágult. Az eucharisztia ünneplésére egyre többen gyűltek össze. Számos jómódú keresztény Rómában egész házat bocsátott rendelkezésre, hogy az egyre növekvő gyülekezet közösen ünnepelhessen. A szabadság beköszönte, a növekvő igények hozták magukkal, hogy egyre szebb templomokat építsenek. Így alakultak ki fokozatosan a családegyházból a helyi közösségek.

AZ EGYHÁZ ÉLTETŐ MAGJA, ALAPSEJTJE MIND A MAI NAPIG A „CSALÁDEGYHÁZ”. A család első „püspökei” – Szent Ágoston gondolatát idézve – a családapák és családanyák. Az egyház életének bázisa változatlanul a hitét megélő család. Ezt akarta hangsúlyozni a II. Vatikáni Zsinat, amikor a régi egyházatyák által használt „családegyház” fogalmát felelevenítette. A „kisegyház” minden egyes tagja felelős a többiért, egymás hitét ébreszti, erősíti.

AMIKOR A MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZ MEGHIRDETI A CSALÁD ÉVÉT, a harminc évvel ezelőtt, 1981-ben megjelent Familiaris Consortio-ra, II. János Pál pápa apostoli buzdítására is emlékezve, sokrétű célt szeretne megvalósítani. A Családok Nagy Pápája sokat idézett gondolata: „Család, légy az, ami vagy!” A családév szeretné erősíteni a család belső identitását, ugyanakkor szeretné tudatosítani a család missziós felelősségét is. A család ugyanis egyszerre tárgya és alanya az evangelizációnak. Tárgya az evangelizációnak, rá irányul. Ebben az értelemben az egyházközségek segítsék és bátorítsák a fiatalokat a megalapozott házasságra. A távolabbi felkészülést segíti a családi életre nevelés, a közelebbi pedig a párkapcsolatokat irányítja a szentségi házasság felé, már a jegyeskort megelőzően. Fontos a házasságok kísérése, összefogása csoportokba, és hogy legyen, aki ott áll azok mellett is, akik válsággal, különböző nehézségekkel küzdenek. A családnak, mint az evangelizáció alanyának pedig az a feladata, hogy kinyilvánítsa és közölje a szeretetet, amely eleven visszhangja és tükröződése Isten emberek iránti szeretetének, a Vőlegény Krisztus szeretetének a Menyasszony Egyház iránt. (FC 17.)

A CSALÁD ÉVE SZERETNÉ FELRAGYOGTATNI A CSALÁD ÉRTÉKÉT, tudatosítani, hogy a házasságon alapuló család nélkül a nemzet elenyészik, a gazdaság összeomlik, a kultúra lehanyatlik. Társadalmunknak – amelyet az individualizmus, szekularizmus, relativizmus, materializmus tépáz – a család nyújt menedéket, mert képes a társadalom megújítására, hiszen a házasságon alapuló család, elfogadva az életet, a jövő záloga.

A CSALÁD ÉVE kegyelmi idő. Kereszténységtől távolodó világunk csak olyan keresztények életpéldája nyomán fogja újra befogadni az evangéliumot, akik Krisztussal való őszinte, állandó, boldogító találkozásban élnek, és másokat is meghívnak erre a közösségre. XVI. Benedek pápa mondja: Jézus azért jött, hogy a szegényeknek hirdesse az örömhírt; márpedig a legszegényebb az, aki kiábrándult az abszurdnak, ellentmondásosnak vélt életből. Az örömtelenségből szeretetlenség, irigység, önzés fakad és minden rossz, ami tönkreteszi az embert és a világot. Az öröm forrása a szeretet, a szeretet pedig a családban forrásozik. A családok tanúságtételét az Eucharisztia, a bűnbánat szentsége, Isten igéjének hallgatása és az imádság hitelesíti. Vagyis egyedül azok a keresztények képesek tanúságtételre, akik őszinte és élő kapcsolatban vannak Krisztussal, és akik Krisztusból reményt merítenek az élet összes dimenziójához.

A SZEMÉLYEK IGAZI KÖZÖSSÉGÉVÉ VÁLT HÁZASSÁGOK ÉS CSALÁDOK tanúságot téve útjukról példájukkal másokat is segítenek közösséggé válni. Hiábavaló távoli, mégoly fontos igazságok újra, meg újra felidézése, ha a családokban nem tudatosul: az ő feladatuk a társadalom átalakítása. Máskülönben épp a család lesz az első áldozata azoknak a bajoknak, melyeket közömbösen szemlélt és nem hárított el. A család társadalmi feladata révén arra is hivatott, hogy beavatkozzék a társadalmi életbe, azaz elsősorban a családoknak kell gondoskodniuk arról, hogy az állam törvényei és intézményei nem csupán ne sértsék a családot, hanem nagyon határozottan támogassák és oltalmazzák jogait és feladatait. Így tehát a családokban egyre inkább tudatosulnia kell annak, hogy "főszerepet" játszanak a "családpolitikában". (FC 44) A családok hatékony fellépését elősegíti összefogásuk, ha nem egyenként, hanem közösségként lépnek fel.

HÍVOK MINDEN JÓ SZÁNDÉKÚ EMBERT, hogy élje, ünnepelje, hirdesse, a Család Evangéliumát. Az életet szolgálni öröm. Modern világunk az erőfeszítés nélkül birtokba vehető olcsó és múló örömöket reklámozza. A jövő nemzedékét azok a családok adják, akik örömmel és szeretettel, sokszor áldozatok és küzdelmes erőfeszítések árán is szolgálják az életet.

Bíró László az MKPK családreferens püspöke



HÍVOM A CSALÁDOKAT 2011-BEN, A CSALÁD ÉVÉBEN
ÚJÉVI LEVÉL A CSALÁDOKHOZ, A HÁZASPÁROKHOZ, A JEGYESEKHEZ ÉS A SZERELMESEKHEZ, A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKHEZ, ÉS MINDENKIHEZ, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL
 
AZ EMBER MÉLYSÉGESEN VÁGYAKOZIK ARRA, HOGY VALAKI SZERETETTEL FOGADJA EL ŐT, és hogy azt a valakit ő is szeretettel elfogadva útjukat együtt járják, életüket közösen alakítsák, majd ebben a meghitt körben megöregedjenek. Körülöttünk azonban egyre hangosabban azt harsogják: valósítsd meg magadat, magaddal törődj, szerezz meg magadnak mindent, vedd észre, hogy te vagy a legfontosabb; szabadulj meg minden kötöttségtől, ne kötelezd el magad senkinek és semminek, maradj szabad, kapcsolataidat alakítsd úgy, hogy az neked legyen jó; szakíts a házasság és család nosztalgiázó ábrándjával!
AHHOZ, HOGY FÉRFI ÉS NŐ, ANYA ÉS APA, SZÜLŐ ÉS GYERMEK SZERETETBEN ÉLJEN EGYÜTT, NEM ELÉG VONZÓDNI EGY ROMANTIKUS VÁGYÁLOMHOZ. Elszánt akaratra, teljes személyes odafordulásra, sok erőfeszítésre, sőt okosságra és ügyességre is szükség van ahhoz, hogy házasságban, családban, szülőként sikeres életet éljünk, és gyermekeinket egy sikeres, boldog élet felé indíthassuk el.
AHOGY EGÉSZ EURÓPÁBAN, ÚGY MAGYARORSZÁGON IS CSÖKKEN A HÁZASSÁGKÖTÉSEK SZÁMA, a megkötött házasságok hamar fölbomlanak, sok a rossz, sikertelen házasság, az ilyenekre pedig nem épülhet boldog, harmonikus család. A rossz házasságban és a házasságon kívül született gyerekek nem látva jó szülői példát, már nem is gondolják, hogy házasságban, családban élni jó, ebbe érdemes erőt és energiát befektetni. Valójában nem a házassággal van baj, hanem az emberrel, aki nem tud, vagy nem is akar felnőni ahhoz a kapcsolathoz, amelyre a lelke mélyén vágyik, amelyben megtalálhatná végre önmagát és életének értelmét. A szeretet és elfogadottság utáni vágy ugyanis nem elégíthető ki ideig-óráig tartó kapcsolatokkal, csak tartós, végleges, kölcsönös elköteleződéssel. A szerelmes arra a kérdésre: Szeretsz? azt a választ várja, hogy „szeretlek ma, holnap, és jövőre is, és örökre!” És rögtön hozzáteszi: „Ugye te is?”
A szerelmesek szívesen vennék, ha körülöttük megszűnne a világ, hiszen ők ketten egymásnak mindent jelentnek. Azonban ők is, mint minden ember beletartoznak a társadalomba, alakuló kapcsolatuk része a társadalom változó életének. Fontos tehát, hogy kapcsolatukat a társadalom elismerje és méltányolja. Mivel pedig a szerelmespárok által alapított családok adják a jövő nemzedékét, a társadalomnak sem közömbös, hogy milyen minőségű kapcsolatok, mennyire termékeny, stabil, megbízhatóan működő családok jönnek létre. AZ ELKÖTELEZŐDÉS ÉS A HŰSÉG TEHÁT ÖSSZTÁRSADALMI ÉRDEK, NEM AZ EGYHÁZ ÖNKÉNYES ELŐÍRÁSA. Azzal, hogy az Egyház egyedül a holtomiglan-holtodiglan tartó házas kapcsolatot ajánlja a szerelmespároknak, utat mutat, a boldog élet, sőt, az életen túlmutató boldogság felé irányít.
A házasság szentségében a házaspár Isten üdvösségre vezető útjára lép. Kapcsolatuk már nem magánügy, nem is csupán a társadalmi érdekek diktálta szerződés, hanem Isten és az emberpár szövetsége. Egymás melletti végleges elköteleződésükre, hűségük ígéretére, önként vállalt termékenységükre Isten áldását adja, és Egyházán keresztül segít boldogulni. A SZENTSÉGI HÁZASSÁGBAN ÉLŐ HÁZASPÁR ÉLETÉVEL TESZ TANÚSÁGOT Isten szeretetéről, hirdeti a házasság örömhírét. Így vesznek részt az Egyház missziós küldetéséből, vezetik Istenhez gyermekeiket, környezetüket, építik Isten Országát. Ebben a világban élnek és dolgoznak, a tökéletlen, megváltása után sóvárgó világban, ahol minden csak részben, kezdetként sikerülhet (vö. Róm 8, 19-21). Ahogy az Egyház mint Isten népe zarándokúton van, úgy van úton egész életében egymás felé és mégis együtt a házaspár. Sikerük rajtuk múlik, akaratukon, képességeiken és erőfeszítéseiken, és a közösség támogatásán, a társadalmi körülményeken, de főként Isten kegyelmében való bizalmukon.
A TÁRSADALMI KÖRÜLMÉNYEK NEM KEDVEZŐEK, a tartós elköteleződéssel kötött házasság eszménye és az ilyen házasságra épülő család nem áll a társadalmi célok élén. Korunk társadalmát ugyanis a gyors változások jellemzik, ezért értéknek, sőt erénynek számít, ha valaki döntéseit visszavonja, kapcsolatait önkényesen változtatgatja. Ha egy kapcsolat valamiért már kényelmetlen, az én-központú ember felszámolja, új kapcsolatot keres, vagy egymaga akar boldogulni, mindent a maga kényére-kedvére formálva. Ezért is növekszik a kimondottan haszonelvű, hedonisztikus és felelősségkerülő magatartásformák elfogadottsága. Elfogadottak ma már a különféle szabados szexuális viselkedésformák is, sőt, egyre általánosabb ezek törvényi elismerése. Összezavarodtak a normák és értékek, nincsenek példaértékű viselkedés- és szemléletminták. Korunk társadalma nem tiszteli az emberi méltóságot és nem szolgálja a közjót. Az ember került válságba, mert „az önelégült ember úgy él, mintha Isten nem létezne” (EE 9)
A CSALÁD NEM EMBERI KONSTRUKCIÓ, HANEM ISTEN AJÁNDÉKA. A házastársak ajándékok egymásnak, a gyermekek ajándékok a szülőknek, a generációk ajándékok egymásnak. A keresztény család az életet, az örömöt, a békés gyarapodást szolgálja, ahol mindenki kölcsönösen felelős a többiekért, tiszteletben tartja a másik emberi méltóságát. Azok az erőfeszítések (hűség, megtartóztatás, áldozatvállalás, türelem, stb.), amelyek az ideál szerinti élet megvalósításához szükségesek, nem valami jóról való lemondást jelentenek, hanem valami rossznak az elkerülését szolgálják; ezzel a család érdekét, de egyúttal a közjót is előmozdítják. AZ ÉRTÉKEK HIERARCHIÁJÁNAK ÉLÉRE KELL HELYEZNÜNK TEHÁT A KÖZJÓT ÉS AZ EMBERI MÉLTÓSÁGOT. Nem korlátozódhatunk csupán a gyakorló keresztény családokra, törődnünk kell az összes családdal, főleg azokkal, akik nehéz vagy rossz körülmények között élnek. Mindenkinek segítenünk kell abban, hogy megközelíthesse a család eszményét, melyet a Teremtő kezdettől fogva akart, s amelyet Krisztus megváltó kegyelme megújított.
A családokkal foglalkozva fontos feladatunk, hogy világosan és egyértelműen FELMUTASSUK AZ IGAZSÁGOT, éspedig a teljes igazságot, kiemelve értelmét, értékét és szépségét; majd a szentségre összpontosítva FÁRADOZZUNK A PÉLDAÉRTÉKŰ KERESZTÉNYEK KÉPZÉSÉN, A SZILÁRD LELKISÉGŰ CSALÁDOK KIALAKÍTÁSÁN, hogy egységes és élő egyházi közösségek alakulhassanak, olyan mozgalmak és csoportok, amelyek minden plébánián elkötelezett munkát végeznek. „A szentség valódi pedagógiájára van szükség: a keresztség révén valóban Isten szentségének leszünk részesei - amennyiben Krisztusba épülünk és az ő Lelkében veszünk lakást általa - nem elégedhetünk meg a középszerű élettel, mely minimalista erkölcsöt és felületes vallásosságot követ.” (NMI 31)
Azokról azonban, akik részben, vagy egészen kudarcot vallottak, sem a társadalom, sem az Egyház nem mondhat le. A házasság örömhíre nekik is adhat új erőt, iránymutatást, adhat életüknek új célokat, és értelmet. Isten szeretete irántuk sem szűnik meg, kegyelmét nem zárja el előlük. Rájuk is számít, meg kell találniuk a feladatot, amit Isten nekik szánt. „Szükséges AZ IRGALOMRA ÖSSZPONTOSÍTÓ LELKIPÁSZTORI MUNKA is, Jézus nyomdokain járva, aki Isten Szentjeként is a bűnösök barátja volt. Párbeszéd és együttműködés a cél, a szépnek és a jónak a felismerése, bárhol is bukkannak ezek fel, valamint a jónak és az igaznak a pozitív felkínálása minél inkább elkerülve az ellenkező értelmű alapállások elítélését. Ide tartozik AZ EMBER TELJES ÉRTELEMBEN VETT FEJLŐDÉSÉNEK TÁMOGATÁSA: az emberi jogok, a család, a jól rendezett társadalom védelme, amelynek eszköze a lelkiismeretek megszólítása egy szabad és nyilvános vitában; a részvétel és a részleges közösség konkrét formáinak kidolgozása (nem gyakorló keresztények, másként gondolkodó katolikusok, újraházasodott elváltak, élettársi kapcsolatban élők, más felekezethez tartozó keresztények, más vallások hívei, nem hívők); végül az egyházmegyei és plébániai lelkipásztori tervezésben a változatos képzési programok megjelenítése, igazodva az emberek igényeihez és készségéhez, elkerülendő részint azt, hogy elviselhetetlen terheket rakjunk rájuk, részint azt a kísértést, hogy mindenkinek csak ugyanazt a minimumot nyújtsuk.” (E. Antonelli előadásából, Róma, 2010. November 25)
A KERESZTÉNY CSALÁD A HIT TOVÁBBADÁSÁNAK ELSŐRENDŰ ÚTJA volt mindig és ma is hatalmas lehetőségeket hordoz az evangelizáció terén. Saját otthonában evangelizálhat a kölcsönös szeretettel, az imádsággal, Isten Igéjének meghallgatásával, a családi katekézissel, egymás kölcsönös támogatásával. Környezetében pedig evangelizálhat azoknak a kapcsolatoknak a révén, amelyeket a szomszédsággal, a rokonokkal, a barátokkal, a munkahelyi kollégákkal, az iskolával, a sport és a szabadidő terén szerzett társakkal tart fenn. Evangelizálhat a plébánián is, ha rendszeresen részt vesz a vasárnapi szentmisén, közreműködik a gyermekek hittanoktatásában, részt vesz a családos találkozókon, a nehéz sorsú családokat segíti, közreműködik a jegyeseknek a házasságra való felkészítésben, vagy a szülők felkészítésében, amikor gyermeküket meg kívánják kereszteltetni. A keresztény család a társadalmat is evangelizálja azzal, hogy erősíti a társadalmi erényeket, segíti a rászorulókat, csatlakozik a családos egyesületekhez, így is segítve a családok és jogaik számára kedvezőbb kultúra és politika kialakítását (vö. FC 44).
Ahhoz, hogy evangelizáljunk, nem elegendő csupán, hogy meg vagyunk keresztelve, még az sem, ha vasárnaponta gyakorló keresztények vagyunk, hanem KÖVETKEZETESEN EVANGÉLIUMI ÉLETET KELL ÉLNÜNK. „Azok a kihívások és remények, amelyeket a keresztény család átél – mondja II. János Pál pápa – megkívánják, hogy egyre több család ültesse át a mindennapok gyakorlatába az erős családi lelkiséget” (Beszéd, 1988). Az az erős lelkiség, amelyről itt a pápa szólt, úgy értendő, mint élő kapcsolat a jelenlévő Krisztussal a Szentlélek által, melyet az Ige hallgatása, az Eucharisztia vétele és a bűnbánat szentségének gyakorlása révén kell ápolni. E kapcsolatot a mindennapok gyakorlatában, tettekben kell megélni a családon belül és azon kívül, az állandó megtérés lelkületével. Ebből fakad a szeretet és egység növekedése, a nagylelkűség és a bátorság, az áldozatvállalás és a megbocsátás, az öröm és a szépség, valamint az a lángoló vágy, hogy minél többen megleljék üdvösségüket Krisztusban.
A KERESZTÉNY CSALÁDOK ÉLETÜKKEL EVANGELIZÁLNAK, ők az evangelizáció magjai, azok az őrtüzek, amelyek fényt és meleget árasztanak maguk körül. Példaértékű, kreatív kisebbséget alkotnak, kezükben az Egyház és a nemzet jövője.
Kedves családok, házasok, jegyes- és szerelmespárok, és mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltok! 2011-BEN, A CSALÁD ÉVÉBEN LEVELEIMBEN A CSALÁDRÓL, MINT AZ EVANGELIZÁCIÓ ALANYÁRÓL ÉS TÁRGYÁRÓL FOGUNK ELMÉLKEDNI. Körüljárjuk a fiatalok evangelizációját, megbeszéljük, hogyan lehet a különböző környezetből érkező fiatalokat Krisztushoz és egymáshoz vezetni, és hogyan evangelizálhatják ők egymást és társaikat. Megtárgyaljuk a házaspárok evangelizálásának ügyét, nekik kulcsszerepük van a jövő alakulásában. Az ő evangelizálásuk azért is elsőrendű fontosságú kérdés, mert életvitelük - amely a leghatékonyabb evangelizációvá válhat - döntő hatással van az egész társadalomra. Végül pedig azokhoz szólunk, akik valamiért eltávolodtak a keresztény család-ideáltól, nekik szeretnénk segíteni, hogy megtalálják a Krisztushoz vezető utat.
HÍVOM A CSALÁDOKAT, ÉLJÉK AZ EVANGÉLIUMOT ÉS SEGÍTSENEK MÁSOKNAK IS AZ EVANGÉLIUM SZERINT ÉLNI. Merítsenek erőt ezen a Karácsonyon is a Szent Család példájából, hogy mindnyájan együtt mondhassuk: Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embernek!
ÁLDOTT, KEGYELEMTELJES KARÁCSONYT ÉS BOLDOG ÚJESZTENDŐT KÍVÁN KEDVES MINDNYÁJATOKNAK:
Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke


Esküvőre készültök, vagy házasságra? – Hét jó tanács jegyeseknek 

A házasságok több mint fele kudarccal végződik. Mit tehet egy jegyespár azért, hogy sikerüljön a házassága? Nagyon sokat! Íme néhány ötlet:
- Ne siettessétek az esküvőt!
Mindennek megvan a maga ideje, mondja az Írás, és ez vonatkozik a jegyességre is. Akárcsak az évszakok váltakozását, a jegyesség idejét sem lehet és nem is szabad siettetni. Együtt akarjátok nyakatokba venni a világot, s ez nem megy egyik napról a másikra – főleg ha közben lázasan szervezitek életetek legnagyobb társas eseményét. Úgy érdemes tehát kitűzni az esküvő dátumát, hogy bőven legyen időtök a kapcsolatotok ápolására.
- Legyetek türelemmel – és szabjatok megfelelő határokat!
A szexuális kísértést mindenki megtapasztalja, akár házasságban él, akár egyedül. Így próbálja a Sátán tönkretenni Isten ajándékát – és azután sem adja fel, hogy az ember az oltárnál kimondta a boldogító igent. Ha most nem állsz ellen, lehet, hogy később sem fogsz! Akkor sem lesz könnyebb! Amúgy pedig ami igazán értékes, arra megéri várni.
- Ismerjétek meg egymás családját!
A mai rohanó világban a legtöbben távol élnek szeretteiktől. A házasság sikeréhez viszont közösségre és családra van szükség. Tehát: látogassátok őket! Telefonáljatok! Küldjetek nekik ajándékot! És bátran menjetek kerítést javítani! Ma nagyobb szükség van a családra, mint valaha.
- Beszélgessetek boldog házaspárokkal!
Keressetek olyan házaspárokat, akiknek öt, tíz, húsz éve volt az esküvőjük – és figyeljetek, füleljetek, tanuljatok! Akinek sikerült végigmennie ezen a rögös úton, jól ismeri a problémákat, és sok hasznos tanáccsal szolgálhat.
- Keressetek jó jegyesfelkészítést!  
A felkészülés segít, hogy jobban megértsétek a társas viselkedésmintákat – amelyeket általában a családból hozunk magunkkal –, mégpedig jóval azelőtt, hogy a kapcsolatotokban problémák jelentkeznének. A jó felkészítés a lehetséges konfliktusforrásokra is kitér és megoldási javaslatokat is ad.
- Imádkozzatok közösen, és együtt járjatok templomba!
Ez lesz házasságotok alapja. A közös ima erősíti összetartozásotokat, és lehetővé teszi, hogy megnyissátok egymás előtt a szíveteket. Úgyhogy máris elkezdhetitek!
- Hosszú távon gondolkodjatok!
Ami az esküvői kiadásokat illeti, csábítónak tűnhet az egyedi készítésű menyasszonyi ruha vagy egy drága gyűrű. Később azonban, amikor autó- vagy lakásvásárlásra kerül sor, mindez komolytalannak tűnik. Az adósság is hatalmas feszültséget tud okozni a házasságban. Tehát: legyetek megfontoltak a vásárlásban! (Forrás: Annabelle Robertson, cbn.com)

 XII. Piusz pápának az új házasokhoz intézett szavaiból
(Discorsi e Radiomessaggi, 11 mart. 1942: 3, 385-390)

A feleség a család napsugara

Minden családnak megvan a maga tündöklő napja, és ez a feleség. Halljátok, mit mond és mit tart erről a Szentírás: A szorgos asszony kedvessége elhajolja férjét. A szemérmes asszony igen nagy kegyelem. Az egek magasából világító naphoz hasonlít az asszony, ha jó, s dísze a házának (Sir 26, 16).

Valóban, egy feleség és anya olyan, mint a család napja. A napfény nagylelkűségével, a maga áldozatos iparkodásával, szakadatlan szorgoskodásával, mindenben tanúsított éber és gondos gyöngédségével férje és gyermekei életét békéssé és derűssé teszi. Állandó fényt és meleget áraszt maga körül. Úgy szokták mondani, hogy a házasság akkor boldog, ha mindkét házastárs nem a saját maga, hanem a másik boldogítását és jólétét keresi. Ez a nemes lelki tulajdonság és jóakarat, - bár kétségtelen, mindkettőjüket kötelezi -, mégis leginkább az asszony erénye. Teremtésénél fogva ugyanis az anyai természet van megáldva a szívnek azzal a bizonyos benső ösztönével és bölcsességével, amelynek köszönhető az, hogy ha megbántották is, csak derűs jókedvvel válaszol, vagy hogyha gyalázat éri, azt is csak tiszteletet parancsoló méltósággal viseli el éppen úgy, mint a nap, amely a reggeli felhős eget a hajnal ragyogásával teszi derültté, és napnyugtakor is arányló sugaraival vonja be a fellegeket.

A feleség a család tündöklő napja, aki megjelenésének és beszédjének lángoló hevével ragyog fel előttünk. Szemének édes sugara és hangja átjárja a lelkeket; érintgeti, hajlítgatja, fölemeli, de el is űzi a szenvedélyek kusza zavargását. A jól végzett munka örömére hangolja, és a családias beszélgetés meghittségébe vonja férjét, miután az legtöbbször egész nap szakadatlanul dolgozott a műhelyben vagy a mezőgazdaságban, avagy talán kereskedelmi ügyeivel, illetve hivatali teen­ dőivel foglalkozott.

A feleség a család napja a maga természetes, kristálytiszta közvetlenségével, komoly egyszerűségével, tiszteletet parancsoló keresztény méltóságával. Gondolkodása mély, lelkülete minden jóra kész, viselkedése és öltözete illendően választékos, mert lebilincselő szemérmesség ékesíti egész erkölcsi személyiségét. Lelkének finom rezdülései, arcának ünnepélyességet sugárzó vonásai, hallgatása és minden fullánktól mentes mosolya, valamint minden jóra való készsége az egyszerűségében is pompás virágnak a báját kölcsönzi neki, amely a szivárvány színeiben pompázik.

Bárcsak megtudnátok, hogy a feleségnek és édesanyának ez a kepe a szeretetnek és háládatosságnak milyen mély érzéseit kelti fel az édesapa és gyermekek szívében, és mennyire belevésődik ez a lelkűkbe mindenkorra.



XVI. BENEDEK PÁPA IMÁJA A MAGZATI ÉLETÉRT

„Urunk Jézus, Te, aki hűségesen meglátogatod és jelenléteddel elárasztod az egyházat és az emberi történelmet, aki Tested és Véred csodálatos Szentsége által részesítesz bennünket isteni életedben és megízlelteted velünk az örök élet örömét, imádunk és áldunk Téged.
Leborulva előtted, aki a közöttünk valóban jelenlévő élet forrása vagy, könyörgünk hozzád: Ébreszd fel bennünk újra a tiszteletet minden születendő emberi élet iránt, tégy képessé minket arra, hogy az anya méhének gyümölcsében megpillantsuk a Teremtő csodálatos művét, tedd készségessé szívünket, hogy nagylelkűen befogadjunk minden gyermeket, aki kopogtat az élet ajtaján.
Áldd meg a családokat, szenteld meg a házaspárokat, tedd termékennyé szeretetüket. Kísérd el Szentlelked világosságával a törvényhozó testületek döntéseit, hogy a népek és nemzetek elismerjék és tiszteljék az élet, minden emberi élet szent mivoltát.

Vezesd a tudósok és orvosok munkáját, hogy a haladás járuljon hozzá a személy átfogó fejlődéséhez és senki ne szenvedjen elnyomást, igazságtalanságot.
Adj találékony szeretetet a köztisztviselőknek és gazdasági szakértőknek, hogy teremtsenek megfelelő feltételeket a fiatal családok számára az új élet örömteli befogadására. Vigasztald meg azokat a házaspárokat, amelyek azért szenvednek, mert nem lehet gyermekük. Gondoskodj róluk jóságoddal.
Nevelj mindenkit arra: viseljék gondját az árva és sorsukra hagyott gyermekeknek, hogy megtapasztalhassák szereteted melegségét, isteni szíved vigaszát.
Mélyen hívő Édesanyáddal, Máriával együtt, akinek ölében magadra vetted emberi természetünket, Tőled, egyetlen igaz Jónktól és Üdvözítőnktől várjuk az erőt, hogy szeressük és szolgáljuk az életet, miközben várjuk, hogy mindig Benned és a Boldogságos Szentháromság szeretetközösségében élhessünk, Amen.


A házasság 12 csapdája ---  Hosszú kapcsolatot szeretne? Kerülje el a buktatókat!
1. Hiányoznak a meghitt beszélgetések
Vannak párok, akik azt hiszik, a napi feladatok megbeszélése is elegendő. Ám ez tévedés, ők ugyanis előbb-utóbb üresnek fogják találni kapcsolatukat. A csapatmunka azt jelenti, hogy újra és újra megerősítjük céljainkat, és azt, hogy örülünk is ennek.
2. Békés egymás mellett élés
Ez a fajta együttlét nem tekinthető valódi kapcsolatnak. Mindkettőjüket túlságosan lefoglalják a saját feladataik, munkájuk. Az ilyen párok egy idő után már arra sem emlékeznek, hogy miért is házasodtak össze. Természetesen minden kapcsolatban lehet ilyen időszak, de ez nem tarthat évekig!
3. Hiányzó tisztelet
Ez az egyik legveszélyesebb dolog, ami egy kapcsolatban történhet: az egyik fél már nem tiszteli a másikat, és kevésbé vagy jobban, de ki is mutatja ezt. John Gottman házasságkutató pszichológus szerint ez az egyik legfontosabb jele egy kapcsolat végének. Ha egy házasság idáig jut, ott feltétlenül segítségre van szükség.
4. Veszélyes unalom
Fontos a móka, a vidámság és a személyes fejlődés. Ha az élet kezd egyhangúvá válni, akkor az ember azt érezheti, hogy lemarad a jó dolgokról. A nőnek hiányzik a romantika, a férfinak a szenvedély, és mindketten valami újra vágynak.
5. Elismerés nélkül
Mindenkinek szüksége van a dicséretre, enélkül az „elfeledett fél" neheztelni fog, szomorú lesz. Így könnyen elcsábíthatja egy harmadik személy, aki ismét értékeli jó tulajdonságait.
6. Tovatűnt nagylelkűség
Egy kapcsolat kezdetén sok édes dolgot adnak és kapnak egymástól a párok. Az ajándék értéke lényegtelen, csak az a fontos: kimutatják szeretetüket. Az apró figyelmességekre azonban egy egész életen át szükség van.
7. Hiányzó munkamegosztás
A házaspárok közötti háború egyik leggyakoribb csatatere a házimunka. Az igazi tét az egyenlőség, az igazságosság, a tisztelet, a segítőkészség. Sok tanulmány azt mutatja, hogy a férfiak többsége nem veszi ki a részét a házimunkából. A nők emiatt cselédnek érzik magukat.
8. Erőviszonyok felborulása
A megfélemlítés, az uralkodás apróbb eszközei is alkalmasak arra, hogy tönkretegyenek egy szerelmet. Ilyen például, ha állandóan kritizálja valaki a partnerét, de kezdődhet azzal is, hogy elszigeteli barátaitól, barátnőitől. Emiatt úgy fogja érezni, hogy értéktelen, nem lehet megbízni benne.
9. Elfeledett romantika
Nagyon gyakori, mégis veszélyes probléma, ha a párok inkább lakótársaknak érzik magukat, semmint szerelmeseknek. Egymás kezének megfogása, apró kedveskedések életben tarthatják a romantikát. A szex teljes hiánya legalább az egyik félben csalódást vált ki.
10. Eltemetett gondok
A boldogtalan, ingatag kapcsolatok leggyakoribb oka a hallgatás: a soha ki nem mondott problémák. A viták azonban nem ássák annyira alá a kapcsolatot, mint ahogy a legtöbb ember hiszi. A legnagyobb baj az, ha egy kapcsolatban nem vállalják fel a konfliktusokat.
11. Ellentmondó nevelési elvek
Sok vitát gerjeszthet például, ha az egyik szülő túlságosan engedékeny, a másik pedig rendkívül szigorú a gyermekkel. Ezt csak úgy lehet feloldani, ha találnak egy köztes megoldást.
12. Pénzügyi gondok
A pénz sokszor megmutatja egy kapcsolat minőségét. Ha a kevesebbet kereső felet elnyomják, akkor harcolni kezd az egyenjogúságáért. A gondolkodásmód és az eltérő pénzügyi célok is mély éket vághatnak a partnerek közé.
(Az összeállítást készítette: Bárány Zsuzsa)



Kopp Mária: A családosok tovább élnek
 

Az egyházi közösségeknek fontos feladata a fiatalok segítése a párkeresésben, hiszen diszkóban nem lehet párt találni – mondja a Magyar Kurírnak adott interjújában Kopp Mária, akit tavaly karácsonykor elhunyt férjével, Skrabski Árpáddal közösen írt könyvéért - A boldogságkeresés útjai és útvesztői a párkapcsolatokban - tavasszal Stephanus-díjjal tüntetett ki Erdő Péter bíboros, prímás. A vele készült beszélgetés egy házaspárokat, családokat bemutató interjúsorozat első része, amiben a keresztény családeszmény megvalósíthatóságát, nehézségeinek leküzdését is hangsúlyosan mutatjuk be.

Milyen sikereket ért el eddig a Három Királylány, Három Királyfi Mozgalom?

A legfontosabbnak azt érzem, hogy megmozgattuk az egész országot, például sokan írnak nekünk, rengeteg levelet kapunk még kisfalvakból is. Úgy látszik, egy archetípust mozgattunk meg az emberekben, hiszen a népmesékben is mindig a legkisebb királyfi menti meg a királyt és az országot. A kiindulópont az volt, hogy tudtuk, a magyar fiatalok sokkal több gyermeket szeretnének, mint amennyi megszületik. A mozgalom égisze alatt szerveztünk először két-három olyan összejövetelt, aminek az volt a témája, hogy a gyermek a legbiztosabb befektetés, és a mozgalom biztosítja a Népesedési Kerekasztal hátterét is. Kiírtunk egy pályázatot társkapcsolati készségfejlesztésre az óvodától az egyetemig. És meghirdettünk egy filmpályázatot Jófej pár címmel, ahova párperces kisfilmeket és szinopszisokat vártunk, és aminek már megvolt az eredményhirdetése is.  

Sokan beszélnek a család válságáról. Valóban válságban van a család?

Olyan értelemben mindenképp, hogy a házasságok fele válással végződik, a fiatalok közül pedig nagyon sokan nem találnak párt maguknak, pedig a magyar fiatalok 80 százaléka úgy tartja, hogy a legmegfelelőbb életforma a házasság, még akkor is, ha az általános gyakorlat az az, hogy először élettársi kapcsolatban élnek, mintegy próbaházasság gyanánt. Viszont nehezebb elsajátítani a párkapcsolati készségeket, amiket régen megtanultunk a nagycsaládban. Eközben soha nem volt ilyen fontos a jó család. Azok a férfiak és nők, akik házasságban élnek, két és félszer nagyobb eséllyel élik meg a 69. életévüket, mint akik magányosak, de az élettársi kapcsolatban élők is sokkal nagyobb valószínűséggel halnak meg hamarabb. Másik szempont, hogy legnagyobb valószínűséggel a családosok közt is a két vagy több gyermekesek élik meg a 69 évet. Fontos az az intim környezet, ami megvédi az embert a külső világgal szemben.

Pedig régen föld a földdel házasodott, ma szerelemből házasodunk, sokkal több lehetőségünk van az igazi szeretetkapcsolatra.

Régen azért a házasságok többsége valóban érdekházasság volt. Ez persze átalakulhatott igazi életközösséggé. A mai világban ez nincs, nagyon jó kapcsolatok kialakulására lenne lehetőség, viszont nincs olyan társadalmi környezet, ahol igazán találkozni, ismerkedni tudnának a fiatalok. Az egyházi közösségeknek fontos feladata a fiatalok segítése a párkeresésben, hiszen diszkóban nem lehet párt találni. Van egy párkapcsolati kurzusom orvostanhallgatók számára. Megkérdeztem, hallanak-e ilyen kérdésekről máshol, és az derül ki, hogy úgy jutnak el a negyed, ötöd évig, hogy soha senki nem tanítja őket ilyesmire.

Persze a huszadik század első feléig élő családmodellt nem kell feltámasztani, nem is lehet. Hiszen abban a nő csak akkor érvényesülhetett, ha királynő volt. Elég elolvasni az Anna Kareninát. Talán Skóciai Szent Margitot említhetjük meg, aki Szent Istvánnak volt az unokája, és ő állította fel az egész skót államszervezetet Véres Malcolm feleségeként. Évente egyszer ezért egy skót küldöttség jön Magyarországra. Ma már minden nő tevékenységének lehet társadalmi hatása, miközben megszületnek a gyerekei.

A katolikus egyház által támogatott életforma ma mennyire válhat be?

Pontosan ez volna a valódi életszövetség alapja. „Akarom, hogy legyél, és minél inkább legyél”, ahogy nekünk egykor Vácz Jenő jezsuita atya megfogalmazta, ez tud tényleg boldoggá tenni egy párkapcsolatot. Ma már a prüdéria sem jellemző az egyházra, ami azért fontos, mert a szexualitás nagyon fontos egy kapcsolatban. A jó, gazdag szex, az intimitás képessége sokat nyom a latban, de ezt meg kell tanulni. A felnőtté válás egyik fontos jellemzője, hogy képes lesz az ember intim kapcsolatokra. Viszont a prűdség sok boldogtalanság forrása. Ugyanakkor azt is jó tudni, hogy a reklámok által hirdetett nagy szerelem, a „meglátni és megszeretni” az állatvilágból ránk maradt érzés, amikor dopaminfürdőbe kerül az agyunk, és valóban vakok vagyunk, olyan tulajdonságokat vetítünk bele a másikba, amelyek nem is jellemzik őt. Ez a természet csapdája, ami az utódnemzés érdekét szolgálja, viszont gyorsan elmúlik. Ezért ezt át kell tudni menteni egy valóban tartalmas, komoly kapcsolatba, aminek úgyszintén van élettani alapja. Minden testi érintéskor oxitocin szabadul fel, legyen az a csecsemő és a szülei közti érintés vagy felnőttek szexuális élete, bizalmon alapuló testi kapcsolat. Ez az egyik legkomolyabb lelki védőfaktor.

A saját életében hogyan sikerült összeegyeztetni a gyermekvállalást és a karriert?

A férjem, Skrabski Árpád informatikus mérnök volt, akivel már egyetemista korunkban elhatároztuk, hogy együtt fogunk dolgozni, ami nagyon sokat jelent. Évszázadokon át az volt ugyanis a természetes, hogy egy pár együtt dolgozik, ma azonban gyakran előfordul, hogy teljesen más területen dolgozik a férj és a feleség. Ez veszélyes, mert ha valaki jóban van a munkatársaival, közös problémáik vannak, amelyeket a házastársa meg sem ért, ideje nagy részét pedig a munkahelyén tölti, akkor az válásba is torkollhat, ahogy gyakran meg is történik. Mi mindketten munkamegszállottak voltunk, és amikor otthon voltam a gyermekeimmel, akkor is tudtunk együtt dolgozni. Árpád az egyik első nagy számítógépközpontnak volt a vezetője, ahol éjszaka kaptunk gépidőt a munkára. Engem két évig nem vettek fel az orvosi egyetemre, pedig középiskolásként országos versenyeket nyertem, mivel a Patrona Hungariae gimnáziumba jártam. Szerintem fontos, hogy ha valaki elvégez egy egyetemet, akkor azon a területen is dolgozhasson, ahol képeztette magát az állam pénzén. Amikor azt mondom, hogy el kell érni, hogy egy nő a gyermekvállalás mellett a karrierjét is építhesse, nem a pozícióhajhászásra gondolok, hanem arra, hogy a gyerekek felnevelése mellett a választott szakmájában is dolgozhasson, tevékenykedhessen. Az első lányom születése után két évvel kaptam meg az ösztöndíjas aspirantúrát, ami olyasmi volt, mint a mai PhD. Azaz keményen kellett dolgoznom, de nem kellett állandóan bejárnom. De már a lányaim egy éves kora után egy szomszédasszony járt hozzánk, amikor dolgoztam. Tőle sokmindent megtanulhattak, amit tőlem nem, például, hogy hogy lehet finom süteményt sütni.

Viszont ezt sokan nem engedhetik meg maguknak. Talán a nagyszülőket be tudják vonni.

Az én szüleim akkor már nem éltek, de a férjem édesanyja sokat segített nekünk. De mindenképp jobb megoldás volt, hogy nem estem ki tartósan a munkahelyi feladataimból, amikor a gyermekeink kicsik voltak. Úgy látom, hogy nekik sem ártott ez meg egyáltalán, pontosan úgy alakult az életük, bár egyéni módon, ahogy elképzeltük.

Sokan attól tartanak, ha egy helyen dolgoznak a házastársukkal, hogy egymás agyára mennek.

Nyilván ez reális veszély. Mi a férjemmel sosem dolgoztunk egy helyen, én itt, az orvosi egyetemen voltam, ő mérnökként dolgozott. A munkahelyeink hivatalos együttműködési megállapodást kötöttek, így tudtuk vinni a közös projektjeinket, és otthon is sokat dolgoztunk együtt. Egy helyen dolgozni tényleg veszélyes lehet, főleg ha főnök-beosztott viszony van a házastársak között.   (Szilvay Gergely/Magyar Kurír)

Kijavíthatjuk-e nevelési hibáinkat?
A Facebookon végzett „közvélemény-kutatás” során a szülőknek erre a kérdésre kellett felelniük: „Mit csinálnék másként, ha ma újrakezdhetném?” A válaszok négy fő gondolat köré csoportosíthatók: nagyobb következetesség, kevesebb aggódás, több együttlét, szeretetteljesebb megnyilvánulások

Nagyobb következetesség
• Következetes lennék, és jobban ügyelnék, hogy súlya legyen annak, ha valamire nemet mondok.
• Megtanulnám, hogyan kell következetesnek lenni.
• Következetesebb és fegyelmezettebb lennék a házimunkával és a testmozgással kapcsolatban.
• KÖVETKEZETESEBB lennék. Ha az ember nem elég következetes, abból mindig csak baj van.
• Szabályokat alkotnék az otthoni élethez, és ragaszkodnék hozzájuk. Sokszor csak vaktában fegyelmeztünk, és ettől eléggé következetlen lett a nevelésünk.
• Következetesebb lennék.
• Ügyelnék rá, hogy már a kezelendő problémák felmerülése ELŐTT közös nevezőn legyünk a férjemmel! Ez a legfontosabb - hogy következetesek legyünk -, és ha ez nincs meg, az sok fájdalmat okoz.

Kevesebb aggódás
• Nem aggódnék annyit azon, hogy nem teszek-e esetleg rosszul valamit. Rájöttem: lehet, hogy az ember mindent „jól” csinál és mégis hibázik. Jobban elengedném magam, élvezném, hogy anyuka vagyok, örülnék a gyerekeimnek – olyan csodálatos kis emberek!
• Nem félteném annyira a legnagyobb fiamat, ha ma lenne középiskolás. Soha nem adott okot rá, hogy ne engedjem el valahová, de annyira aggódtam, nehogy valami baja essen, hogy túl sokszor mondtam neki nemet. Most már egyetemre jár, és alig látjuk, mert végre „szabad”.
• Nem aggodalmaskodnék annyit.
• Nem aggódnék apróságok miatt!
• Sokszor mondogatnám magamnak, hogy nem kell annyit aggódni.
• Nem aggódnék annyit azon, hogy minden rendben legyen... egyébként is, mi az, hogy rendben?!
• Kevesebbet aggódnék... valaki egyszer azt mondta, hogy ha többet aggódom a tanulásuk, a jövőjük stb. miatt, mint ők, akkor túl sokat aggódom. Rájöttem, hogy igaza volt!
• Lazítanék. Engednék nekik. Bíznék bennük. Élvezném őket...

Több együttlét
• Többet lennénk együtt a családdal!
• A lányom tizenhét éves, és nem töltöttem vele kettesben elég időt, nem beszélgettünk eleget. Nagy távolság van köztünk; remélem, a kisebb lányaimmal nem követem el ugyanezt a hibát.
• Többet lennénk együtt a családdal és a gyerekekkel külön-külön is.
• Többször kikapcsolnám a tévét, és több olyan dolgot csinálnék, ami a gyerekeket érdekli.
• Több időt töltenék a gyerekekkel, kevesebbet lennék távol otthonról a munka miatt.
• Többet játszanék a lányommal, ha újra kicsi lenne: babáznék, szerepjátékot játszanék, fogócskáznék, bújócskáznék vele, és többször fognánk együtt szentjánosbogarat...
• Nem szoknék rá annyira a tévére és más elektronikus figyelemelterelőkre, viszont többet játszanék otthon és a szabadban.
• Többet étkeznénk közösen. Közben beszélgetünk... addig is együtt vagyunk.
• Nem dolgoznék annyit; többet lennék otthon a családdal.

Szeretet- és tiszteletteljesebb megnyilvánulások
 • Többször meghallgatnám és kevesebbet oktatnám őket. Nem akarnék mindent lenyomni a torkukon, nem várnám el, hogy vakon engedelmeskedjenek, mert ez ma már nem így működik... LÁZADNI fognak, és ez okoz minden szenvedést!
• Többször kérnék bocsánatot.
• Kevesebbet kiabálnék.
• Nem kiabálnék velük és jobban tisztelném őket.
• Nem veszekednék a férjemmel a gyerekek előtt. Jobban engedném, hogy a gyerekek kifejezzék, amit éreznek, és ne kelljen elnyomniuk az érzelmeiket.
• Többször meghallgatnám őket, kevesebbet prédikálnék, és gyakrabban megkérdezném a véleményüket erről-arról. Kitartanék mellettük a nehézségek idején.
• Nem vitatkoznék velük még akkor sem, ha látszólag lételemük a vitatkozás.
• Megtanítanám az egész családot, hogyan kell szeretettel, normálisan kommunikálni egymással.
• Feltétel nélkül szeretném őket.
• Többször megölelném, megpuszilnám őket (kamaszkorban is). Szülőként néha olyan „kínosnak” érezzük ezt, hiszen már nagyok... pedig pont akkor van rá leginkább szükségük.

Érdekes, hogy a kívánt a változtatások egyik kategóriában sem a gyerekek magatartásával, hanem a szülők viselkedésével, kapcsolatteremtésével, reakcióival és mulasztásaival kapcsolatosak. De a sorok közt olvasva az is kiderül: a szülőkben valószínűleg attól ébredt lelkiismeret-furdalás, hogy hibáik következtében megromlott és talán még most is feszült a gyermekükkel való kapcsolatuk.

A válaszadók rájöttek: saját viselkedésük is hozzájárult ahhoz, hogy milyen lett a kapcsolatuk felnőtt gyermekeikkel és  miként boldogulnak ma gyermekeik az életben. Ha újrakezdhetnék, néhány dolgot bizonyára másként tennének. Ügyeljünk hát ezekre saját gyermekeink nevelésében! A kamaszévek – bár némelyik gyereknél nagyon nehéznek és szinte örökkévalónak tűnnek – valójában hamar elszállnak, s utána egy egész életet tölthetünk együtt. Milyen bölcs tanácsokkal segítenek a tapasztalt szülők? Legyünk következetesek... legyünk sokat együtt... ne aggódjunk annyit... és nagy szeretettel beszélgessünk a gyermekeinkkel!
                                                                     Forrás: Mark Gregston, cbn.com  --- Magyar Kurír

A Star Warstól Harry Potterig – Mit mondjunk gyermekeinknek a fantasy irodalomról?

A Star Wars, amely a kisgyermekek számára is könnyen érthető módon dolgozza fel a jó és a rossz harcát, meglehetősen elfogadott a keresztények körében. A Harry Potter és más olyan művek esetében azonban, amelyekben elmosódik a határ valóság és fantázia, jó és rossz között, jóval nehezebb rámutatni a csúsztatásokra, illetve a burkoltan jelen lévő bibliai igazságokra. Mit tehet hát a szülő, a nevelő?

1. Végezzük el a „házi feladatunkat”!

Ha tudni szeretnénk, gyermekünknek való-e egy film vagy könyv, érdemes előszűrést végeznünk. Új filmnél, amelyet még csak most kezdenek vetíteni a mozikban, ez néha nehezen megoldható; ebben az esetben keressünk megbízható kritikákat, amelyek figyelmeztetnek, ha valami elfogadhatatlanra számíthatunk. Ha jól megismertük a film tartalmát, és még a megtekintés előtt elbeszélgetünk róla a gyerekkel, könnyen rámutathatunk azokra a pontokra, ahol az nincs összhangban a hittel. Sokszor rájövünk, hogy nem kell egy-egy filmtől vagy könyvtől távol tartanunk a gyereket, csak meg kell tanítanunk, hogy helyesen lássa.

2. Szánjunk időt a megbeszélésre!

A fantasy film megtekintése után segítsünk a gyereknek, hogy le tudja vonni a történet erkölcsi tanulságait. Ha úgy jövünk is ki a moziból, hogy erre aztán kár volt időt fecsérelni, használjuk ki a lehetőséget, és közösen értékeljük, amit láttunk: a szereplőkkel, helyzetekkel, cselekménnyel állítsunk párhuzamba szentírási történeteket, szakaszokat, erkölcsi igazságokat. A nyilvánvaló tanulságnál néha többet érnek a rejtett igazságok.

3. Tanítsuk őket az igazságra!

Ha ügyelünk rá, hogy gyermekeink élete Isten igéjében gyökerezzen, biztosak lehetünk benne, hogy bármit látnak, különbséget tudnak majd tenni a valóság és a képzelet között – de mielőtt mindenből kiszűrnénk az élvezetet, olvassuk el a négyes pontot:

4. De azért engedjük, hogy szárnyaljon a képzeletük!

A képzelet Isten ajándéka. Gondoljuk csak el, micsoda alkotó- és képzelőerővel teremtette meg az Atya a világegyetemet! Ha meggondoljuk: minden álmunk ebből a csodálatos világból táplálkozik. Isten azt akarja, hogy megismerjük őt, és ennek során felismerjük, hogy valamennyiünket a saját képmására alkotott: a saját alkotó, végtelen fantáziájú képmására. Látni szeretné, hogy ezt az alkotóképességet örömünkre, boldogságunkra használjuk, a teljes élet szolgálatába állítjuk.

5. Tartsunk velük!

A mesevilág, a könyvek, a filmek remekül összehozhatják a szülőket és a gyerekeket. A kisebbekkel rajzfilmet nézhetünk, számítógépes játékot is játszhatunk, ha nehezen köti is le a figyelmünket. A nagyobbakkal pedig, ha szeretik a fantasy műfajt, egy-egy könyvről, filmről elbeszélgetve közösen fedezhetünk fel egy új világot.
Forrás:cbn.com  Magyar Kurír


Szexualitás, tisztaságra nevelés
- letölthető anyagok az Országos Lelkipásztori Intézet honlapján
Az Országos Lelkipásztori Intézet honlapján ( http://w3.oli.katolikus.hu/cimlap ) – számos más értékes dokumentum mellett – ingyenesen letölthető a dublini Pure in Heart közösség angol nyelvű prezentációjának magyar nyelvű változata.

Az eredeti dizájnnal megjelent prezentáció 78 diát tartalmaz, amelyek fiataloknak szóló előadás alapjául vagy beszélgetés indítására is szolgálhatnak a tiszta szerelem témájában. A 3,4MByte nagyságú pdf-file letölthető innen. (Letölthetők továbbá Farkas István piarista, Tomka Ferenc, Gabriele Kuby és Pálhegyi Ferenc e témában megjelent írásai.)

A prezentáció CD-n is megjelent. Megrendelés, információ az oli[kukac]katolikus.hu e-mail címen.  Magyar Kurír


Miért szeretjük az Anyákat... 

- Anya és Apa Tv-t néznek, mikor Anyu mondja: későre jár fáradt vagyok megyek, lefekszem.
- Bement a konyhába megcsinálta a szendvicseket másnapra, elöblítette a popcornos tálat, húst vett ki a fagyasztóból a másnapi ebédhez, leellenőrizte a müzlis dobozokat, feltöltötte a cukortartót, tányért, kanalat tett az asztalra, bekészítette a kávéskannát másnap reggelre.
Néhány nedves ruhát betett a szárítóba egy adag ruhát tett a mosógépbe, kivasalt egy polót. Felvarrta a lelogó gombot. Felvett néhány ottfelejtett játékdarabot az asztalról, visszatette a telefont a töltőre, a telefonkönyvet pedig a fiókba. Megöntözte a növényeket, kiürítette a szemetest és felakasztotta a törülközőt száradni.
Ásítozva és nyújtózva egyenesen bement a hálóba. Megállt az asztalnál írt néhány sort a tanárnak, kiszámolt egy kis pénzt a túrára, előhúzta a szék alá rejtett munkafüzetet... Aláírta, megcímezte és felbélyegezte barátainak a születésnapi képeslapot és írt egy rövid listát a fűszeresnek. Mindkettőt a táskája mellé tette.
Aztán Anyu megmosta az arcát 3:1 lemosóval majd éjszakai krémet tett rá, megmosta a fogát, lereszelte a körmeit.
- Apa kikiált: Azt hittem, hogy lefekszel!
Már megyek- feleli.
Vizet öntött a kutya táljába kiengedte a macskát, majd meggyőzödött róla hogy az ajtók zárva vannak és az udvari lámpa ég.
Mindegyik gyerekénél lekapcsolta az ágy melletti éjjeli lámpát és a Tv-t, felakasztott egy inget, bedobott néhány koszos zoknit a szennyestartóba majd volt egy rövid beszélgetése a még fönt lévővel, aki még mindig a háziját csinálta.
A szobájában beállította az ébresztőt, kitette a másnapi ruháit, sámfát tett a cipőjébe. Még 3 dolgot adott a 6
legfontosabb megteendő dolog listájához.
Elmondta az imáját és elképzelte a befejezését a jövőbéli terveinek.
- Ezalatt az idő alatt Apa lekapcsolta a Tv-t, kihirdette, hogy nincs semmi különös tennivaló. Megyek aludni. És ment... minden egyéb gondolat nélkül.
Van itt bármi különleges?
Tudod már a nők miért élnek tovább...?
MERT ŐK HOSSZABB HASZNÁLATRA LETTEK ALKOTVA..., az egyetlen ok, amiért nem halnak meg hamarabb az az, hogy túl sok tennivalójuk van!!!
 

LELKITÜKÖR SZÜLŐKNEK
 

Otthonunk
Igyekszem-e egyre szebbé, kedvesebbé, barátságosabbá tenni otthonunkat? Törekszem-e arra, hogy családom tagjai a lakásban igazán otthonosan érezzék magukat? Türelmes vagyok-e családtagjaim, különösen az idősek és a fiatalok életstílusa iránt? Szívesen töltöm-e otthon a szabadidőmet? Házastársam és gyermekeim barátait szívesen látom-e otthonunkban? Vallásos légkör uralkodik-e otthonunkban? Rendben tartjuk-e otthonunkat? Megosztjuk-e az otthoni feladatokat? Buzdítom-e gyerekeimet, hogy önzetlenül is segítsenek? Figyelek-e arra, hogy segítségük ne legyen terhes számukra? Ha olyan házimunkát kell végeznem, amit nem szeretek, nem végzem-e aszkéta arccal? Másfelől: nem vagyok-e rabja otthonunknak? Nem tartok-e túlzott rendet, ami múzeummá, kiállító teremmé teszi a lakást, és akadályozza, hogy otthon legyen? Okosan gazdálkodunk-e a pénzzel? Az ezzel kapcsolatos kérdéseket megbeszélem-e házastársammal? Segítünk-e másokat anyagilag? Minek tartanak engem a többiek a családban? Basának? Házisárkánynak? Vagy édes szülőnek? Biztos lehetek ez utóbbiban? Étkezéseink közben boldog, vidám hangulat uralkodik-e? Egyáltalán: vannak-e közös étkezéseink? Van beszélgetés ilyenkor, vagy talán ekkor is rádiót hallgatunk, tévét nézünk? Igyekszünk-e akkor is ízlésesen teríteni, amikor nem várunk vendégeket? Nem rontjuk-e a családi étkezések hangulatát mogorva hallgatással, zsörtölődéssel, haraggal? Nem vagyunk-e az étkezésben kényeskedők, válogatósak (az esetleg szükséges diéta kivételével)? Elismerjük-e házastársunk, gyermekünk konyhaművészetét? Érdeklődünk-e mindenki és minden után? Nem hozakodunk-e elő az asztalnál kellemetlen dolgokkal? Olyan-e a társalgás szelleme, hogy a gyermekek nyugodtan hallgathatják, és részt is vehetnek benne? Szeretettel tanítom-e gyermekeinket az illemszabályokra, főleg saját példámmal? Meghitt-e az esti családi együttlétünk?
 
Hivatásbeli munkám
Szeretem-e a munkámat, hivatásomat? Igyekszem-e benne örömet találni akkor is, ha a kényszerűség állított helyemre? Igyekszem-e magamat szakmámban művelni, tökéletesíteni? Pontos vagyok-e a munkahelyemen, és lelkiismeretesen végzem-e a munkámat? Megbízható vagyok-e abban, amit vállaltam? Ha külön munkát is vállalok, "ráhajtok", nem történik-e ez saját egészségem és családi békém rovására? Nem vagyok-e a munkahajsza miatt ilyenkor ideges, és sok távollétemnek nem látják-e kárát végső soron családom tagjai? A többletmunka csakugyan szükséges családom javára? Nem pusztán az erőnket meghaladó luxus vágya, a korunkra annyira jellemző anyagiasság, egymás túllicitálásának vágya sugallja-e? Munkahelyemen hitem szellemében viselkedem-e? Igyekszem-e eloszlatni a munkatársak közti ellentéteket, és nem szítom-e én magam is azokat? Nem adtam-e másnak erkölcstelen tanácsot? (pl. válás, abortusz, lógás, fúrás) Nem terjesztek-e erkölcstelen légkört? (viccekkel, ivászattal, trágár szavakkal stb.) Beosztottjaimat nem vagyok-e önfejű, hatalmaskodó? Engedem-e kibontakoztatni tehetségüket? Kollégáimat igyekszem-e barátságos viszonyban lenni? Elismerem-e képességeiket, tehetségüket? A kezdőket, ügyetlenebbeket segítem-e? Van-e érzékem ahhoz, hogy észrevegyem, ha valami (talán családi ügy) nyomasztja őket? Őszintén igyekszem-e ilyenkor segítségükre lenni? Főnököm ellen nem szítom-e a hangulatot? Mások bizalmával nem élek-e vissza: megtartom-e mindenki iránt a teljes diszkréciót? Másnemű kollégáim iránti viselkedésem megfelel-e a házassági hűség szellemének? Munkahelyi kellemetlenségeimet nem azzal vezetem-e le, hogy családomban vagyok ideges, indulatos? Házastársam és gyermekeim munkahelyi-iskolai problémáit készségesen meghallgatom-e? Tudom-e, hogy ha nekem elmondhatták bajaikat, ezzel részben már meg is könnyebbültek, még ha közvetlenül nem is tudok helyzetükön változtatni? Viszont: gyermekeim iskolai bánatain nem azzal könnyítek-e; hogy indokolatlanul aláásom a pedagógus tekintélyét?
 
Külsőm, egészségem
Ügyelek-e arra, hogy külsőm mindig gondozott legyen? Ügyelek-e testem, hajam, körmöm, ruhám tisztaságára? Mosakszom, fürdöm-e rendszeresen? Ízlésesen és koromhoz illően öltözködöm-e? Nem viszem-e túlzásba a luxust az öltözködés terén? Megvan-e bennem az evangéliumi "szegénység szelleme" oly értelemben, hogy kész legyek mástól elfogadni jó állapotú, de már hordott ruhát, vagy ragaszkodom a mindig újhoz? Odahaza nem hanyagolom-e el a külsőmet? Nem ülök-e le étkezni munkaruhában, piszkos kézzel? Jól érzi-e magát férjem-feleségem, ha velem látják? Ügyelek-e testi egészségemre? (elegendő mozgás, fizikai munka, sport) ügyelek-e épségemre? (közlekedés) Amennyiben nem érzem magam egészségesnek, elmegyek-e orvoshoz, vagy felelőtlenül fertőzöm környezetemet? Alszom-e eleget? Nem vagyok-e rabja valamilyen szenvedélynek? Nem dohányzom-e olyan helyen, ahol ez másoknak kellemetlen, sőt káros?
 
Szellemem
Igyekszem-e magam nemcsak szűkebb szakmámban, de az általános műveltség terén is tovább képezni? Nem vagyok-e, vagy nem tartanak-e szakbarbárnak? Hitbeli ismereteim nem rekedtek-e meg kezdetleges fokon? Igyekszem-e magam e tekintetben is tovább képezni: könyvek, vallási folyóiratok, rendszeres olvasásával, Szentírás olvasásával, közösségi összejövetelekkel, előadások hallgatásával? Igyekszem-e jó társalgó lenni? Merek-e közösségben, pl. templomban is felolvasni, előadni? Társaságban merek-e megszólalni? Vagy ellenkezőleg: nem igénylem-e, hogy mindig én beszéljek? Tudok-e másoktól tanácsot, véleményt, kritikát kérni vagy elfogadni? Nem sértődöm-e meg a kritika miatt; nem feltételezem-e, hogy csakis nekem lehet igazam? Tudok-e hallgatni akkor, ha beszédemmel esetleg ártanék? Nem pocsékolok el túl sok időt haszontalanságokkal? Magam és családom tagjai előre kijelöljük-e a tévé-műsorból a nézni kívánt részeket, és utána van-e erőnk a készüléket kikapcsolni? Nem előbb kapcsoljuk-e be a tévét, és csak utána nézzük meg, mi is megy a műsorban? Tisztában vagyok-e azzal, hogy az állandó tévénézés lassacskán megbomlasztja a családtagok közti szerető érintkezést?
 
Lelkem
Vallási meggyőződésemben nem vagyok-e megalkuvó? Péter apostol szavai szerint mindig készen állok-e arra, hogy reménységünkről megfeleljek mindenkinek, aki kérdez? (Pt3,15) Mások vallási, világnézeti meggyőződését tiszteletben tartom-e? Nem gúnyolom-e? Nem adok-e helyt lelkemben olyan érzésnek, hogy vallásom, származásom, nemem, műveltségem miatt felsőbbrendű, értékesebb vagyok más embereknél? Vagy nincs-e valami miatt kisebbségi érzésem? Ismerem-e a vallásom tanítását? Problémáim esetén tanácsot kérek-e olyasvalakitől, aki jobban ért hozzá? Hálás vagyok-e Istennek hitemért? Ha kell, kiállok-e védelmében? Viszont túl kenetes magatartásommal nem riasztok-e tőle vissza másokat? Járulok-e évente többször szentgyónáshoz És minden szentmisén szentáldozáshoz? Pontosan érkezem-e vasár- és ünnepnapi misékre? Megvárom-e a mise végét? Mise alatt hol foglalok helyet a templomban? Félreértett alázatból olyan hátul, amennyire csak lehet, mert nem érzem át, hogy másokkal itt közösségben vagyok? Vagy (hacsak nem vagyok mozgássérült) udvariatlanul a pad szélén, akadályozva másokat? Megyek-e néha hétköznap is misére? A miséken részt veszek-e a közösség imájában, énekében? Vállalok-e aktív szerepet a misén (pl. felolvasás)? Családom tagjaival időnként megbeszéljük-e a beszédben hallottakat? (Nem kritikai, hanem lelki szempontból). Hogyan alakítjuk a családi, közös imát? Imádságom kizárólag kérő ima vagy kötött imaszöveg, vagy próbálok-e Istenhez saját szavaimmal is fordulni, neki mindenért köszönetet mondani, vagy akár csak kis ideig a jelenlétére gondolni? Tudok-e a család előtt a jó Istentől hangosan is bocsánatot kérni? Imádkozom-e házastársamért és gyermekeimért külön-külön is? Szoktunk-e legalább néha közösen egy kis részt olvasni a Szentírásból? A felebaráti szeretet megnyilatkozik-e szavaimban és tetteimben családom, rokonaim iránt? Barátaim, munkatársaim iránt? Rosszakaróim iránt? Észreveszem-e saját környezetemben, hogy kik szorulnak testi-lelki segítségemre gyermekeket, öregeket, betegeket, magányosokat? Érzem-e, hogy kiket vagy kit bízott rám különösen is az Úr? Törődöm-e (az ajándékozáson kívül) keresztgyermekeimmel? Beszélgetek-e velük: érdeklődöm-e egyéniségük fejlődése iránt? Kész vagyok-e rugalmasan változtatni terveimen, ha másoknak szükségük van segítségemre? Van-e érzékem ahhoz, hogy észrevegyem mások ki nem mondott gondjait, és igyekezzem segítségükre lenni? Van-e lelkivezetőm? Nem élek-e vissza mások bizalmával? Tudok-e titkot tartani? Kerülöm-e beszédemben a közönséges, káromló, szitkozódó, gúnyolódó, trágár szavakat, kifejezéseket? Nemcsak családomban, de a munkahelyemen is, - még akkor is, ha ott ez a stílus? Könnyen és gyakran elvesztem-e önuralmamat? Kész vagyok-e másoktól bocsánatot kérni, és magam is kész vagyok szívből kiengesztelődni, még akkor is, ha valaki forma szerint nem kért bocsánatot?
 
Egyházközségem
Részt veszek-e valamelyik egyházközség munkájában? Igyekszem-e jó viszonyban állni papjainkkal, merek-e nekik szeretettel tanácsot adni? Meghívjuk-e őket néha asztalunkhoz, hogy közelebbről megismerjük egymást, és feloldjuk elszigeteltségüket? Törekszem-e arra, hogy legyen "nagyobb családom", szellemi hátterem, élő és bátorító közösségem? Részt veszek-e a hittanos összejöveteleken? (Biblia óra, házas- felnőtt-nyugdíjas hittan) Részt veszek-e az egyházközségi programokon? (lelkinap, lelkigyakorlat, zarándoklat, templomban meghirdetett programok, kirándulás stb.) Bekapcsolódom-e valamelyik munkacsoport életébe, tevékenységébe? Csak néző vagyok, kritizálok, szeretetlen megjegyzéseket teszek ("saját fészkembe piszkítok"), vagy mindent megteszek, segítek, szeretek, hogy gyógyuljanak a sebek? Megköszönöm-e a közösségünkért fáradozók szolgálatát vagy csak "kritikus szemmel" nézem őket? Imádkozom-e minden nap egyházközségünkért, szenvedéseim, fájdalmaim felajánlom-e érte? Az anyagiak terén is - mivel önfenntartók vagyunk - magaménak érzem-e egyházközségünket? Az egyházi hozzájárulást = egyházi adót befizetem-e? (jövedelem 1%-a) A munkában is lehet rám számítani? (templom és plébánia körüli munkák, takarítás? stb.) Önként jelentkezem?
 
Férjem - feleségem - házasságom
Tisztában vagyok-e azzal, hogy a tartós jó házasság nem magától értetődő, természetes dolog, hanem Isten természetfeletti segítségének köszönhető? Megteszek-e minden tőlem telhetőt e kegyelem kieszközlésére? Szoktam-e hálát adni Istennek a jó házasság kegyelméért? Szeretem-e házastársamat úgy, mint régen? Igyekszem-e neki még most is tetszeni, és szívében ébren tartani irántam való vonzódását? (Tudatában annak, hogy a "szerelem" más kezdetben, és ismét más 20-30 év múlva). Megemlékezünk-e házassági évfordulónkról (lehetőleg szentmisehallgatással) és egymás születés- és névnapjáról? Külső jelét is adom-e szeretetemnek? Megőriztem-e iránta az oltárnál esküdött hűséget? Nem tettem-e ki veszélynek ezt a hűséget könnyelmű flörtöléssel? Észrevesszük és megköszönjük-e egymásnak az apró figyelmességeket is? Érdekel-e házastársam munkája, előmenetele, és segítek-e neki, amennyire tehetem? Bátorítom-e, ha csügged? Elnézem-e emberi gyengeségeit, nem hánytorgatom-e fel azokat? Elismerem, észreveszem-e értékeit, lelki-szellemi-testi tekintetben egyaránt? Nem tartok-e vele haragot? Nem beszélem-e ki hibáit mások előtt? Nem akarom-e állandóan javítgatni? (Saját hibáimat pedig nem ismerem be.) Teljesen bízom-e benne, és nem vagyok-e rá féltékeny? Nem titkolok-e el előtte dolgokat, amelyeket joga van tudni? Nem döntök-e családi kérdésekben az ő megkérdezése nélkül, kivételes vagy sürgős eseteket nem számítva, vagy ha ő nem is igényli a döntést? Kedves vagyok-e rokonai iránt? Nem akadályozom-e, hogy lelkiismerete szerint éljen? Nem kifogásolom-e házastársamnál, ha házon kívül, hivatásszerű munkáját is szeretettel végzi? Nem vagyok; e munkájára féltékeny? Házaséletünkben nem utasítom-e vissza ok nélkül hitvestársam jogos kívánságát? Nem keresem-e önzőn csupán saját kielégülésemet anélkül, hogy neki is örömet akarnék szerezni? Ha erkölcsi kérdés merül fel házaséletünkben, kitől kérek tanácsot? Ha közöttünk nézeteltérés támadt, képes vagyok-e vele nyugodtan beszélni, higgadtan meghallgatni kifogásait, érveit? Ha házasságom megromlott, észreveszem-e saját hibáimat is ezzel kapcsolatban? Készen állok-e és megteszek-e minden tőlem telhetőt házastársi békénk helyreállítására? Gondolok-e néha komolyan az élet múlandóságára, és arra a lehetőségre is, hogy nem én, hanem házastársam hal meg előbb? Kész vagyok-e fenntartás nélkül a jó Isten kezébe tenni jövőnket? Házas szeretetünk megfelel-e Szent Pál szavainak? "A szeretet türelmes, jóságos, nem féltékeny, Nem kérkedik, nem gőgösködik, Nem tapintatlan, nem keresi a magáét, Haragra nem gerjed, a rosszat fel nem rója, Nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal, Mindent eltűr, mindent elhisz, Mindent remél, mindent elvisel." (1Kor13,4-7)
 
Gyermekeim
Átérzem-e az édesanyai-édesapai hivatás nagyságát, szépségét? Azt, hogy a jó Isten munkatársa lehetek, amikor nemcsak életemet, de lelki-szellemi értékeimet is továbbadom? Tisztában vagyok-e azzal, hogy a szülői hivatás áldozatot, sok lemondást is jelent? Tudatosult-e bennem ez a felismerés házasságom kezdete óta? Szívesen vállalom-e ezt az áldozatot? Kényelemszeretetből, luxusigény miatt nem igyekszem-e kerülni a gyermekáldást? Csatádtervezésünkből nem hagytuk-e ki a Gondviselésbe vetett bizalmat? Törekszem-e magam továbbképezni nevelési kérdésekben? (Olvasással, tanácskéréssel, előadások hallgatásával, kisebb közösségekben kölcsönös megbecsüléssel.) Tisztában vagyok-e azzal, hogy gyermekem nevelése (vallási nevelése is!) már egész piciny korában kezdődik? Találok-e időt arra, hogy gyermekeimmel külön is beszélgessek, ezernyi kérdésükre válaszoljak? Törődöm-e érzelmi nevelésükkel? Kimutatom-e szeretetemet irántuk? Jó példát adok-e gyermekeimnek: önzetlenségben, igazmondásban, kötelességteljesítésben, másokért élésben? Következetesek vagyunk-e a nevelésben? Egységesen neveljük-e gyermekeinket hitvestársammal? A nevelési problémákat megbeszéljük-e egymással? Nem veszekszünk-e a gyermekek előtt? Vagy ha mégis veszekedtünk előttük, utóbb érzékeltetjük-e velük, hogy ennek ellenére a szeretet, egymás megbecsülése megmaradt? (Így legalább annyi haszon lesz belőle, hogy a gyermek megtanulja: szülei is gyarló emberek!) Törődöm-e azzal, hogy gyermekeim mit olvasnak. milyen filmeket néznek meg, mit néznek a tévében és mennyi ideig, kik a barátaik és játszótársaik, mikor jönnek haza esténként? Nagyobb gyermekeinket bevonjuk-e közös családi ügyek megbeszélésébe? Igyekszünk-e szellemi-lelki értelemben is "nagykorúvá", azaz érett, felelős emberré nevelni? Gondoskodunk-e arról, hogy valamilyen hitoktatásban részesüljenek? Igyekszünk-e gyermekeinknek megfelelő társaságot szerezni, főleg a velünk hasonló felfogású családok összefogásával? Gyermekeim iskolai eredményeinek értékelésénél figyelembe veszem-e képességeiket? Sikertelenségük, kudarcaik esetén mellettük állok-e és segítem vagy csak szidom őket? Bevezetjük-e gyermekeinket, egész kicsi koruktól kezdve fokozatosan az élet titkaiba? A nemi élettel kapcsolatos természetes és ártatlan érdeklődésükre igyekszünk-e egész őszintén, feszélyezettség nélkül felelni? Inkább elébe megyünk-e kérdéseiknek, semhogy velük egykorú pajtásaiktól kérjenek felvilágosítást, és megrendüljön a szülők iránti bizalmuk? Okosan felkészítjük-e őket arra a lehetőségre, ami nagyvárosokban egyre gyakoribb, hogy beteges hajlamú személyek részéről durva látvány éri őket, ami bennük zavart okoz? (Erre már 8 év körüli gyereknél is gondolnunk kell!) Úgy készítjük-e fel őket, hogy ne keltsünk bennük fölösleges félelmeket, és tisztában legyenek azzal, hogy az ilyen emberek nem normálisak? Másnemű gyermekeinkkel is nyugodtan, természetesen és okosan tudunk-e a nemi életről beszélni? Egészségesen szemérmes légkör uralkodik-e családunkban, álszemérmes túlzások és prűdség nélkül? Önuralomra, edzettségre neveljük-e gyermekeinket? Nem adunk-e nekik e tekintetben rossz példát? (Dohány, alkohol stb.) Ha valami kérdésükre nem tudunk felelni, nem féltjük-e tekintélyünket attól, hogy ezt elismerjük? Nem akarjuk-e tekintélyünket azzal biztosítani, hogy gyermekeink előtt megjátsszuk a "mindentudót"? Tiszteletben tartom-e gyermekeim egyéniségét, akaratát? Ha velük nem vagyok azonos nézeten, tudok-e megfelelő, okos nagyvonalúságot tanúsítani? Rendelkezem-e a gyermekneveléshez feltétlenül szükséges humorral? Túlzott óvással, kényeztetéssel nem gátolom-e meg azt, hogy gyermekeim a későbbiekben el tudják viselni az élet kisebb-nagyobb kellemetlenségeit, csapásait? Ránevelem-e őket, hogy az étkezésben igénytelenek legyenek (mint mi, a szüleik), és ne legyenek válogatósak, kényeskedők? Igyekszem-e velük megértetni, hogy a család, a testvérek, a szülők korlátozott anyagi helyzete miatt sokszor le kell mondaniuk olyan játékokról, luxustárgyakról, utazásokról, amikben osztálytársaiknak esetleg részük van? Viszont: ráneveljük-e őket, hogy igényesek legyenek szellemi, kulturális értelemben? Tudjuk-e, hogy legjobb nevelés a saját példánk? Hitelesen mutatjuk-e be nekik, hogy életünk középpontjában Isten áll? Mi magunk is tisztelettel vagyunk-e saját szüleink és házastársunk szülei iránt? Türelmesen el tudjuk-e viselni idős szüleink emberi gyengeségeit? Igyekszünk-e gyermekeinket ránevelni a nagyszülők iránti szeretetre, szolgálatkészségre? Kifejezzük-e hálánkat a nagyszülők iránt, hogy sok mindenben segítségünkre voltak és vannak? Nem vagyunk-e velük szemben hálátlanok? Törődünk-e velük, támogatjuk-e őket anyagilag is? Ha - saját hibánkon kívül - rossz viszony állna fenn házastársam és szüleim közt, házastársam oldalán állok-e? Igyekszem-e saját szüleimet jobb belátásra bírni? Tisztában vagyok-e azzal, hogy ezzel ellentétes magatartásom házasságom békéjét veszélyeztetheti? Nem vetem-e gyermekeim szemére az esetleges hálátlanságot? Nem kívánok-e tőlük túlzott tiszteletet szüleik iránt? Tudom-e, hogy gyermekeikben a szülők megláthatják saját erényeiket és hibáikat?


XVI. Benedek pápa a nevelés sürgető feladatairól

A Szentatya egyik beszédében emlékeztetett a nevelés válságára.
Arra a nagy aggodalomra, amely e kérdésben tapasztalható. Az új nemzedékek nevelése soha nem számított könnyű feladatnak, de ma a szokásosnál is nehezebbnek bizonyul. Emiatt sok szülő és pedagógus feladja a küzdelmet, sőt, olykor azzal sincs igazán tisztában, mi is lenne a küldetése. A mai társadalomban és kultúrában ugyanis nagyon sok bizonytalanság és kételkedés uralkodik, a tömegkommunikáció eszközei pedig torzképet festenek a valóságról.
Rendkívül nehéz ma értékeset és biztosat felmutatni az új nemzedékeknek.
Fontos, hogy olyan magatartási szabályokat és célokat jelöljünk meg, amelyekért a fiatalnak érdemes latba vetnie minden erejét. A mai korban is lehet azonban jó nevelést adni a gyermekeknek. Fontos, hogy ezt szívügyünknek tekintsük, közös vállalkozásnak, amelyben mindenkinek szerepe van.
A Szentatya megszólította mindazokat, akik érdekeltek az új nemzedékek nevelésében.
A szülőket erre kérte:
- Mindenekfelett maradjanak szilárdak a kölcsönös szeretetben. Ez ugyanis az első és legnagyobb ajándék, amit gyermekeiknek adhatnak, hogy derűsen növekedjenek, hogy önbizalomra tegyenek szert, és bizakodni tudjanak az életben, hogy ők is megtanulják az igazi és nagylelkű szeretet képességét.
- A szülőknek legyen bátorságuk ahhoz, hogy igazi nevelői legyenek gyermekeiknek a következetes magatartáson és az elengedhetetlen szigorúságon keresztül, amely segíti őket jellemük kialakításában, abban, hogy különbséget tudjanak tenni a jó és a rossz között, és stabil életszabályokat tudjanak kialakítani maguknak. Ezekre ugyanis szükségük lesz az élet nehézségei között.
A pedagógusokhoz, nevelőkhöz intézve szavait, ezt mondta:
- A gyakran tapasztalt nehézségek, értetlenség és csalódások ellenére úgy tekintsenek munkájukra, mint magasrendű feladatra.
- Tevékenységük ne szorítkozzék a tudás, az ismeretek átadására, hanem foglalkozzanak az élet nagy kérdéseivel is. "Önök ugyanis teljes joggal rendelkező nevelők, akikre a szülőkkel együtt a személy kialakításának nemes művészete vár" - mondta a pápa.
- Felhívta figyelmüket a nevelés területén betöltött feladatukra. Legyenek a fiatalok barátai, de ugyanakkor őszinte és bátor tanúi is annak az igazságnak, amely mutatja az új nemzedékeknek az életre vezető utat.
A nevelés nemcsak a nevelők feladata.
A nevelés személyek közötti kapcsolat, amely során az évek múlásával egyre nagyobb szerepet kap a neveltek felelőssége és szabadsága is.
A gyermekeknek és fiataloknak ezt üzente:
- Emlékeztetlek benneteket arra, hogy felelősek vagytok saját erkölcsi, kulturális és spirituális növekedésetekért.
- Rajtatok áll tehát, hogy szabadon elfogadjátok szívetekben, elmétekben és életetekben mindazt az igazságot, jóságot és szépséget, amely az évszázadok folyamán érlelődött.
- Rajtatok áll, hogy ezt az örökséget megújítsátok és megszabadítsátok a hazugságok tömegétől.
- Ezen az úton haladva nem vagytok egyedül. Veletek vannak a szülők, a tanárok, a papok, a barátok és főként Isten, aki megteremtett bennünket, és titokzatos vendégként szívünkben él. Ő belülről világítja meg az értelmet, irányítja szabadságunkat. Ő az élet reménye és szilárd alapja, és benne megbízhatunk.
Összeállította: Benedek Emília

VÁLÁS
A szív győzedelmeskedett az ész felett. Pedig jól tudja, hogy az emberek, akik ismerik, kemény ítéletet hoznak felette. Hiszen tabut sértett! Beleszeretett egy nős kollégájába! Egy férfiba, akinek két pici gyermeke van.
Vajon boldog lehet új párja oldalán, akinek mindig ott lesz életében a két kisgyermeke és egykori felesége? Hiszen – teljesen érthetően – soha nem fogja kiszakítani gyerekeit a szívéből, akik bizonyára még sokszor teszik fel neki a kérdést: Apa miért nem laksz itthon? Mert jogilag elszakadhatunk valakitől, de a múlt emlékeit nem űzhetjük el. Nem véletlenül tabu nős férfiba beleszeretni!
Úgy tartják, előbb vagy utóbb megmérgezi, felemészti az új szerelmet a múlt... csapdába került. Talán még ő maga sem tudja, hogy mekkora a baj. Most úgy tűnik, a szerelmet választotta. De vajon mit bír ki ez az új szerelem? Minden baljós előjel arra utal, szinte lehetetlen fenntartani a tartós boldogságot...